“Éppen csak leheletnyi kékség színezi a fekete
égboltot, amikor felszállok az 56-os villamos
első járatára a hűvösvölgyi végállomáson.
Egyedül vagyok az egész kocsiban, válogathatok
az ablak melletti helyek között.”
Latinovitscsal és Psotával vacsorázott, Bárdy Györggyel és Dőry Virággal forgatott Budapesten a világhírű rendező, s úgy volt, hogy még egy Mikszáth-adaptációban is szerepet kap. Welles végül mégis titokban lépett meg Magyarországról.
Távol élni a világtól, csendben, intenzív közösségi életben, a szellemi és fizikai munka, valamint az imádság egyensúlyában – nagyinterjú Baán Izsákkal, a bakonybéli Szent Mauríciusz-monostor perjelével.
Hetvenöt éve lőtte főbe magát Manninger János, aki a háborús összeomlás közepette heroikus munkával kétszer forgatta le Kétszer kettő című filmjét. A művel a magyar filmművészetet kívánta új alapokra helyezni, ám bukás és feledés lett a sorsa.
Szilágyi István új regénye a régi-mai nyelvezet csodálatosan megalkotott szintézise és a szerző imponáló történelmi ismeretei ellenére ugyanúgy nem könnyű olvasmány, mint ahogyan nem könnyű e kérdések tükrében szembesülni a saját rossz döntéseinkkel sem.
A Csontbáró nemcsak monumentális monográfiájában, de fényképen is megörökítette a székely világot – felvételei a korai magyar fotótörténet emblematikus darabjai.
Világot mentő székely gyermekek és báró lengyelfalvi Orbán Balázs kalandos élete – a székelyudvarhelyi animációs stúdió helyi legendákat dolgoz fel univerzális módon.
Hímzett, gyöngyökkel kivarrt kosztümök, pazar parókaköltemények, gigantikus díszletek között jártunk az Eiffel Műhelyház jelmez- és díszletkészítő műhelyében. Sétánkon kiderült, milyen összetett és precíz folyamatokból áll a kivitelezők munkája
Hétszáz évvel ezelőtt halt meg Csák Máté felső-magyarországi kiskirály. Fél évezreddel később a szlovák nacionalisták felfedezték maguknak, s ha már így alakult, nehezen eresztik: Szvatopluk, Mátyás király és Andy Warhol mellett a legnagyobb szlovákok között tartják számon.
A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A sütikről bővebben az Adatkezelési tájékoztatóban olvashat. Elfogadás esetén jóváhagyja az Adatkezelési tájékoztatót, illetve a sütik használatát.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.