Cziffra György 1950-ben, feleségével és fiával együtt megpróbálta elhagyni Magyarországot, de az állambiztonság elfogta őket. Feleségével együtt többéves börtönbüntetésre ítélték, míg fiukat nevelőintézetbe adták. Ez az esemény szimbolikusan és ténylegesen is összekötötte Cziffra életét a korszak politikai rendőrségével. A kiállításon bemutatásra kerülő dosszié részletes betekintést enged a művész és a politikai hatalom közötti bonyolult és feszültségekkel teli kapcsolatba.

Az ügynökakták nyilvánosak, ezt kategorikusan ki lehet jelenteni | Magyar Krónika

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára minden magyar állampolgárnak ingyenesen elérhetővé teszi a róla, családjáról és a közszereplőkről készült, 1990 előtti titkosszolgálati dokumentumokat. Cseh Gergő Bendegúz főigazgatóval a dokumentumok nyilvánosságával kapcsolatos tévhitekről beszélgettünk.

A 2024 februárjában megnyílt kiállítás számos eddig nem publikált dokumentumot, forrást és fényképet vonultat fel, hogy a látogatók ízelítőt kapjanak Cziffra életének és művészetének különböző időszakaiból, valamint az állambiztonsági szervek működését is megérthessék. Az időszaki kiállítás célja, hogy megmutassa Cziffra György életének mely részeit figyelte meg és dokumentálta a politikai rendőrség.

Amikor füle lett a falnak – interjú Müller Rolf történésszel | Magyar Krónika

A kommunista átmenet idején még műszaki nehézségekbe ütközött, de – többek közt a Horthy-rendszer tisztjeinek közreműködésével – néhány év alatt kialakult a telefon- és szobalehallgatás gyakorlata. Legendákról és lebukásokról beszélgettünk az ÁBTL történészével.

A kiállítás utolsó napjai különleges programokkal zárulnak. A Kulturális Örökség Napjai alkalmából szeptember 21-én és 22-én vezetett séták keretében tekinthetik meg a tárlatot az érdeklődők. A kiállítási anyag egy része egyébként online is hozzáférhető. Összefoglaló és egyéb részletes dokumentációk az alábbi linkeken érhetők el:

A tárlat hétfőtől csütörtökig 10 és 16 óra között látogatható, a belépés díjtalan. További részletek: https://cziffrafesztival.hu/program/mit-rejt-a-cziffra-dosszie-az-emigrans-zongoramuvesz-cziffra-gyorgy-es-az-allambiztonsag-2/

A mintegy 40 eseményt számláló ünnepi 10. Cziffra Fesztivál ősszel, Cziffra György születésnapjához kapcsolódóan indul Oslóban, Budapesten és Londonban.

Balázs János Cziffra Györgyről: 20. századi sorstörténet, nemzeti hős, személyes ügy | Magyar Krónika

2024 februárjában kilencedik alkalommal rendezték meg a Cziffra György-fesztivált. Hogyan meríthetünk erőt a világhírű zongoraművész életművéből, milyen szinteken jelenik meg a cziffrai szellemiség a fesztiválon, miként lehet segíteni a fiatal tehetségeket? Balázs János Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművészt, az MMA rendes tagját, a fesztivál alapítóját és művészeti vezetőjét kérdeztük.

A Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész által alapított rendezvénysorozat a klasszikus zeneművészet mellett bemutatja a zene élő és improvizatív irányait, feltárva ezek lehetőségeit a mai koncerttermekben, teret engedve a zene és egyéb művészeti és tudományos ágak kapcsolódásainak. A Fesztivál kiemelten és sokrétűen támogatja a fiatal tehetségeket is.

További részletek és jegyek: https://cziffrafesztival.hu/

Nyitókép:  MTI/MTVA – Kozák Albert