Vallási-világnézeti ellentétek, amelyek a katasztrófa árnyékában egy pillanat alatt semmivé válnak, hogy aztán békeidőkben a korábbiaknál is magasabbra csapjanak a lángok. A Komáromi Jókai Színház húzott egy váratlant, amikor a jól bejáratott Jókai-adaptációk – főként A kőszívű ember fiai és Az arany ember – helyett a kétszáz éve született író egy kevésbé ismert művét vitték színpadra. Méghozzá az eddig viszonylag csendesen folydogáló Jókai-bicentenárium alkalmából és azon okból, hogy Az elátkozott család című kisregény történéseinek helyszíne is Komárom, a 18. század második felének kezdetén.
Kétszeresen is rizikós vállalás volt ez, hiszen Jókai Mór műveinek színpadra alkalmazása soha nem könnyű feladat, tekintve a szereplők sokaságát és a jellemzően párhuzamosan futó sok cselekményszálat. Varga Emese átirata nem is kísérelte meg mindegyiket befogni, a Telihay Péter rendezte előadás fókuszába így végül kevésbé a katolikus–református ellentét, sokkal inkább a nemzedéki szembenállás került, ráadásként többszörös Rómeó és Júlia-sztoriba csomagolva.
De nem csupán ez utóbbival igyekeztek közelebb hozni a 18. században játszódó történetet a mában is érthető örökhöz, a megvalósításban úgyszintén figyelembe vették, mit bír el a 21. század közönsége. A Jókai-féle „felfokozott teatralitást” a lineáris történetmesélést végig felváltó, flashbackszerű jelenetek szépen oldják is, ám néha éppen a forma miatt vész el a tartalom; a hosszú első felvonás nagyjából fele azzal telik, hogy az ember megpróbálja kibogozni, ki kivel van, mikor mit tett és miért. Ezen átküzdve magunkat – akár Az arany ember első néhány tíz oldalán – már egész gyorsan telik a hátralévő körülbelül két óra, amely alatt nagyon kiemelkedő színészi teljesítményeket nem, ellenben kiegyensúlyozott összjátékot nagyon is láthatunk. Az idősíkok összekötésének megoldása a Mákosné nevű különös, jó borszorkányt idéző szereplő fel-feltűnésével pedig ízlés kérdése, és bár Molnár Xénia alakítására nem lehet panasz, az ő jelenetei nélkül is ugyanolyan sebességgel ment volna tovább a szekér.
A külsőségek és a zene azonban nagyon is helytállóak, és éppen megfelelően adagolták őket ahhoz, hogy ne a túlzott aktualizálási szándék süssön belőlük, Juraj Gráfel díszlete például egyszerűségében lopja el a show-t. Az ide-oda pakolászott zöld növények, az erős, határozottan elváló színek önmagukban magukra vonzzák a tekintetet, de nem öncélúan, hanem az élet folytonosságára és a végül mindig győző szeretetre utalva, a konfliktuscunamit elindító református templom építésének folyamata pedig kifejezetten ötletes módon történik.
Papp Janó jelmezei szintúgy két világ határán járnak, az igazságot egyedül értő és látó Kadarkuthy báró már-már irigylendő kívülállóságát és extremitását ugyanolyan remekül kiemelik, mint amilyen jól visszatükrözik a települési hierarchia vagy az emberi életkor és tapasztalat különböző lépcsőfokain állók érzelmeit. A vetített háttér is mindvégig ízléses, nem tolakodó, a régi Komárom hangulatát néhány pillanatra mai valósággá varázsoló fekete-fehér fotósorozat egyfajta főhajtás a város, tágabban a szülőföld előtt – itt, a Felvidéken ennek óhatatlanul nagyobb súlya van. A komáromiak előadásának a legnagyobb erénye azonban, hogy ha nem is végig egyenletesen, de legalább fele részben képesek voltak annyira leporolni Jókait, hogy meglássuk „a nagy mesemondó” alakja mögött a nagy reformszellemet is. Aki, ahogy e művének a megnyugtató lezárásából is kitűnik, ráadásul meglehetősen optimista volt a generációk, felekezetek, népek jövőbeli egymásratalálását tekintve.
Komáromi lapszámunk írásai itt olvashatóak:
KOMÁROM | Magyar Krónika
Két ország, egy város. Keresztbe szeli a Duna, nem kímélte a múlt sodra, szétszakította a történelem, ma mégis kapocs, híd Magyarország és a Felvidék között. A határon élés pedig kihívásai mellett állandó, teremtő erejű önreflexióra és tudatosságra készteti a komáromiakat.
Jókai Mór: Az elátkozott család – komáromi hitkom, rendezte Telihay Péter. Az előadás június 6-án Győri Nemzeti Színházban látható a Duna Fesztivál keretében, majd szeptembertől repertoárdarabként Komáromban játsszák tovább.
Fotók: Komáromi Jókai Színház
