Amikor egyszer részt vettem egy magazin fotózásán, rideg, ipari környezetben készültek a felvételek, és ahhoz, hogy képes legyek többet megmutatni magamból, mint amit egy átlagos portrékép közvetít, szükségem volt némi külső segítségre. Betettem háttérnek a kedvenc zenéimet, majd amikor a munkálatok során rögzített werkvideót utólag végignéztem, különleges érzés volt megtapasztalni, hogy miközben Björk All Is Full of Love című dalára mozgok a vaku monoton kattogásának a kíséretében, a szám egészen új dinamikát nyert. Tinédzserkorom óta meghatározó eleme az életemnek ez a szerzemény, de akkor újra belopta magát a szívembe.
Ez a tétel a leguniverzálisabb, talán legközhelyesebb, mégis legfontosabb emberi érzelemről szól: a szeretetről és a szerelemről. Azonban nem csupán két személy közé korlátozott formájában jeleníti meg a fogalmat, hanem a maga teljességében, az egész világra kivetülő módján. Leegyszerűsítve az a mondanivalója, hogy
rajtad múlik, mit adsz, de nem rajtad áll, mit kapsz, és azt honnan és kitől kapod.
Felül kell tudni emelkedni azon, hogy a külső tényezőket nem tudjuk szabályozni, nincs teljes ráhatásunk arra, hogy miként viszonyulnak hozzánk, az azonban a mi kezünkben van, mit közvetítünk magunkból kifelé.
A kilencvenes évek második felében még mások voltak a zenefogyasztási szokások, mint jelenleg, amikor a legtöbben csupán egy-egy dalt hallgatnak meg a különböző internetes felületeken még a kedvenc előadóiktól is. Korábban gyakran elfeküdtünk az ágyon, és elmélyülve, az elejétől végéig befogadtunk egy teljes albumot. Kamaszkoromban gyűjtöttem a lemezeket, Björk mellett Tori Amos és a Radiohead teljesen kitöltötte a belső világomat, tökéletesen reflektáltam rájuk, együtt szárnyaltam a szerzeményeikkel, páratlan élményt jelentettek, ez volt a legérzékenyebb és legszabadabb időszaka az életemnek.
Aztán természetesen különböző események hatására a legtöbben elkezdünk cinikussá válni, engem sem került el ez a periódus, és megkérdőjeleztem mások mellett Björk dalát is, idegenkedtem tőle, nem értettem, mi ez a nyáltenger.
A dal emocionális vetülete nagyban függ attól, milyen perspektívából tekintünk éppen a mondanivalójára, a benne elhangzó szavakra és dallamokra. Szerencsére ez a cinizmus azóta már nagyrészt kiveszett belőlem, ha egy-egy pillanatra mégis felbukkan, igyekszem lerázni magamról, hiszen csupán egy kezdetleges érzelmi stáció, amely megakadályoz abban, hogy egy adott kérdésről a maga mélységében elgondolkozzam. Ennek a számnak pedig az is a különlegessége, hogy erőteljes hipnotikus erővel bír, amelynek köszönhetően kellő nyitottság mellett képes elhitetni, hogy – miként a címe is mondja – valóban minden tele van körülöttünk szeretettel.
Alapvetően nagyon szeretem Björköt, de nem vagyok kizárólagos rajongója, számtalan énekesnőt fel tudnék sorolni, akiket nemzetközileg is csupán néhány ezres rajongótábor vesz körül, mégis közelebb állnak hozzám. Azonban egy megkerülhetetlen, avantgárd jelenségről van szó, amely milliók szívéig, füléig és lelkéig képes eljutni. Mindezt pedig részben az önazonosságának köszönheti – az alkotás mindig egy misztérium, azonban ha valaki ilyen mértékben őszintén tárja fel saját magát, akkor a legtöbb esetben áttöri a falat és megtalálja a közönségét. És bár koncertjén még nem jártam, a YouTube-on fellelhető felvételek pedig természetesen nem képesek átadni az élő zenét és az élő érzelemátadást a maga hőfokán, már a videókból is áramlik Björk hihetetlen emocionális ereje.
Minden albuma eklektikus és gyönyörű, műfajilag behatárolhatatlan, a tételei tele vannak megdöbbentő, váratlan és meglepő elemekkel, amelyek minden hallgatás alkalmával külön csemegét nyújtanak. És külsőségekben is a változatosság jellemzi, mindig újabb és újabb arcát mutatja meg, ebből a szempontból talán csupán David Bowie-t nevezhettük bátrabb és merészebb alkotónak. És ebben a felfogásban érzem leginkább a közös pontot Björk és a Magashegyi Underground szellemisége között: mi is igyekszünk koncertről koncertre folyamatosan újradefiniálni magunkat, arra törekszünk, hogy az legyen az imázsunk, hogy nincs állandó imázsunk. Bár az izlandi énekesnőt nem tartom tudatos inspirációs forrásunknak, azt gondolom,
bármi, amit magunkba fogadunk a világból, nyomot hagy bennünk
– legyen szó akárcsak egy bonbonról. Ennyi év rajongás után azért biztosan elég mélyen leülepedtek bennem Björk dalai ahhoz, hogy ha nem is közvetlen formában, de hassanak rám.
Kiemelt kép: Bocskor Bíborka. Forrás: Facebook
