„Édesapa most elutazik.” „Mikor jössz meg?” „Akkor te már nagyfiú leszel…” Apa és hétéves kisfia a bíróság folyosóján látta egymást utoljára. Földes Gábort, a győri színház 34 éves főrendezőjét nem sokkal később, 1958. január 15-én végezték ki.
A forradalomban aktívan részt vevő, de mindig az emberélet védelmében cselekvő művészt először 1957. április 26-án, egy premier előtt tartóztatták le. Ám a színészek tiltakoztak, addig nem kezdik el az előadást, míg kollégájukat szabadon nem engedik. Kiengedték, de azonnal meg is kezdték a színészek és a színházi dolgozók megdolgozását. Amikor május 3-án újra jöttek letartóztatni, már nem ütköztek ellenállásba.
Az akkor alig 34 éves rendező megjárta a munkaszolgálatot, a deportálást, érettségi vizsgát a keszthelyi premontreieknél tett, majd egyike lett a kommunista rendszert lelkesen építő, hithű fiataloknak. Színészként végzett, de a rendezés jobban érdekelte, nem csak Győrben, az egész országban elismerte a szakma. 1956 tavaszán Jászai-díjat kapott, tele volt tervvel, ötlettel. A színházban soha nem csalódott, ám a kommunista eszmében a Rajk-per és Nagy Imre első miniszterelnöksége hatására nagyon is. Szenvedélyes, igazságkereső, karizmatikus ember volt, ezért is kérte meg a győri forradalmat vezető Szigethy Attila, hogy menjen Mosonmagyaróvárra, próbálja csillapítani a vérszomjas hangulatot. Földes nemhogy nem volt bűnös karhatalmisták halálában, de két államvédelmi tiszt életét ő mentette meg. Többször megütötték, a szemüvege összetört, később a tárgyalás során is így, sebtében összekötözve hordta.
Mindezek tudatában eszébe sem jutott külföldre szökni, pedig többen javasolták neki. Raksányi Gellért a Fészek Klubban már-már könyörgött neki, de ő úgy érezte, „nincs olyan bűnöm, amiért felelősségre vonnának”.
Mint oly sokan, ő is tévedett. A megtorló gépezet, az árulók, a magukat menteni igyekvők, a bizonyítani vágyók sokasága épp elég volt, hogy elítéljék. A tárgyaláson már zavarosan beszélt, akkor értette meg, mivel, kikkel áll szemben. A bíró, aki minden jogi normát nélkülöző módon gúnyolódott vele, a tárgyalás idején még nem rendelkezett jogi diplomával.
Első fokon halálra ítélték, de hátravolt a színjáték második felvonása. A két ítélet között még reménykedett, kérte, vigyék be neki a börtönbe a Hamletet és a Tragédiát. Azokat készült színpadra vinni. Közben a kollégák, a szakma próbálta megmenteni. Az, hogy Gobbi Hilda vagy Kodály csatasorba állt, természetes, de Földesért elment Kádár Jánoshoz Major Tamás is, és szót emelt érte Simon Zsuzsa és a debreceni színház legendás igazgatója, Szendrő József. Hiába. Földes akkor már feladta. „Ilyen hazugságáradatban én nem tudok élni” – mondta a húgának. Az államellenes bűncselekményért és gyilkosságra való felbujtásért meghozott halálos ítéletet megerősítették, így 1958. január 15-én hajnalban a sopronkőhidai börtönben felakasztották a fiatal családapát. Testét tömegsírba tették, évtizedekkel később, amikor a forradalom mártírjai méltó temetést kaphattak, az exhumáláskor állandóan viselt zöld pulóveréről ismerték fel.
Özvegye, Földes Gáborné Ungvári Irma 94 esztendősen a Vígszínház dolgozója. Több mint hatvan éve Várkonyi Zoltán vette fel, akinek jó politikai összeköttetései révén nem kellett félnie attól, hogy számon kérik tőle egy „ellenforradalmár” rokonának foglalkoztatását. Irmike a férfi fodrászat, tágabb értelemben a színház lelke. Még fiatal házasok voltak, mindketten a győri színházban dolgoztak, amikor az asszony születésnapján férje az egész társulat előtt elmondta neki Petőfi Szeptember végén című versét. Azt, amelyben olyan fontos szerepe van az özvegyi fátyolnak.
Nyitókép forrása: szinhaz.hu
