Nem egy szimpla koncertről van szó, hanem közösségi élményről, generációk találkozásáról és párbeszédről, egy olyan eseményről, ahol a tapasztalt és a fiatal zenészek együtt muzsikálnak.

A Szakcsi Jazz Egyesület által kiválasztott tizennégy fiatal tehetség ugyanis az egyesület huszonnégy alapítótagja közül kilenc ismert művész társaságában áll színpadra, így például a 16 éves szaxofonos, Balogh Máté a legendás jazzdobossal, az idén 80 esztendős Kőszegi Imrével játszik majd együtt.

Miként Ifj. Szakcsi Lakatos Béla (Szakcsi Jr.) jazzművész, a Szakcsi Jazz Egyesület elnöke megfogalmazta:

„A jazz egy olyan műfaj, amit minél több együttjáték során lehet leginkább elsajátítani. A fiatal jazzművészek számára a koncertezés a fejlődéshez elengedhetetlen. Édesapám, Szakcsi Lakatos Béla még életében meg szerette volna alapítani az egyesületet, de erre sajnos már nem kerülhetett sor. Halála után úgy éreztem, szeretném felvállalni ezt az általa is oly fontosnak tartott feladatot, így az egyesület számos tevékenysége mellett a fiatalok támogatását is. Számomra is sokat jelentett fiatalon Lakatos Ablakos Dezső és Babos Gyula szerető-odafigyelő támogatása, a legnagyobb iskola az volt, ha velük játszhattam. Úgy gondolom, nekünk, középgenerációnak, akik még ismertük a magyar jazz – lényegében – alapítóit, tanulhattunk tőlük, kötelességünk továbbadni a tudást, a szemléletet és segíteni a fiatalokat. Az októberi koncert programját úgy állítottuk össze, hogy minden résztvevőnek lehetősége legyen megmutatni tudását, és a közönség is betekintést nyerhessen a jövő jazzéletébe.”

A Szakcsi Jazz Egyesületnek mindig kiemelt célja volt a a fiatal muzsikusok támogatása és bemutatása, éppen ezért A magyar jazz generációi című koncerten is teret biztosítanak az új generáció számára, a tehetséges zenészek lehetőséget kapnak a kibontakozásra és a szakmai fejlődésre. Az egyesület nemcsak a magyar jazz hagyományainak megőrzését, hanem annak folyamatos megújítását is fontosnak tartja, ezért a programban szereplő fiatalok különleges zenei produkciókkal készülnek.

Kőszegi Imre (Fotó Kleb Attila)

A fellépőket a tehetségük alapján választották ki és ugyan természetesen mindenkit nem tudtak bevonni ebbe a programba, de a későbbiekben újabb lehetőséget kínálnak majd fiataloknak a bemutatkozásra. A műsor során a modern és a klasszikus jazz egyaránt helyet kap: elhangzanak olyan megkerülhetetlen jazz standardek, mint Benny Golson egyik kompozíciója, amelyet Balogh Máté, Jónás Géza és Kőszegi Imre közreműködésével hallhat a közönség, de saját szerzemények is terítékre kerülnek majd.

Kiemelt kép: A magyar jazz-zenészek fiatal generációja (Forrás: BMC)