Áprilisban kezdik vetíteni a magyar mozikban a Cannes-i Filmfesztiválon bemutatott A legértékesebb áru című francia animációs filmet. Az alkotás rajzi munkálatait főként Kecskeméten készítették – olvasható a Dot & Line animációs szakblogon.
A Kecskemétfilm két és fél évvel ezelőtt kapcsolódott be a korábban Oscar-díjjal is elismert Michel Hazanavicius (A némafilmes) rendezésében készült A legértékesebb áru (The Most Precious of Cargoes) című egész estés animációs film munkálataiba. Az alkotást a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában mutatták be első ízben.

Az film rajzi munkálatainak döntő hányada a kecskeméti rajzfilmstúdióban készült. Az animátor-asszisztensi munkán kívül karakter animáció, fény- és árnyék animáció, effekt rajzolás és a film majdnem teljes kifestése is a Kecskemétfilm mintegy negyven munkatársa részvételével valósult meg. Mikulás Ferenc stúdióvezető megbízásából a munkák szakmai irányítását Nagy Lajos végezte, a gyártásvezető Vécsy Vera, projektvezető Tóth László István, vezető animátor Kosaras Mihály, vezető rajzoló Réczicza Rita volt.
Az öt Oscar-díjjal kitüntetett rendező évek óta dolgozott a Jean-Claude Grumberg azonos című írásán alapuló filmen. A történet egy Auschwitzba deportált zsidó család ikreinek sorsát fonja össze egy lengyel erdő mélyén élő szegény és gyermektelen favágó házaspáréval. A haláltáborba tartó vonaton a fiatal apa az egyik csecsemőt kendőbe burkolja, és a vonatról a hóba dobja. A magányos favágóné – a vonatokat figyelve, hátha hagynak maguk után valami hasznosat – bukkan rá a különleges „csomagra”, és miután felfedezi a kislányt, úgy dönt, hogy hazaviszi.

Hazanavicius Grumberggel közösen írta a forgatókönyvet, illetve készített rajzokat is hozzá. A film zenéjét Alexandre Desplat Oscar-díjas zeneszerző jegyzi, míg a mesélő a francia színészlegenda, Jean-Louis Trintignant.
Fotó: Vertigo Media