1. Kismaros – Medvetalp Vendégház

Kismaros aprócska település a Dunakanyarban Nagymaros és Verőce között. Talán kevésbé ismert, pedig sok lehetőséget kínál. Például innen indul a Királyréti Erdei Kisvasút, ami főleg a gyerekes családoknak izgalmas program. Az itt található Medvetalp vendégház egy erdei kunyhó hangulatát idézi, ahová a kutyánkat is magunkkal vihetjük. Egy rövidebb vagy akár hosszabb börzsönyi túra után pedig átmelegedhetünk a kinti dézsafürdőben. 

2. NagymarosDunakanyari Moson Patak Vendégház

Kismarosról evezzünk át Nagymarosra, ahol a Börzsönytől 400 méterre fekszik ez a vendégház. Akár párunkkal szeretnénk elvonulni, akár családostul élményeket gyűjteni, Nagymaroson mindkettőre van lehetőség. Vár minket a híres termelői piac, itt házi készítésű füstölt húsokat, lekvárt, valódi mézet, tojást, friss pékárut találunk. A közeli Hegyes-Tető csúcsáról, a Julianus-kilátóról pedig az egész Dunakanyar belátható.

3. Pilismarót – Lánchidi Vendégház

A pilismarótiak nemrég még az árvízzel küzdöttek, de azóta visszaállt a nyugalom a településen. Aki ide érkezik és érzi magában az erőt, ellátogathat a közeli Rám-szakadékhoz, ami gyakorlottabb túrázókat is próbára tesz. Túra után, ha a Dunapart melletti Lánchidi Vendégházat választjuk, miközben a gyerekekek hintáznak az udvaron, elkezdhetjük főzni a gulyáslevest a bográcsban. A kertben hangulatos kültéri világítás dobja fel a jakuzziban és dézsában töltött estéket. 

4. Dunabogdány – Hegyi Menedék Vendégház

A dunabogdányi szabadstrand sokak számára ismerős, tökéletes a vízi sportok űzésére. Ősszel is érdemes ellátogatni Bogdányba, megnézni a Szent Rókus vagy a Szent Donát kápolnát és a Millenniumi emlékművet, sétálni a település kacskaringós utcáin, de kocsival a Duna-Ipoly Nemzeti Parkba sincs messze.  A Hegyi menedék egy felújított, régi típusú faházikó. A beszélő nevű vendégház, valóban egy hétvégi rejtekhelynek tűnik itt a Dunakanyarban.

5. Kisoroszi – Rigó-ház

Ősszel a Dunapart elcsendesedik, de Kisorosziban ilyenkor sem áll meg az élet. A Szentendrei-szigeten fekvő községet körbeöleli a folyó két ága, szép kilátás nyílik a Visegrádi várra. A szigetcsúcson ilyenkor nem sátorozni, hanem sétálni lehet, de ne bánja senki, mert Dunakanyar legszebb részének szokás nevezni. Tökéletes egy hétvégi elrejtőzésre, biciklizésre, megkóstolhatjuk a Rácz fogadó halászlevét és októberben még elcsíphetjük a Természetfotó kiállítást ugyanott.