A Cziffra Fesztivál jövő februárban ismét a zenei sokszínűséget és a művészi találkozások erejét ünnepli. A Bajnokok ligája című új sorozatban a jazz, a népzene és a klasszikus zene világsztárjai lépnek közösen színpadra a Zeneakadémián.
Telt házas hangversenyek Budapesten, több tízezres online közönség világszerte – így tisztelgett Bartók Béla halálának 80. évfordulója előtt a Concerto Budapest háromnapos Bartók Ünnepe szeptember 26–28. között. A fesztivál a zeneszerző életművének teljes keresztmetszetét kínálta, a kamaraművektől a szimfonikus remekművekig.
Október 9. és 11. között ismét életre kel a középkor: idén először két helyszínen várják az érdeklődőket lovagi tornákkal, kézműves bemutatókkal, koncertekkel és fáklyás felvonulással.
Kis közösségek, élő emberi kapcsolatok, cselekvő szeretet, társadalmi felelősségvállalás, teremtés-és életvédelem, élmények és találkozások: szeptember 19. és 21. között rendezik a Katolikus társadalmi napokat Vácon.
Szeptember 12. és 14. között rendezik meg először az „Egy hely, ahol mindenki elmondhatja a magáét!” elnevezésű fesztivált Pomázon, a Magyar Vár területén. A program középpontjában a költészet és a pódium-művészet áll, de a látogatókat koncertek, gasztronómiai kínálat, magyar borok, kiállítások és családi események is várják.
A zenés mozifilm alkotói 2024 nyarán végigjárták a legikonikusabb magyar könnyűzenei fesztiválokat.
500 koncert, kiállítás, színházi és irodalmi est, filmvetítés és tárlatvezetés szerepel a XIX. Ars Sacra Fesztivál kínálatában, amelyet szeptember 13. és 21. között rendeznek meg. Az idei mottó: A remény zarándokai.
Augusztus 21–23. között ismét Salföldre, a Káli Fecskébe költözik a magyar jazz színe-java. Második alkalommal rendezik meg a Szakcsi Rádió Jazz Fesztivált, ahol a fiatal tehetségek mellett fellépnek a műfaj nagyágyúi, így az idén nyáron a hetvenedik születésnapját ünneplő Dresch Mihály is.
A rendezvény mára a helyi intézmények és fotósképzés aktív részvételével országos jelentőségű eseménnyé vált.
Két fesztivállal is várja a látogatókat a Skanzen augusztus 20-án.
A Concerto Budapest új évadát nagyszabású, háromnapos Bartók-fesztivállal indítja szeptember 26. és 28. között a BMC-ben és a Zeneakadémián. A Magyar Kincsek Ünnepe programsorozat ezúttal Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékezik, a zeneszerző teljes életművének páratlan keresztmetszetét bemutatva, a magyar zenei élet kiemelkedő művészeinek tolmácsolásában.
Startol a nyári Margó, augusztus 7–9. között a Káli-medencében várnak mindenkit, aki szeret csak úgy lenni, enni, inni, olvasni, nyaralni mezítláb.
A 4. Nemzetközi Cigány Dal Napját augusztus 8-án, Esma Redžepova születésnapján rendezik meg. Idén hét ország 16 helyszínén 50 zenekar lép fel a cigány zene sokszínűségét ünneplő eseményen. A központi helyszín Debrecen lesz.
A Pannonhalmi Főapátság idei fesztiválja ismét különleges találkozásokat kínál: zene, irodalom, képzőművészet és spiritualitás olvad össze a szerzetesközösség ősi falai között. Idén a ‛kert’ hívószava köré rendezve a programokat.
A Zichy-kastély udvarán és a Romtemplomban színházi, zenei és irodalmi estekkel várják a közönséget.
Július 11. és 20. között újra TáncPark a Millenárison! Flamenco, néptánc, kortárs előadások és ingyenes tánctanítás vár mindenkit a Nemzeti Táncszínház nyári rendezvénysorozatán.
Idén 45. alkalommal rendezik meg a Kaláka Fesztivált Egerben, 2025. június 26–29. között.
Idősebbek is elkezdhetik. Meg a fiatalok. Gyakorlatilag bárki, mert a jóga a legjobb mozgásformák egyike. És ennél jóval több. Szombaton ingyen, több helyszínen és több formáját kipróbálhatjuk.
Június 13-án és 14-én ismét életre kel a Zsámbéki Zárdakert, ahol a 8. Sambucus – Zsámbéki Bodzafesztivál várja a látogatókat ingyenes koncertekkel, családi programokkal és bodzás gasztronómiai különlegességekkel.
Lakos Nóra „Véletlenül írtam egy könyvet” című ifjúsági filmje két díjat is nyert a csehországi Zlín Filmfesztiválon. A közönségdíj és a zsűri elismerő oklevele újabb fontos nemzetközi visszajelzés az alkotás értékeiről, amely már most a rendszerváltás utáni legnézettebb hazai ifjúsági film lett.
Június 14-én és 15-én újra megtelik zenével a Fény Utcai Piac: a II. Budai Utcazene Fesztiválon fiatal előadók mérik össze tudásukat három kategóriában, miközben a közönség is aktív részesévé válhat a versenynek.
Több mint 600 programmal, színházzal, zenével, irodalommal várják a közönséget július 29. és augusztus 2. között.
Kinek mit jelent, hogyan keresi, megtalálta-e már, ha igen, vele is maradt-e? Ezekre a kérdésekre válaszolnak hírességek több dokumentumfilmben – Halász Judittól Csókay Andráson át Ákosig és LL. Juniorig. A SopronFest városfesztivál június 1. és 8. között zajlik, hívószava az emberi lépték.
Őriszentpéteren, Szentgyörgyvölgyön, Veleméren és Lendvajakabfán rendez tavaszi fesztivált május 30. és június 1. között a Fesztivál Akadémia Budapest. Kassai Lajos, Papp Lajos, Berecz András, Berecz István és Vecsei H. Miklós biztosan ott lesz.
Zene, irodalom, képzőművészet és spiritualitás – idén is különleges élményt ígér a Pannonhalmi Főapátságban megrendezett Arcus Temporum fesztivál, amely augusztus 22. és 24. között a kert motívuma köré szervezi programjait. A rangos esemény vendége lesz többek között Rakovszky Zsuzsa és Jörg Widmann is.
A balatonfüredi iskolából induló együttes, a Parkside Boys meghódította a várost, útjuk pedig számtalan örök élménnyel és tanulsággal gazdagította nemcsak a tagokat, hanem az őket támogató közösséget is.
A háromnapos esemény fő helyszíne az Akvárium Klub lesz, míg a szakmai programoknak a Magyar Zene Háza ad otthont.
A mustra február 3. és 9. között zajlik majd a Corvin Moziban, seregnyi filmet tekinthetünk meg kedvező áron a fesztiválon.
Több mint negyven nevet jelentettek be a szervezők a jövő nyáron augusztus 6. és 11. között zajló fesztiválra.
Lakos Nóra Véletlenül írtam egy könyvet című felnövéstörténetét a Tallinn Black Nights Just Film Nemzetközi Filmfesztiválon ismerték el november 23-án, az alkotás jövő év elején kerül a hazai mozikba.
Balázs János Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművészt, az MMA rendes tagját, a fesztivál alapítóját és művészeti vezetőjét az elmúlt évtized mérföldköveiről és az idei programkavalkádról kérdeztük.
Jövő áprilisban tizedik alkalommal rendezik meg a Budapest Ritmót, Magyarország egyik legjelentősebb világzenei fesztiválját. Az esemény 2025. április 10-12. között várja a közönséget, a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében. A szervezők már most izgalmas neveket jelentettek be.
Ráadásul ezúttal duplán, Moldovai Katalin – a Filmio kínálatában is megtekinthető – első egész estés rendezése két díjat is elnyert a 3Kino Filmfesztiválon.
Február 3. és 9. között a budapesti Corvin moziban zajlik majd a seregszemle, amely 2012 után első alkalommal valósul meg újra több mint egy éves előkészület után.
December 20-án és 21-én az MVM Dome-ban zajlik a Budapest Park szervezésében a Winterfest. Az Elefánt, a Punnany Massif, az Aurevoir mellett a Margaret Island, Bérczesi Róbert és Járai Márk is ott lesz.
A KIX a számtalan külföldi elismerés mellett nemrég a 21. Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon is különdíjat érdemelt. November 21-től végre a hazai mozikban is látható.
Lengyel rövidfilm nyerte az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál fődíját, de magyar alkotók sem maradtak elismerések nélkül.
Az Európai Art Mozi Naphoz a kontinens több száz filmszínháza csatlakozott, köztük harminc magyar is, a nemzetközi alkotások mellett hazai produkciókat is láthatunk november 17-én.
Kézzel festett animáció, történelmi dokumentumfilm és krimi, széles a választék a fesztiválon, amelyet immáron huszonharmadik alkalommal rendeznek meg, a vetítések a miskolci Művészetek Háza Béke Art Mozitermében zajlanak november 12. és 15. között.
A 18. Bukaresti Magyar Filmhéten kiváló és fajsúlyos hazai drámákkal leszünk jelen, de azért vígjáték is akad a kínálatban. November 10-17. között a friss alkotások mellett klasszikusokat is vetítenek a román fővárosban.
A vártnál is többeket érdekelt a digitális térre adaptált színházi előadások idei megmérettetése. A fődíjat Závada Péter Móricz Zsigmond-adaptációja, a Kivilágos kivirradtig hozta el.
Csáki László valós eseményeken alapuló rendezését a legjobb egész estés animációs filmnek járó Arany Galamb-díjjal tüntették ki a németországi 67. DOK Leipzig fesztiválon.
Káel Csaba kormánybiztos Los Angeles-ben jelentette be, hogy újabb hat évre biztosított a kedvezmény, de az új, Made in Hungary elnevezésű fesztiválon és szakmai fórumon magyar alkotókat is díjaztak.
Színészek és rendezők is elkísérik a műveiket a rendezvényre, amelyre november 8. és november 16. között kerül sor a Puskinban és a Tabánban.
A KIX egy kisfiú sorsán keresztül nyújt társadalmi látleletet, az alkotás Amerikától Dél-Európáig számos elismerésben részesült.
Újdonságként éjszakai negyed is lesz a 2025-ös Sziget Fesztiválon, amelynek fellépőit is hamarosan bejelentik.
A 22. Olasz Filmfesztivál rangos európai filmes seregszemléken már ünnepelt olasz filmeket hoz el a magyar mozikba november 8. és november 16. között.
Tánccipők dobbannak, szoknyák suhannak a Hagyományok Háza termeiben három napon keresztül. A Határtalan Táncfőváros fesztivált, ami elsősorban a tánc- és zeneművészet változatosságának szentel figyelmet, már évek óta itt rendezik meg. A rendezvény hitvallása: a művészet nem ismer határokat, éljünk akárhol is, észrevétlen szálakkal köt össze bennünket másokkal.
Október 23-27, tizenegyedik kerület, Goldmann tér. A Petőfi-híd budai hídfőjénél. Ezeket kell megjegyezni, és készíteni a gyomrot.
A hantik életétől a matyó népművészeten át a pásztorkultúráig szinte minden. Október 25. és 27. között rendezik meg a Nagy dobra verjük! fesztivált.
A Duna partján, hatalmas réten, zenével, tánccal, lovascsendőrrel és hatalmas kínálattal. Vasárnapi vásárnap Tahitótfaluban.
Vadim Repin hegedűvirtuóz és Balázs János zongoraművész magyar népzenéből és cigányzenéből inspirálódott komolyzenei remekművekből válogat az Inspirációk című közös koncertjükön a Zeneakadémia Nagytermében 2025. február 23-án.
A Budapest Design Week programjai október 10. és 20. között alámerülésre hívnak a formatervezés és a kortárs képzőművészet aktuális trendjeiben.
Az Édes Napok Budapest Európa negyedik legnagyobb szabadtéri, édesség tematikájú rendezvénye. Október 11. és 13. között a magyar csokoládé és édességgyártók java is jelen lesz a Bazilika tövében.
Az október 17. és 19. között a Toldi Moziban zajló rendezvényen a komor témák dominálnak, de humorból sem lesz hiány.
Első alkalommal rendezik meg október 12. és 13. között a FügeFesztet Badacsonyban.
Az ország legnépszerűbb szabadtéri szórakozóhelye ősszel zárta a tizenharmadik szezonját, de idén először télen is gondoskodik arról, hogy ne maradjunk koncertek nélkül. A Winterfesten december 20-án és 21-én egymást váltják a hazai sztárok az MVM Dome-ban.
Korábban már közzétették a Szemrevaló Filmfesztivál különleges filmkínálatát, most azonban az is kiderült, mely alkotók érkeznek Magyarországra október 10. és 20. között.
Hatodik alkalommal elevenedik meg a középkor az ország egyik legkülönlegesebb fesztiválján. A zsámbéki Fékomadtán harcosok, lovasok, zenészek, kézművesek és bábosok mellett folkkocsma és koncertek várják a közönséget október 11. és 12. között a Zárdakertben és a Romtemplomban.
Az Újbuda Jazz Fesztivál szeptember 26–28. között várja az improvizatív zene rajongóit az A38 hajón és a Fonó Budai Zeneházban. Fellép többek között Lajkó Félix, Dresch Mihály és Kézdy Luca.
Nyáron Anna-bál, ősszel a reformkort idéző fesztivál. Balatonfüreden szeptember 28-án és 29-én a hölgyek abroncsos szoknyája a földet sepri, a mobiltelefonok hímzett szütyőkben pihennek.
Október 10. és 20. között, a Svájci Nagykövetség, az Osztrák Kulturális Fórum és a Goethe Intézet közös rendezésében valósul meg a Szemrevaló Filmfesztivál: drámában, abszurd humorban sem lesz hiány.
Immáron harmadik alkalommal rendezi meg a több évtizedet megélt Kiskakas Filmnapok újragondolását, a Friss Kakas Animációs Filmnapokat a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Animáció szak és a Friss Hús filmfesztivál csapata a Toldi Moziban. Október 4-én és 5-én a friss diplomafilmek mellett különleges szakmai programokon is részt vehetünk.
Idén tizenharmadik alkalommal rendezi meg a Svájci Nagykövetség, az Osztrák Kulturális Fórum és a Goethe Intézet közösen a Szemrevalót október 10 és 20 között, amely ezúttal is a német nyelvterület legújabb alkotásaira fókuszál. A kínálatban elsősorban irodalmi adaptációk és női rendezők állnak a középpontban, szorongató témákból pedig nem lesz hiány, de egy különleges klasszikust is láthatunk.
A Berlin Felett az ég rendezője, Wim Wenders személyesen is tiszteletét teszi a szeptember 17. és 22. között zajló eseményen, ahol a munkásságának legfontosabb filmjei mellett klasszikus sci-fikből, drámákból és magyar animációs produkciókból sem lesz hiány.
Hagyományteremtő szándékkal indul útjára a Gólem Színházban és a Robotban az I. Instant Mecenatúra Fesztivál. A szeptember 12-15. között zajló eseménysorozaton nyolc színházi társulat fog össze, a programokat nyilvános olvasópróbák, workshopok és beszélgetések színesítik.
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg szeptember 26. és október 2. között a Skandináv Filmfesztivált, amelyen díjazott alkotásokban és merész témaválasztásokban ezúttal sem lesz hiány.
Immáron 14. alkalommal rendezik meg és októbertől márciusig tart a Mozinet Filmnapok következő évada, amelyen számos cannes-i és berlini sikerek mellett Till Attila új filmjét, az És mi van Tomival?-t premier előtt láthatjuk.
A festők és a templomok városa. A szentendrei templomok éppen olyan jelentősek a város múltja és jelene szempontjából, mint az ide kötődő festők életműve. A Ferenczy Múzeumi Centrum harmadik alkalommal rendezi meg közösségépítő programsorozatát, idén szeptember 6-8. között.
Akár igazi jazzrajongók vagyunk, akár távolságtartással hallgatjuk a zabolátlan dallamokat, a szeptember 21. és 23. között tartandó Újbuda jazz fesztivál nekünk is szól. A műfaj legnagyobb alakjait felvonultató esemény nagy erénye, hogy hihetetlen sokszínűségével mindenkit képes levenni a lábáról.