A Kádár-kor a textíliákon is nyomot hagyott

A Több szálon, Textilművek a Kádár-korból című kiállítás a Fővárosi Képtár Ki a raktárból! című sorozatának harmadik darabja. A sorozat célja női alkotók, a BTM Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár gyűjteményében őrzött műveinek kiemelése és bemutatása. A kiállításon mindössze öt, a gyűjteményi revízió során előkerült textilműből indultak ki a kurátorok, ezek mentén igyekeztek bemutatni a tárgyakból kibontható történeti, politikai, művészeti és intézményi viszonyokat.

A kiállítás foglalkozik a batikolt falikép és a szövött falikárpit műfajával, valamint ezen művészeti ágaknak a kultúrpolitikai szerepével, és a mögöttük meghúzódó ipari és kereskedelmi viszonyokkal. A falikárpit kivitelezés ugyan hosszú időt igényel és drága, ám a monumentális műfajok között az egyetlen, amely mobilizálható: kultúrpolitikai jelentőségű kiállításokra, programokra bármikor szállítható. A műfaj iránti érdeklődés megnövekedése a korszakban szorosan összefüggött a modern középületek dekorálásának igényével. Az állami megrendelések közvetett vagy közvetlen propagandacélokat szolgáltak, de a saját kezdeményezésre készült alkotások is hasonló szellemiséget közvetítettek. A modern építészet, városfejlesztés, mérnöki munka eredményeit ábrázoló műcsoport (Juris Ibolya, Prepelicza Katalin, Pintér Éva) tágabb értelemben a szocializmus építésének utópiáját hirdette.

Ferenczy Noémi tanítványai (Prepelicza Katalin, Pintér Éva) mesterük elveit követve maguk szőtték munkáikat, Túry Mária azonban nem volt textiles, így művét megbízással, mással kiviteleztette, az Iparművészeti Vállalat erre szakosodott gobelin műhelyében. Túry figuratív és absztrakt vonásokat egyesítő munkája tökéletesen illeszkedett a korszak esztétikai elvárásrendszerébe. A kiállítás utolsó műve, Szuppán Irén 1970-es alkotása már a jövő felé mutat, az avantgárd tértextilesek korai kísérleteivel mutat rokonságot. Emellett a tulipánmotívum népi ornamentikával és a hatvanas évek populáris kultúrájának virágkultuszával rokon képzeteket hív elő.

A kiállítás szereplőinek neve jórészt elfelejtődött, műveik mára eltűntek a nyilvánosság elől, és a későbbiekben is kimaradtak a művészettörténeti összefoglalókból. A kánonon kívüli pozíciót ritka egyértelműséggel jelzi az itt kiállított művek közelmúltig fennálló múzeumi státusza is. Ezek a tárgyak ugyanis kivétel nélkül egy másodrangúnak tartott, fővárosi kultúrházak, pártházak és egyéb közintézmények dekorációjára fenntartott gyűjteményi egységben álltak, és csak nemrég kerültek át a Fővárosi Képtár gyűjteményébe.

Újrafelfedezésük ráirányítja a figyelmet az elfelejtett pályákra, művekre, a mögöttük húzódó kultúrpolitikai és gazdasági folyamatokra, hozzájárulva a korszak művészetének megértéséhez.

Nyitóképek: Prepelicza Katalin – Valéria-telepi épitkezes / www.fovarosikeptar.hu/sajto