Dusán nagyon szereti a Nickelodeonon futó, de már négy alkalommal a mozivásznakat is meghódító Mancs őrjáratot, a kedvenc karaktere Chase és éppen az ő figuráját szorongatta, amikor hirtelen megszólalt mögötte a szinkronhangja.
„Egy játékboltban találkoztak, Dusán éppen a kedvenc játékait, a Mancs őrjárat járműveit nézegette. Megállt mellett Roland és Ádám, akik felkiáltottak, hogy a Mancs őrjárat bevetésre kész! Dusán nagyon meglepődött, miközben épp Chase volt a kezében, hogy Chase hangja szólalt meg mögötte, egy pár pillanatig szóhoz sem jutott. Pár perc után már nagy barátok lettek a fiúkkal. Távozáskor pedig még egy-egy ajándékot is kapott tőlük, Roland ugyanis odaadta neki Chase figuráját, Ádámtól pedig Zumát kapta meg, akik a hangjukon szólalnak meg a mesében. A végén pedig úgy köszöntek el, ahogy az a mesében is el szokott hangzani, hogy „Rider vár minket!” Dusi nagyon-nagyon boldog volt, nagy pacsival köszönt el a fiúktól”
– számolt be a történetről Dusán édesapja, Zalán. Az események nem csak a kisfiúnak, hanem Czető Roland és testvére, Ádám számára is hatalmas élményt jelentettek, noha hozzászoktak már ahhoz, hogy megismerik a hangjukat.
„Dusán nagy Mancs őrjárat rajongó, de nem csak ő, mi is izgultunk a találkozás miatt, igaz, mi már előre tudtuk, hisz előre megbeszéltük az édesapjával. A Mancs őrjárat tagjainak is fontos az egészség, egy kis mosoly pedig aranyat ér a gyerekeknek, ez a találkozás a mi szívünket is megmelengette”
– árulta el Czető Roland.
Dusán mindössze 11 hónapos volt, amikor a Duchenne-féle izomdisztrófiával diagnosztizálták, amely egy örökletes, fokozódó izomgyengeséggel és az izomsejtek fokozatos károsodásával járó betegség, amely jelenleg nem gyógyítható. Viszont nemrég felcsillant a remény egy európai kutatóközpontból, a család pedig arra készül, hogy feladja eddigi életét és otthonát, és csatlakozik egy kísérleti fázisban lévő, élethosszig tartó vizsgálathoz Belgiumban.
„A kísérleti vizsgálat vállalása kockázatos, hiszen olyan terápiába kezdünk, amelynek hosszú távú hatásai még nem teljesen ismertek. Mégis, ezt nem csak Dusán, hanem a teljes DMD-s közösség érdekében tesszük, hogy hozzájáruljunk a betegség vizsgálatának fejlődéséhez”
– mondta el a fiú édesapja. A család jelenleg anyagi támogatást keres, hogy fedezni tudja a következő évek költségeit, mivel a külföldre költözés miatt a szülőknek várhatóan fel kell adniuk eddigi munkájukat és megélhetésüket. Egy-egy vállalkozás a Dusán támogatására fordított erőforrásaival segítheti fenntarthatósági céljainak teljesülését is, hiszen a támogatásokat ESG jelentésükben is feltüntethetik.
Az alapítvány neve: Dusán Világáért Alapítvány, a számlaszáma: 10300002-13839299-00014902.
Kiemelt kép: Dusán találkozik a kedvenc szinkronhangjaival (Forrás: Dusán Világáért Alapítvány)