Az 1936-os berlini olimpián a magyar férfi vízilabda-válogatott megvédte bajnoki címét. A győztes csapat tagja volt a center poszton játszó fiatal építőmérnök, Tarics Sándor, aki abban az évben szerezte meg diplomáját a Műegyetemen. Ő az olimpián mindössze egy találkozón, a máltaiak elleni meccsen szerepelt. Akkor is a partról figyelte a többiek játékát, amikor csapattársai Hitler jelenlétében a németekkel küzdöttek a medencében.

Az Árpád Gimnázium volt diákja a jövőjét nem a sportban látta, ezért az olimpiász (ő csak így emlegette a játékokat) után a budapesti Városmérési Kirendeltség mérnöke lett. 1941-ben ösztöndíjjal az Egyesült Államokban képezte magát, így amikor az 1948-as magyarországi politikai fordulat után eldöntötte, hogy emigrál, nem volt kérdés, melyik országba megy. Addigra már doktori címmel és némi tapasztalattal is rendelkezett, így kezdte meg pályáját Indianában, majd folytatta Kaliforniában.
Tarics olyasmibe vágott bele, amellyel itthon nemigen foglalkozott: az épületek földrengésbiztossá tétele érdekelte.
Az iroda, melynek munkatársa, később vezetője és tulajdonosa lett, tervezett lakóházakat, templomokat és a San Franciscó-i metró több állomása is az ő munkájukat dicséri. De az igazi sikert a „Tarics-pogácsa” kifejlesztése hozta el.
Az egykori vízipólós ezzel a szabadalmával járult hozzá az építéstörténethez, bár ez a bizonyos pogácsa sokkal inkább a Dobos-tortára emlékeztetett. Feltalálója szerint is a sütemény adta az ötletet. A kérdés az volt, hogyan lehet a lökéshullámok energiáját elnyelni, hogy azok ne döntsék romba a házakat. Ezt gumi- és acélrétegek egymásra helyezésével oldotta meg a magyar mérnök, aki 1973-ban kezdett el foglalkozni a kérdéssel. Abból indult ki, hogy az addig használt vastag gumirétegek gyakran elfolytak az épületek súlya alatt, a lengéscsillapítást tehát nem lehet kizárólag gumival megoldani. Stabilabb alátámasztásra van szükség. Ezért a gumi mellett acéllal támasztotta alá az épületeket. A gumit szénnel keverte, hogy mérsékelje a rugózását, majd acéllemezekkel vulkanizálta össze. A fél centi vastag gumirétegek és az egy centi vastag acéllemezek huszonöt-harminc rétegben már kellően ellenállónak bizonyultak, hiszen az elsőként ezzel a technológiával épített ház nem sokkal elkészülte után, 1979-ben kibírt egy 4-es erősségű földrengést.
Azóta sok ház épült már ezzel a technológiával, sőt a Golden Gate hídra felvezető autóutakat is így védik.
„Az én épületemben a víz sem loccsant ki a pohárból” – nyilatkozta Tarics egy lapnak az egyik Japánban történt, 6-os erősségű földrengés után. A technológiát később egy másik magyar szakember, Csorba Emánuel fejlesztette tovább.
Tarics amellett, hogy sikeres céget vitt, tanított a California Institute of Technologyn, a Berkeley Egyetemen, és dolgozott az ENSZ földrengésügyi szakbizottságában is. Sosem felejtette el, hogy az alapokat a Műegyetemen kapta meg a pályájához, ezt minden nyilvános megszólaláskor elmondta. 2016-ban, 102. születésnapja után 241 nappal halt meg. Keleti Ágnes előtt ő volt a legmagasabb kort megélt olimpiai bajnok.
Nyitókép: Magyar Vízilabda Szövetség