Mióta 2011-ben elindult a rendezvénysorozat, több mint százezer látogatót vonzott az Édes Napok Budapest eleinte a Budai Várban, majd 2016-ban átköltözött a Bazilika elé, és azóta belépőjegyet sem szednek a fesztiválra. A szervezők által ünnepnek nevezett hétvégén több mint száz, kizárólag tematikus kiállító, gyártó, kereskedő és cukrász mutatja be évről évre újdonságait, kézzel gyártott, magas minőségű termékeit, vagy válogatott világmárkák kedvelt csokoládéit.

Édes Napok Budapest (Forrás: Édes Napok Budapest)

Az Édes Napok volt az első olyan magyarországi fesztivál és szakvásár, ahol ennek a nemzetközileg is új trendnek a magyar résztvevői teret kaphattak. A rendezvényt nagy nemzetközi szaktekintélyek is megtisztelték a látogatásukkal, többek között a Londoni Csokoládé Akadémia alapítói, vagy világhírű svájci manufaktúrák tulajdonosai, mesterei és részt vettek a fesztiválon.

Az Édes Napokon nem csak különböző desszerteket – és a fesztivál nevével némileg ellentétben – sós ételeket, valamint különleges borokat is kóstolhatnak, szakmai és populáris programokon is részt vehetnek a látogatók.

Kiemelt kép: Édes Napok Budapest (Forrás: Édes Napok Budapest)