2022 nyarán, a Magyar Krónika 97. számában jelent meg riportunk, amelyben Kádár János és édesapja, Krezinger János első és egyben utolsó, a pusztaszemesi téesz 1961-es zárszámadási ünnepségén megesett találkozásának jártunk utána.
Amikor Kádár János először és utoljára találkozott édesapjával | Magyar Krónika
Az Abbáziában megesett szobalány, Csermanek Borbála fia, Kádár János életében először és utoljára a pusztaszemesi téesz 1961-es zárszámadási közgyűlésén tal …
Mint ismeretes, a kommunista politikus 1912-ben Fiuméban született, édesanyja, az ógyallai születésű Csermanek Borbála egy abbáziai panzióban szobalányként dolgozott, s egy kimenőjén összemelegedett a katonai szolgálatát teljesítő pusztaszemesi parasztfiúval, Krezinger Jánossal. Néhány hónapos volt a tőle született kisfia, amikor Borbála az észak-somogyi dombságban fekvő Pusztaszemesre utazott, hogy elhelyezze a családnál a csecsemőt, akiről nem tudott gondoskodni. A mélyen vallásos Krezingerék szóba sem álltak vele, végül a fiatalasszony a szomszéd faluban, Kapolyon talált egy gyermektelen házaspárt, amely befogadta a kis Csermanek Jánost.
Hat évet töltött ott – később mindig szívesen emlékezett erre az időszakra. Apjával viszont, aki Kapolytól alig hat kilométerre, szülőfalujában alapított családot s élte az életét, már csak akkor találkozott, amikor az állampárt első titkára volt. 1961-ben adták át a pusztaszemesi kultúrházat, ez szolgáltatott apropót Kádár látogatásához, miután néhány évvel korábban felvette a kapcsolatot az egyik féltestvérével. Az apai házat is meglátogatta, édesapja pedig az egy fedél alatt összegyűlt négy gyermeke előtt így szólt: „fiaim, emeljük a poharunkat arra, hogy együtt a család”.
Pusztaszemesi látogatásunk során egy idős férfi jól emlékezett Krezinger Jánosra és fiaira, akiket össze lehetett téveszteni az első titkárral, annyira hasonlítottak rá. Elmondása szerint Kádár, bár többé nem találkozott apjával, tartotta a kapcsolatot a szemesi rokonokkal, az öregnek például rádiót ajándékozott, amit az a házon kívül is szívesen hallgatott, taligán húzta maga után. Hozzá kell tennünk, hogy Kádár kései találkozásukat nem tartotta jelentősnek. A róla életrajzot író Gyurkó Lászlónak ezt mondta: „A vérség nem igazi kötelék. […] Leéltünk egy életet úgy, hogy nem is tudtunk egymásról. Ezt nem lehet se bepótolni, se helyrehozni.”
Valahogy így rekonstruálható tehát Kádár János származása. De mindez talán nem több, mint valami szocialista tündérmese?
Nem a nép fia volt?
Júniusban levelet kaptunk szerkesztőségi címünkre, amelynek szerzője vitatja a cikkünkben leírtakat. Mint írja: „Csermanek Borbála Ógyallán született és cselédként szolgált Konkoly Thege Miklósnál (csillagász, meteorológus, az MTA tagja, országgyűlési képviselő), egy gazdag felvidéki földbirtokos nemesi család egyetlen örökösénél. Nem először fordult elő itt, hogy egy szolgálólány teherbe esett, de ilyenkor az úr gondoskodott a jövőjéről (állást keresett – lehetőleg jó távol –, és pénzzel támogatta egy ideig). Csermanek Borbála estében ez azt jelentette, hogy Abbáziába küldték dolgozni.” Ahol a levélíró szerint valóban viszonya lehetett Krezinger Jánossal. Borbála úgy próbált jövőt biztosítani születendő gyermekének, hogy apát keresett neki, Krezinger azonban nem hitte el a lánynak, hogy tőle van a gyerek, és nem kívánta elvenni őt.
Vajon miből telt Csermanek Borbálának arra, hogy Fiuméból Pusztaszemesre utazzon? És Pesten miféle munkát végzett, hogy nemcsak megélt belőle, de havi apanázst tudott küldeni a Kapolyon nevelkedő gyermekének? – mutat rá a levélíró a „hivatalos” történet homályos pontjaira.
„A fentieket nem tudom dokumentumokkal igazolni, de a cikk szerzőinek sincs birtokában ilyen bizonyíték. Arra tudok támaszkodni, hogy Konkoly Thege Ógyallán csillagvizsgálót építtetett, amelyet az évek során nemzetközi hírű obszervatóriummá bővített. Jártam a ma múzeumként működő intézményben. A múzeum munkatársai egybehangzóan állították, a településen úgy tudják, hogy Csermanek János apja Konkoly Thege Miklós volt. Talán ennek is lehetne utánajárni” – szólnak levelezőnk sorai.
S végül hozzáteszi: „A Kádár-korban a tündérmesével lényegében azt kellett bizonyítani, hogy a főtitkár elvtárs népi származású volt és nem földesúri fattyú.”
A csillagász és a cselédlány
Nos, azt bizton elmondhatjuk, hogy az ógyallai csillagvizsgálóban ma ilyesféle dolgokról nem sutyorognak. Igaz, a levélből nem derül ki, hogy szerzője mikor járt az obszervatóriumban, történhetett ez akár évtizedekkel ezelőtt is, akkor talán még élő pletyka volt. Abban viszont igaza van a levélírónak, hogy a Slovenská ústredná hvezdáreň (szlovák központi csillagvizsgáló) és a hozzá kapcsolódó Múzeum Mikuláša Thegeho Konkolyho (Konkoly Thege Miklós-múzeum) nemzetközi hírű intézmény, népszerű turistacélpont.
Amikor a javaslatát megfogadva úgy döntöttünk, hogy ellátogatunk a Révkomáromtól 14 kilométerre északra található kisvárosba, felhívtuk a csillagvizsgálót, hogy időpontot egyeztessünk egy rövid körbejárásra. Nehezen ment a szervezés: egymást váltják a csoportok, egész Nyugat-Szlovákiából vonzza a látogatókat az interaktív tárlat meg a modern planetárium, kevés a szabad idősáv. Végül egy hétfő kora délutáni időpontban egyeztünk meg, érkezésünkkor éppen iskolások rajzottak ki a kapun. A csillagvizsgáló munkatársa, aki körbevezetett bennünket, nem hallott a Kádár apjának kilétét taglaló híresztelésekről, elmondta viszont, hogy a környéken még ma is többen viselik a Csermányik nevet – ez volt a megesett cselédlány vezetéknevének eredeti alakja.
A múzeum főépületéből kellemes parkba léptünk ki: ez volt a Konkoly Thege-kúria kertje, ahol valaha egy tavacska, mellette fürdőház állt. Ezt az épületet, amelynek ma is jól kivehető az eredeti formája, alakíttatta át a Nyugat-Európából hazatérő Konkoly Thege 1871-ben tudományos célokra – ez volt Közép-Európa első obszervatóriuma, s hamarosan a kontinens legjobb magán-csillagvizsgálói között tartották számon.
A háromkupolás csillagda bejárata mellett emléktábla látható, sokan érkeznek Magyarországról, hogy megkoszorúzzák; a földszinten Konkoly Thege-relikviák fogadnak: oklevelek, fényképek, tablók. Aprócska, kövérkés ember volt a csillagász, ha csak a külsejét nézzük, semmi nem enged arra következtetni, hogy Kádár apja lett volna. Fent, a nagy kupolában is körbetekintettünk: a tető forgatására szolgáló mechanika az eredeti, Konkoly Thege idejéből való, a nagy távcső már későbbi. Ez az eszköz a péntek esti látogatások nagy attrakciója: mindenki belenézhet, hogy megcsodálja vele az égitesteket.
Konkoly Thege 1842-ben született, családja a 13. századig vezette vissza nemességét. Cholnoky Jenő szerint „Konkoly Miklósról ifjúkorában úgy beszéltek, mint szeszélyes különcről, s eleinte nem vették komolyan. Szűk vidéki, rokoni és ismerősi körben unta magát, sőt unalmában kirívó különcködéseivel keltett feltűnést.” Szerinte híres volt szeszélyességéről, indulatosságáról, hamar dühbe jött, hogy aztán hamar le is nyugodjon, alapvetően kedves és megértő, alárendeltjei véleményét meghallgató ember volt, kiváló, szellemes barát és szívélyes vendéglátó. „Ősnemes, törzsökös magyar család egyik ágának utolsó sarjában lobbant fel a magyar géniusz. […] Valóban típusa a magyarnak: jó és rossz úgy összekeverve, hogy alig lehet róla jellemrajzot adni” – fogalmazott Cholnoky.
Néhány mondatban nehéz számot adni az ógyallai birtokos életéről és munkásságáról: csakugyan joggal nevezhetjük polihisztornak őt. Ifjúkorától kezdve érdekelték a természettudományok és a technika, jogi tanulmányokat végzett Berlinben, de szívesebben töltötte idejét csillagdákban és laboratóriumokban, mint az egyetemen.
Falta a tudományos könyveket, kamaszkorában gőzgépet, felnőtt fejjel gőzhajót épített magának, letette a hajóskapitányi vizsgát, mozdonyvezetői képesítést is szerzett. Remek zongorista volt, műkedvelő komponista – megzenésítette többek között az osztrák költő, Nikolaus Lenau Az ég gyásza című versét –, kivételesen éles szemű vadász. Bevezette az áramot Ógyallára, közlekedési fejlesztéseket mozdított elő – az a vasútvonal is, amelyen a városba érkeztünk, az ő lobbizásának köszönhetően épült meg.
Legnagyobb szenvedélye azonban a csillagászat volt. Érdeklődését két terület kötötte le igazán. Egyfelől az akkor még elég kezdetleges szinten álló asztrofizika, amely színképelemzés révén az égitestek fizikai összetételét kutatja – hullócsillag-, napfoltmegfigyeléseket végzett, s a bolygókról, csillagokról készített fényképei úttörő jelentőségűek voltak. Másfelől műszereket szerkesztett, a csillagászati technológia továbbfejlesztésén dolgozott, nyugati gyárak is kikérték tanácsait. Kinevezték az Országos Meteorológiai Intézet igazgatójává, cikkeket írt, folyóiratokat alapított, előadásokat tartott, a politikai életben is részt vett: 1896-tól 1905-ig Tata országgyűlési képviselője volt. 1863-ban elvette Madarassy Erzsébetet, két gyereke született, ám még kis korukban meghaltak. A csillagász 1916-ban hunyt el.
Nemkülönben érdekes a csillagvizsgáló története. 1899-ben Konkoly Thege az államnak adományozta a létesítményt, amely geofizikai obszervatóriummal és meteorológiai állomással bővült. Az első világháború után, a Felvidék elcsatolásakor a kor csúcstechnológiáját képviselő műszereket Magyarországra szállították, és a húszas években megépülő svábhegyi csillagvizsgálóban hasznosították.
A hátramaradó eszközökkel Ógyallán hamarosan folytatták a tudományos munkát. Bohumil Šternberk igazgatása alatt egy értékes távcsövet szereztek be, mellyel felfedezése után Európában elsőként mérték be a Pluto állását, a BBC pedig gramofonlemezen adta ki Šternberk a Hold és a Vega „hangjait” megörökítő felvételeit. Az első bécsi döntés újabb törést hozott a csillagda történetében: a berendezést Prágába vitték, ezután pedig huszonöt évig üresen állt az épület, csak a szovjet–amerikai űrverseny fokozódásának idején, 1964-ban nyitották újra a csillagvizsgálót, és 1969 óta szolgál szlovák központi obszervatóriumként.
De térjünk vissza a Kádár-legendához. A Magyar Nemzeti Levéltárban őrzött születési anyakönyv szerint János József 1912. május 26-án látta meg a napvilágot a fiumei Santo Spirito-kórház falai között. Az apja neve nincs feltüntetve az iratokban, így az édesanya, Czermanik Borbála vezetéknevét kapta a kisgyermek. Iskolai bizonyítványában, illetve az 1945 előtti dokumentumokban is a Csermanek vezetéknévvel szerepelt – a könnyebb kiejtés miatt a magyar dokumentumokban így használták. Anyai nagyapja viszont még Csermányikként használta a vezetéknevet.
Csermányik József és felesége, Göndör Mária 1873-ban házasodtak össze Ógyallán. Az apai ágon szlovák, anyai ágon magyar család földművelésből élt. Az 1883-ban született, magyar anyanyelvű Borbálát nem tudták iskoláztatni, a Monarchia társadalmi viszonyai közepette a szállodai szobalányi munka kitörési lehetőséget jelentett. Persze így is a társadalmi ranglétra egy alacsonyabb fokán foglalt helyet, de a szobalányi állás a háztartási, szállodai alkalmazotti rétegen belül a megbecsültebbek közé tartozott Kérdés, miként kapott munkát egy felvidéki lány a Monarchia legelőkelőbb nyaralóhelyének egyik szállodájában.
A történet, miszerint Konkoly Thege Miklós ejtette teherbe az ógyallai birtokán cselédlányként dolgozó Csermanek Borbálát, a budapesti Országos Meteorológiai Intézetben közkedvelt témának számított a Kádár-korszakban – mutat rá Huszár Tibor történész Kádár-monográfiájában.
A HVG 1998-ban utánajárt a pletykának, és megkérdezte a Konkoly Thege család leszármazottait. Ők ismerték a meteorológusszakma egyes köreiben élő legendát, de nem tartották valószínűnek, hogy bármi igazságalapja lenne. Ezenfelül jelezték, hogy a jövőben sem kívánnak érdemben foglalkozni a szóbeszéddel, amely gyenge lábakon áll, ugyanis semmilyen írásos nyoma nincs annak, hogy Csermanek Borbála valóban a Konkoly Thege-birtokon dolgozott volna.
Apolló utcai emlékek
Egy másik eredettörténet is létezik Kádár János születését illetően, amely bizonyos Szabó Gyulát, egy pestújhelyi vendéglőst „leplez le” a politikus apjaként. A fáma szerint Csermanek Borbála 1910-ben érkezett az abban az évben önállósuló Pestújhelyre, s a Szabó család Apolló utcai vendéglőjében kapott munkát – ez akár, írja Huszár Tibor, valóban így is történhetett –, majd ide tért vissza 1912-ben konyhai mindenesnek, és lett szoptatós dajkája a család 1910-ben született, Gyula nevű fiának.
Tény, hogy a kamasz Csermanek János több nyáron is dolgozott pikolóként, felszolgálóként Szabóék vendéglőjében, és szép emlékeket őrzött a kedves és jóindulatú Gyula bácsiról. Buza Péter helytörténész a pestújhelyi szájhagyomány alapján a következőket jegyezte le: „Több tanú erősíti meg, hogy az öreg Szabó a Janit fiaként kezelte, ha Gyulának cipőt vett, Janinak is, ha mozijegyet, mozijegyet neki is, életük egy meghatározott szakaszában – ha a tejtestvériség netán legenda is – szoros volt köztük a kapcsolat.”
A Szabóékkal való barátság Ógyalláig nyúlik vissza, ugyanis idősebb Szabó Gyula felesége, Kecskés Julianna is onnan származott, így jól ismerték egymást Csermanek Borbálával. Miután Borbála magához vehette addig Kapolyon nevelkedő fiát, felvette a kapcsolatot régi barátnőjével. A Szabó-féle legendát azonban ugyanaz teszi valószínűtlenné, mint a Konkoly Thege-hipotézist: Kádár 1912 májusában született, így Borbálának valamikor az előző év kora őszén kellett teherbe esnie. Márpedig Huszár Tibor következtetései szerint a lány 1911 tavaszán már az abbáziai fogadóban dolgozott.
Rátonyi Gábor Tamás újságíró, helytörténész kutatásaiból megtudhatjuk azt is, hogy Kádár valóban sok időt töltött Pestújhelyen, és nemcsak nyáron, de hétvégente is dolgozott Szabóék vendéglőjében. Felszolgált, takarított, a kuglibábukat rendezte, tehát olyan feladatokat végzett, amelyeket egy általános iskolásra is rá lehetett bízni. Később a Sztáray Mihály téri piacon is vállalt kisegítő munkát. Idősebb Szabó Gyula egyfajta pótapja lett a fiúnak. Buza Péter egy olyan történetről is beszámol, amely szerint a vendéglős jobban bízott a kis Csermanek Jánosban, mint saját fiában, ha a kasszáról volt szó. A vele egykorú ifjabb Gyula pedig János játszótársa és barátja lett.
Kádár életrajzainak nagy része nem szentel különösebb jelentőséget Pestújhelynek, de Kádár magánbeszélgetéseiből kiderült, a Szabó családról kellemes, Pestújhelyről viszont kifejezetten rossz emlékeket őrzött. A vendégek állítólag sokat bántották, heccelték, többek között sört itattak a gyerekkel, majd nevettek dülöngélő járásán. Egyesek ebből vezetik le, hogy Kádár nem volt nagy ivó, bár a whiskyt szerette, mások szerint pedig a rumos teát és a fröccsöt sem vetette meg, de semmiképpen sem ápolt szorosabb barátságot az alkohollal.
Kádár tizennyolc éves korára elkötelezett kommunista lett, ekkor már biztosan nem járt Szabóékhoz, de a kapcsolat feltehetően már korábban meglazult. Maga mondta utólag, hogy nem tartotta volna helyesnek a találkozást a világnézeti különbségek miatt, idősebb Szabó Gyula ugyanis feltehetően konzervatívnak számított.
Édesanyja 1949-ben bekövetkezett haláláig kijárt Pestújhelyre, virágot vitt az 1927-ben elhunyt idősebb Szabó Gyula és felesége sírjához, valamint meglátogatta lányukat, Margitot.
Ami ifjabb Szabó Gyulát, Kádár játszópajtását illeti, az 1930-as években Olaszországba került, a milánói konzulátuson dolgozott, és a második világháborút követően is kint maradt. Üzletember lett belőle, és a hatvanas évek végétől rendszeresen járt Budapestre, ilyenkor pedig felkereste Kádárt is.
Buza Péter egy Major Tamás színész és Kádár János közötti beszélgetésre hivatkozva leírta, hogy ifjabb Szabó Gyula minden alkalommal hozott ajándékot az első titkárnak, általában nyakkendőt. Ennek oka, hogy nem akarta túlzottan drága ajándékkal zavarba hozni gyermekkori barátját, de mégiscsak az ország vezetőjéről volt szó, így az értéktelen ajándék is rosszul mutatott volna. A nyakkendő kellően visszafogott és elegáns, mégis személyes választásnak bizonyult. Kádár feleségét, Tamáska Máriát jó minőségű olasz sállal, selyemkendővel lepte meg. Kádárék viszonzásul általában orosz kaviárt és vodkát adtak a régi barátnak.
Kádár ezt-azt azért elintézett a családnak, segített például Szabó Margit lányának gyakornokként elhelyezkedni az MTI-nél, valamint házasságkötése után egy szövetkezeti panellakást is kiutaltak neki. A hazatérő Szabó Gyulát pedig a Kútvölgyi kórházban ápolták, amikor rászorult. Az intézmény akkoriban egyértelműen magasabb színvonalon működött, mint a többi kórház. Ezenfelül útlevelet és kiutazási engedélyt szerzett a család tagjainak 1957-ben, amikor külföldön akartak találkozni. Mondanunk sem kell, az az év nem éppen az állam által támogatott nyugati vakációk esztendejének számított.
Mielőtt Hruscsov cipővel verte az asztalt, Kádár társaságában szelte át az Atlanti-óceánt | Magyar Krónika
Korongokat csúsztatva múlatták az időt a Baltika óceánjáró fedélzetén New Yorkba, az ENSZ-közgyűlés 15. ülésszakára tartó kommunista társasutazás résztvevői …
Kádár János örökségének meggyilkolása, a tettes Grósz Károly | Magyar Krónika
A Magyar Krónika történelmi podcastsorozatában Pap Lázár ezúttal Medgyesi Konstantin történésszel, az Apagyilkosság – Kádár János és Grósz Károly küzdelme c …
Nyitókép: Fortepan
