Az őriszentpéteri Pajta nyerte el az idén a Dining Guide Év étterme díjat, míg a Best Of The Best címet továbbra is a Stand őrzi. Az Év szerethető étterme az Alelí Budapest lett, az Év fenntartható étterme díjat pedig a Salt érdemelte ki.
Az Év étterme díj odaítélésének feltételrendszere 2024-től jelentősen megváltozott: tavaly óta nem a TOP10-es lista legmagasabb pontszámmal rendelkező étterme kapja a díjat, hanem az a listán szereplő hely, amely több szempont figyelembevételével is a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtja.
Pajta
A zsűri kiemelte, a családi vállalkozásként működő Pajta egyedi, „farm-to-table” koncepciójának köszönhetően vált országszerte elismertté.
Az Őrség emblematikus alapanyagaira építő étterem szemléletét a skandináv gasztronómiai irányzat határozza meg. Az étterem felelősségteljes elköteleződése a fenntarthatóság és az Őrség gasztronómiai hagyományai iránt példaértékű.
Marjai Flóra és Kvasznicza Ferenc, a Pajta alapítói magazinunknak korábban elmondták: „A miénk nem az a történet, hogy elegünk lett a városból, kiégtünk a munkánkban, és szedtük a sátorfánkat. Nem vagyunk vidéken újrakezdők. Mi itt kezdtük a felnőtt életünket, mert itt adódott olyan lehetőség, amibe bele tudtuk képzelni magunkat.”
Az őriszentpéteri létről úgy vélekednek: „Ez zárt világ, már csak történelmi okokból is. Ha valaki két faluval odébbról, mondjuk Pankaszról származik, akkor is gyüttmentnek számít. Hát még mi, Budapestről. Ebből nehezen engednek az itteniek. Ám ez korántsem azt jelenti, hogy ne szeretnék az érkezőt, csak tudni kell kezelni a helyzetet, és nem szabad siettetni a dolgokat. Én már úgy érzem, hogy itt vagyok otthon. De lehet, hogy nem az Őrségben, hanem nálunk, a Pajtában fog el igazán ez az érzés. Ez is egy külön univerzum”. Kvasznicza felesége, Flóra tovább szövi a gondolatmenetet: „Ezek mind szeres települések. Egymástól távol élnek az emberek, kicsit elszigetelve. Talán emiatt is van, hogy az amúgy jó és előremutató kezdemények nehezen kapcsolódnak össze. Nincs platform, ahol a lendület összeadódhatna. Fontos lenne, hogy ennek legyen színtere, mert ahhoz, hogy bármi születni tudjon, kellenek a találkozások, az egy asztalhoz ülések.”
Elsősorban jót akarunk, nem csillagot – az őrségi Pajta étteremben jártunk | Magyar Krónika
Nem újragondolt helyi ételeket kínálnak, egyszerűen csak élnek a környék adta lehetőségekkel. Így lesz a Pajtában a végeredmény minden erőltetettség nélkül …
A tulajdonos házaspár egy közös ismerős révén hallott Akács István séfről. Először csak interneten vették fel a kapcsolatot, de az első megbeszélésük után egyetlen nyitott kérdés maradt csupán, mégpedig hogy meg tudják-e várni, amíg hazatér Mexikóból. Akács istván ennél jobb lehetőséget abban a pillanatban el sem tudott volna képzelni. Az Őrség egyrészt az alapanyagok, másrészt az egész környezetet tekintve végtelen lehetőséget, plusztudást kínált. „Én sosem csak elvégeztem a munkám, de itt érzem azt, hogy a bennünket körülölelő táj is hozzáad ahhoz, mennyire élvezem azt” – nyilatkozta lapunknak korábban a séf.
„A gasztronómiában az a legjobb, hogy nem lehet a végére jutni” – bemutatjuk Akács Istvánt, a Pajta új séfjét | Magyar Krónika
Akács István, az őriszentpéteri Pajta séfje sosem csak elvégezte a munkáját. A fiatal tehetség szakmája kulcsát a higgadtságban látja, célja pedig, hogy a vendég jól érezze magát, elnyerje tetszését az étel, és jól is lakjon.
A Pajta bisztró különleges hangulatához U. Nagy Gábor Ybl Miklós- és Kós Károly-díjas építész szakértelme is hozzájárult, pedig nem várt kihívás elé állította az épület. Először ugyanis a meglévő táncpajta kibővítése volt a cél, majd ahogyan a hangsúly áttevődött az igényes vendéglátásra, új teret kellett hozzáadni a már meglévő egyensúlyhoz. „Nagy volt a dilemmám, végül rájöttem, hogy az a legszebb, amikor két új elem keres egymással párbeszédet úgy, hogy nem egyformák, hiszen a különbözők tudnak igazán párbeszédet folytatni, egymásra reflektálni. A Pajta bisztró tehát azzal az ideával született, hogy belső térben vagyunk, de valójában az egész a templomszerű Szala völgyéről, arról a tájról szól, amit az ember akár bent, akár kint a teraszon, akár az előtte lévő réten sétálva át tud élni mint élményt” – fejtette ki korábban lapunknak U. Nagy Gábor. Hozzátetti, ennek gazdái maguk a tulajdonosok, akik megálmodtak hét kis vendégházat is Keserűszernek egy szép, szélső területén. „Ez is bizonyítja, hogy azok a fejlesztések segítenek, amelyeket egy közösség tud saját magának megfogalmazni. A házak ugyanis életformából születnek.”
Aki látja ezt a tájat, továbbgondolja az értékeit – építész- és gazdálkodószemmel az Őrségről | Magyar Krónika
Brassai Dóra és U. Nagy Gábor külön utakon érkeztek, de együtt találtak közös otthonra az Őrség közvetlen szomszédságában – elmesélik, hogy élik meg a környezet által kínált lehetőségeket és szabadságot.
A Pajta azonban nem pusztán étterem. A tulajdonosok régi álma vált valóra a Kástuk megépítésével. Az étteremtől egy kilométer sétára az őrségi tájba illeszkedő kabinok megépülésével a Pajta-élmény teljessé vált. A Kástu egyszerre ad lehetőséget a kulináris mellett a mentális töltődésre, az elcsendesedésre, a kiszakadásra, a természetbe való visszakapcsolódásra.
Az Őrség szívében, a tágas mezőbe simuló kabinokat a Pajta éttermet is tervező U. Nagy Gábor álmodta meg. Az őrségi emberek az emeletes éléskamrát nevezték egykor kástunak, a kabinok ezeket az építményeket idézik meg új értelmet nyert formában.
Egyéb díjak
A Dining Guide étteremkalauz TOP10+2 listájára 2025-ben a tatai Platán Gourmet, a budapesti Rumour by Rácz Jenő, az esztergomi 42 Restaurant, a budapesti Salt, a Babel Budapest, a szintén fővárosi Essencia, a villányi Sauska 48, továbbá az egyaránt budapesti Borkonyha, Costes Downtown, Spago by Wolfgang Puck és Costes került még fel.
A Dining Guide TOP100 Étteremkalauz 2022 óta a Best Of The Best, vagyis a legjobbak legjobbjai besorolással ismeri el azon egységek példamutató teljesítményét, amelyek korábban minimum háromszor érték el kategóriájuk legjobb helyezését. A díjat immár negyedik alkalommal a Stand vehette át.
Az Év szerethető étterme díjat az Alelí Budapest kapta az olasz és magyar konyha alapos és szenvedélyes összekapcsolása eredményeként, míg az Év fenntartható étterme díjjal a Salt éttermet jutalmazták, mert a helyi alapanyagokat naturális és formabontó szemlélettel értelmezi újra.
Az encsi Anyukám Mondta vehette át az először odaítélt Év legjobb pizzája díjat.
Az Év ifjú séftehetsége díjat Tóth Keve, a balatonszőlősi Casa Christa konyhafőnöke számára nyújtották át, az Év szervizembere Becker Gábor, a Kollázs Brasserie & Bar étteremvezető-helyettese és vezető sommelier-je lett, az Év sommelier-je díjjal pedig Kiss Ferencnek, az Alelí és a BiBo Budapest vezető sommelier-jének munkáját ismerték el.