Eddig Londonban megbújó, 1862-es magyar fényképeket állít ki a Néprajzi Múzeum március 5-től. Nemrégiben bukkantak kutatók a korábban elveszettnek hitt, Tiedge János által készített másfél évszázados fényképekre a londoni Victoria and Albert Museum gyűjteményében, majd kiderült, hogy a Néprajzi Múzeum is rendelkezik a Tiedge-féle felvételek egy részleges másolati sorozatával.
Utóbbi most a Londonból kölcsönzött, soha be nem mutatott anyaggal együtt szerepel a Magyarország színezve – Rejtőzködő fényképek 1862-ből című tárlaton, összesen harminchat kisebb-nagyobb település egykori lakóit megidézve.
Szegedi, pécskai és csanádi parasztok, veszprémi polgárok, pápai ökörfogatos szekér, a Vidats-gépgyár dolgozói, kálozi béresek, sümegi kanászok, szentgáli nemesek, vármegyei huszárok engednek betekintést egy rég elveszettnek hitt világba, a nemzeti kultúra lázas időszakába. Az egykori londoni világkiállítás első, 1861-es felhívására tíz településről érkeztek felajánlások, ami nem volt elegendő egy fényképekből álló országos körképhez, mégis kihagyhatatlan lehetőségként tekintettek rá, hogy – az önálló államként nem létező – Magyarország, a magyar nép megmutathassa magát.
Jankó Vince gazdasági szakíró, szervező Tiedge János pesti fényképészt bízta meg, hogy járja be az országot, és minden vidékről öt személyt fotózzon le „tisztességes öltözetben”: egy öregembert, egy középkorú férfit, egy fiatal legényt, egy asszonyt és egy leányt.
Londonban a szemtanúk szerint hetvenhat kép függött a kiállítótér falain. Az „életre való arcok” valós embereket mutattak, nem karaktereket vagy etnikai-nemzeti-foglalkozási típusokat. A lefényképezett öltözetek hitelességét a helybeliek részvétele szavatolta, de még inkább a tekintetek, az arcok kifejezőereje.
Ez a több mint másfél évszázados viseleti panoráma egy különös, várakozásokkal teli periódusban készült. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharcot követő önkényuralom dermedtségének évtizedét 1860 októberétől rövid alkotmányos időszak követte szabad véleménynyilvánítással, országgyűlési választásokkal.
Az ország a nemzeti kultúra lázában égett: aki csak tehette, magyar ruhában járt, magyar zenét hallgatott. A nemzeti intézmények adóforintok hiányában a társadalom áldozatkészsége jóvoltából kezdtek éledezni és megerősödni. Ennek köszönhető, hogy az Osztrák Császársághoz tartozó magyarság szuverén államiság nélkül is előteremtette az erőforrásokat ahhoz, hogy a világ előtt bemutatkozzon. A fotográfia és a világkiállítás a 19. század második felében a modernitás két jellegzetes önkifejezési formája, médiuma volt.
A színes viseleteket felvonultató, Budapesten soha be nem mutatott képek március 5. és szeptember 15. között lesznek láthatók a Néprajzi Múzeumban, elmesélve a készítésük történetét is a szervezéstől a világkiállításig.
Enteriőrfotók: Incze László / Néprajzi Múzeum
