Adrien Brody, A brutalista főszereplője kapta a legjobb színésznek járó Oscar-díjat a 97. alkalommal megrendezett gálán. Brodynak ez a második Oscar-díja, ő a tizenegyedik színész, aki kétszer is átvehette a legjobb színésznek járó szobrot.

Az amerikai álom rémálommá vált a magyar építész számára | Magyar Krónika

Bár még csak az év legelején járunk, ki merjük jelenti, A brutalista az év legnyomasztóbb filmje, az Adrien Brody főszereplésével készült, nagyrészt hazánkban forgatott dráma január 23-tól látható országszerte a mozikban.

„A zsidó származású, fiktív – számos valós személy által inspirált – építész, Tóth László a Rákosi-korszakban kivándorol Amerikába szerencsét próbálni, de nem éppen az várja, amire számított. Az a terve, hogy a Magyarországon ragadt feleségét és unokahúgát is kiköltözteti mihamarabb, eleinte azonban az unokatestvérénél kénytelen meghúzni magát. Napjait nyomorban tölti, ételosztásokra jár, hogy ne haljon éhen, idővel pedig egy hajléktalanszálló lesz az otthona, ahol a heroinnal is meghitt viszonyba kerül, hogy csillapítsa egy korábbi sérülésből adódó fájdalmát. Aztán váratlanul látszólag megfogja az Isten lábát, amikor egy milliomos grandiózus megbízást ajánl neki, egy monumentális közösségi központ megtervezésére kéri fel, de idővel egyre egyértelműbbé válik, nem a Mindenható gondviseléséről van szó. És nem csupán azért, mert az üzletfele enyhén szólva is végtelenül kellemetlen alak, Tóth László sem képes szabadulni a traumáitól, a feladat hatalmassága, illetve saját egójának és önkifejezési vágyának a súlya alatt egyre inkább megtörik” – írtuk korábbi cikkünkben.

Külön érdekes, hogy a főszereplőt alakító Adrien Brody maga is magyar felmenőkkel rendelkezik. Édesanyja a magyar származású Sylvia Plachy fotóriporter, aki Budapesten született katolikus arisztokrata apától és cseh zsidó anyától.

Az alkotást korábban Golden Globe-díjjal is elismerték.

Tarolt a Golden Globe-on a hazánkban forgatott dráma, a legnagyobb Oscar-esélyessé vált | Magyar Krónika

A brutalistában Adrian Brody egy magyar építészt alakít, a film sorra nyeri az elismeréseket, az alkotás január 23-án kerül a hazai mozikba.

Magyarok az Oscaron

A legjobb vágás kategóriájában Jancsó Dávid is esélyes volt az Oscarra A brutalista című filmben végzett munkájáért. A díjat végül nem ő, hanem Sean Baker kapta az Anora című alkotásért.

Jancsó teljesítménye mellett érdemes kiemelni Petrányi Viktória (A brutalista), Howard Ellis (Dűne: Második rész), Adam Goodman (Dűne: Második rész) és Balika Gergő (Dűne: Második rész) vezető producereket, akik tehetségükkel és munkájukkal hozzájárultak a magyar filmgyártás újabb világsikereihez.

„A teljes magyar filmipar büszkesége, hogy a legjobbak versenyének nyertesei közt egyre gyakrabban több száz hazai filmes szakember részvételével, Magyarországon készült alkotások vannak. Mindnyájunk elismerése megilleti a Nemzeti Filmintézet – Filmlabor / National Film Institute – Filmlab szakembereit – elkötelezett munkájuk híre döntő indok volt, hogy a különleges technikával készült A brutalista gyártását Magyarországra hozták az alkotók” – idézték az NFI Facebook-oldalán Káel Csabát, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztost és a Nemzeti Filmintézet elnökét.

A brutalista mellett a Dűne: Második részét, valamint a Maria című alkotást is többek között hazánkban forgatták.

Az egyik jelenet helyszíne a Dűne: Második rész című filmben. Háttérben a Munkásmozgalmi Panteon a Fiumei úti sírkertben

Oscar-díjak 2025 (Magyarországon forgatott alkotások):

Legjobb férfi főszereplő – Adrien Brody, A brutalista

Legjobb operatőri munka – A brutalista

Legjobb eredeti filmzene – A brutalista

Legjobb hang – Dűne: Második rész

Legjobb vizuális effektusok – Dűne: Második rész

Nyitókép: UIP Duna-film