Fehérvasárnap: a barátságkötés napja

Komálás, mátkálás, keresztbarátság szertartása: a húsvéti ünnepkör zárónapjának jellegzetes hagyománya a barátságkötés, de fehérvasárnaphoz további különleges is szokások fűződtek.

Miért jó nekünk, hogy Prágában található a Szent György-szobor?

Bohuslav Balbín, a jeles cseh történetíró 1677-ben ezt írta a kolozsvári testvérek Prágában látható, 1373-ban készült Szent György-szobráról: „miraculo est artificibus”, azaz csoda a művészek számára. Igaza volt, de nem csak nekik csoda, az egész művészettörténet számára az.

Miért sült a sült bolond?

Szólásaink, közmondásaink magukban őrzik népszokásainkat, ősi hagyományainkat. Mit szólunk hozzá? sorozatunkban ezúttal a „sült bolond” szólás jelentésének jártunk utána.

Mezőcsát, 1918

Időutazásra hívnak az előző századfordulón készült, színezett képeslapok, látogatóba az egykor volt Magyarországra. Ezúttal a mezőcsáti református templom elé.

Búcsúzunk Ferenc pápától

Húsvéthétfőn elhunyt Ferenc pápa. A hírt Farrell bíboros, a Vatikán kamarása jelentette be. „Ma reggel 7.35-kor Róma püspöke, Ferenc, visszatért az Atya házába. Egész életét az Úr és az egyháza szolgálatának szentelte” – mondta Farrell egy videóüzenetben.

Ilyenek voltak a fogadók és korcsmák az Árpád-korban

Új sorozatunkban a magyarországi vendéglátás korszakairól, emblematikus fogadóiról, csárdáiról, kocsmáiról, éttermeiről, szállóiról olvashatnak. Az első részben a kora középkori Magyarország vendéglátós viszonyaiba pillantunk be. 

Szilfán halat: a női lélek húszéves változásának lenyomata

Izgalmas folyamatnak lehetünk kísérői, ha egy versfolyamba merülve próbáljuk megérezni, hogyan változik az ember önmagáról és a világról alkotott képe huszonéves korától negyvenéves koráig. Szabó Magda Szilfán halat című verseskötete erre hív bennünket.

Álmos, az alapító

Több mint négy és fél évszázadon át kormányozták Magyarországot az első magyar uralkodódinasztia tagjai. Sorozatunkban a 830-as évektől 1301-ig, az Árpád-ház kihalásáig hétről hétre sorra megidézzük fejedelmeink és királyaink történetét. Sorozatunk harmadik részében Álmosról, a dinasztiaalapítóról írunk.

Itt a Tavaszi Zsongás – kastélyok és várak ünnepi programkavalkádja

Idén tavasszal is színes programokkal és hagyományőrző rendezvényekkel várják az érdeklődőket hazánk történelmi kastélyaiban és váraiban. A Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. (NÖF) által szervezett eseménysorozat számos helyszínen kínál különleges élményeket a látogatóknak, a húsvéti időszaktól egészen május végéig.

KRoNIKA.HU Hírlevél

Légy részese a történetnek!