A szolnoki Damjanich János Múzeum önkéntes fémkeresős csoportja a Tisza kiszáradt medrében olyan maradványokra bukkant, melyek egy 16-17. századi, török kori kereskedelmi hajó roncsaiból származhatnak – írja a szoljon.hu.
A kutatócsapat eredetileg fosszíliákat keresett, amikor vasszegeket, úgynevezett iszkába szegeket találtak a folyómederben. Ezeket egykoron a hajótest deszkái közé verték, hogy a mohával és vesszővel tömített illesztéseket összatartsák. A fémek mellett előkerült egy török talpas tál töredéke is, amely a török kor jellegzetes kerámiatípusának számított, és az asztali étkészlethez tartozott.
A leleteket a Damjanich János Múzeumba szállították, ahol a vizsgálatok során a régészek megállapították, hogy nagy valószínűséggel egy török kori áruszállító hajó roncsaiból, illetve annak rakományából származhatnak.
A szórványleletek egyelőre csak bizonytalan nyomok, de a szakemberek reménykednek benne, hogy a jövőben több hajóroncsra utaló jelet is találnak. Feltehetően a fából készült hajótest elpusztult, mert nem tudott beágyazódni a meder aljába, a vasszegek, valamint a kerámiatöredékek viszont a meder fenekére süllyedtek, így feltehetően egy részük fennmaradt. A hajó feltehetően szerencsétlenséget szenvedett, majd szétesett, darabjai pedig elsodródtak, csak a rakomány nehezebb részei ragadtak meg a folyó fenekén.
Hová tartott a hajó?
Mivel a hódoltság legészakibb tiszai kikötője Szolnok volt, így feltehetően ide tartott a kereskedőhajó. A délről északra irányuló folyami kereskedelem nagyrésze a Tiszán zajlott, Szolnokon pedig vámhely is működött, valamint török flottilla is állomásozott a folyón. Vámjegyzékek is maradtak ránk a korból, amelyek részletezik, milyen áruk érkeztek a Tiszán. Az egyik leggyakoribb terméknek a hal számított, de a sertés, a ló, a marha és a juh sem volt ritka.
Ezen felül gyapjú, bárány- és marhabőr, gabona (búza), kender, zöldség (fokhagyma), gyümölcs (gesztenye, dió) és feldolgozott élelmiszer (füstölt sertéshús) vagy alkohol (bor, pálinka) is érkezett. Vámoltak emellett kősót, viaszt, zsindelyt, valamint a kézműipar termékeit is: szöveteket (vászon, posztófélék), pokrócokat, úgynevezett magyar papucsot, illetőleg vasárut (kés), rézedényeket és cserépedényeket.
A szakemberek szerint a rakomány egy része a Balkánról érkezhetett. Az árukat Szolnokon rakták le, innen szállították tovább a hódoltság egyéb központjaiba, például a végvárakba. Fontos kiemelni, hogy az oszmán polgári lakosság szinte kizárólag csak a várakban élt, Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében Szolnokon, Törökszentmiklóson és Jászberényben. Ennek egyértelmű oka volt: csak itt állomásozott katonaság, amely védelmet jelentett. Egyébként ez is azt támasztja alá, hogy török kerámia csakis hajóról kerülhetett a folyóba.
Az írott források és más régészeti leletek alapján rézedények, török kerámiák, izniki és kütahyai fajanszok, valamint kínai porcelánok is feltűntek a hódoltság területén, persze ezek luxuscikkeknek számítottak.
Mi okozhatta a hajó vesztét?
A hajó pusztulásáról biztosat értelemszerűen nem tudunk. Előforudlhat, hogy túlterhelték, és a part közelében megfeneklett, de akár egy vihar is felboríthatta. A 16-17. században Tisza medre szélesebb volt, mint ma, hiszen nem szabályozták, illetve a folyómeder mélysége is gyorsan változott. Egy rakománnyal megpakolt hajó instabil volt, könnyen megbillenhetett, ha pedig a testébe víz került, percek alatt elsüllyedhetett.
A szolnoki vár egykori területének mindössze két és fél százalékát tárták fel eddig, de az úgynevezett Vízi-kapunál, ahol a kikötő is működött, még most is tömegesen kerülnek elő régészeti letek a kiszáradt mederből.
Nyitókép: Szolnok vára a 16. század végén / kokovon.blogspot.com
