A trilógia első két része zseniálisan, maró iróniával és humorral ábrázolta, miként küzdenek meg vagy éppen buknak el átlagos, hétköznapi párok a kapcsolati problémák súlya alatt, ennek a végső stádiumát mutatja majd be az Egy százalék indián. Hajdu Szabolcs mindhárom történetét eredetileg színházi előadásként készítette el, majd amikor azok során érezte, hogy él és lélegzik a forgatókönyv, filmre vitte a drámáit.

„Annyira tetszett, ahogy a filmben a Balaton Nem segít című dalát használták, hogy mindenképp ezt a zenét szerettem volna az előzetes alapjául venni. A dal vidám zongorás változata vezeti fel a baráti találkozót, majd borongós hangulattá válik, amint kiderül az összejövetel apropója. Az előzetes utolsó harmadában már a zene eredeti verziója szól, és kimondja azt, amit ez a hat ember nem ismer be saját magának. Közben pedig vészesen fogy az idő, egyre hangosabb az óra kattogása és az egymáshoz vágott sértések, egyre bizonytalanabb a másnapi elutazás, és a barátságok fennmaradása is.”

– Bounduel Doraya, az előzetes vágója, az alkotói folyamatról.

A trilógia záróepizódjában három pár egy lakásban találkozik, a férfiak egy fiatalkori barátjuk temetése miatt gyűltek össze és az évek alatt társadalmi értelemben igencsak szétvált az útjuk. Egyiküket egyetemi állás várja Mexikóban, a másikuk klasszikus alsó-középosztálybeli életet éli, a harmadikuk pedig lecsúszott, olyannyira nyomorog, hogy a vérplazmáját is eladja azért, hogy egyáltalán ki tudja fizetni a lakbért. A lányok később csatlakoznak a társasághoz, eleinte nem veszik fel a férfiak piszkálódásait, beszólásait és okoskodásait, majd ahogyan azon Hajdu Szabolcs utóbbi két alkotásában is megtörtént, itt is végül mindenki egymásnak esik.

Hajdu Szabolcs: Elsősorban egy másik ember az otthonunk | Magyar Krónika

Két középosztálybeli negyvenes házaspár névnapot ünnepel, a sűrűsödő koccintások közben egyre több párkapcsolati nehézség felsejlik. Hajdu Szabolcs Kálmán-nap című, március 14. óta a mozikban lévő filmje a vihar előtti csend állapotát jeleníti meg, az ereje pedig a képek és párbeszédek fájón ismerős banalitásában rejlik. A rendezővel beszélgettünk.

A filmben a rendező-forgatókönyvíró színészként szerepet vállal Pető Kata, Gelányi Imre, Tankó Erika, Szabó Domokos és Tóth Orsolya társaságában.

Kiemelt kép: Egy százalék indián (Forrás: Budapest Film)