A Móra Kiadó az 1950-ben alapított Ifjúsági Kiadó jogutódjaként jött létre. Kínálata a klasszikus gyermekirodalmi alapokra építkezve folyamatosan gazdagodik kortárs alkotók köteteivel is. A kiadó rendezvényekkel, kiadványokkal, az olvasóközönséget megszólító online aktivitással varázsolja ünnepivé a jeles évfordulót.
1950. július 21-én alapították meg az Ifjúsági Könyvkiadót, szerkesztőségei a New York-palota harmadik emeletén dolgoztak. Az ország első gyermekkönyvkiadójaként olyan szellemi és alkotóműhely volt, amelyben a hazai gyermekirodalom legfontosabb alapköveit fektették le. Janikovszky Éva, Kormos István, Lázár Ervin, Szabó Magda, illetve Szepes Mária történeteihez a mai gyerekek is tudnak kapcsolódni. Az Ifjúsági Kiadóban kiemelt szempontnak számított a könyvek esztétikai nevelésben betöltött szerepe is: elismert képzőművészek illusztrációi gazdagítják a klasszikus köteteket. Reich Károly Vackorját vagy F. Győrffy Anna Pöttyös Panniját ma is felismerik az ovisok, de az olvasók könnyen felidézik Hincz Gyula Bóbita-illusztrációit vagy Réber László jellegzetes vonalas rajzait is. 1958-tól ismeretterjesztő könyvek is bekerültek a portfólióba.
A hazai és külföldi alkotók hősei ma is inspirálnak bennünket: Vuk, Laci piros oroszlánja, Nemecsek Ernő, Kőnig tanár úr, Bornemissza Gergő, a két Lotti, Harisnyás Pippi vagy akár Momo, a kis csavargólány története ma is fontos témákat vet fel. A Móra nevéhez köthetők olyan korábbi sorozatok, mint a pöttyös és csíkos könyvek, a jelenleg is aktív Már tudok olvasni-, illetve a Tesz-Vesz város-sorozat kötetei és az Asterix-képregények. A kiadó által képviselt klasszikus értékek és a gyermekirodalmat ma is meghatározó alapművek mellett 1960-tól kezdve az újdonságok is egyre nagyobb teret kaptak.
A kiadó a rendszerváltás után, 1993-ban alakult részvénytársasággá. 2012-ben tulajdonrészt vásárolt a Csimota Kiadóban, a Cerkabellában és a Két Egér Könyvekben, később pedig a Berger Kiadó is csatlakozott a kiadói csoporthoz. 2021-ben a kiadói csoport részeként életre hívta a Trend Kiadót, hogy a Móra szerzőinek a felnőttek számára írt művei is az őket megillető helyet kapják a kínálatban. 2023-ban a Naphegy Kiadó átvételével további kortárs kiadványokkal bővült a Móra választéka.
A kiadó széles portfóliójában 0-18 éves korú gyermekek és kamaszok, ezenkívül szülők, illetve pedagógusok számára kínál kiadványokat. A lapozóktól és babakönyvektől kezdve a mese- és versgyűjteményeken, képregényeken és képes regényeken, regényeken keresztül egészen a foglalkoztatókig, az otthoni vagy intézményi gyakorlásban hasznos kiadványokig, illetve a gyermeknevelésben segítséget jelentő kötetekig terjed a kínálata.
A 2025-ös év újdonsága lesz az a 75 évet felidéző antológia, amelyben a klasszikus művek mellett kortárs, illetve pályakezdő szerzők alkotásai is megjelennek. Őszre pedig egy további meglepetéskiadvány is várható. Ezen felül készül egy online gyermekirodalmi naptár is, amely főként a pedagógusoknak és a diákoknak jelent majd segítséget. A kiadó február 22-én fergeteges családi napot tervez előadásokkal, játékos és kézműves-foglalkozásokkal, ahol a gyerekek a kedvenc meséik szerzőivel is találkozhatnak majd. Májusban a Csíkszeredai Könyvvásáron ünnepel a Móra Kiadó, októberben pedig a partnerei számára szervez ünnepi gálaestet.
A programokon kívül több születésnapi együttműködést is tervez a kiadó. A budapesti KönyvBár & Restaurant is készül „Móra 75” degusztációs menüvel („Szürke urak” – Michael Ende: Momo; „Szív Királynő” – Lewis Carroll: Alíz Csodaországban; „Nyúlvacsora” – Eric Knight: Lassie hazatér; „Róka” – Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg; „Méz, méz, méz” – A. A. Milne: Micimackó), amely február 22-ig érhető el. A Móra Kiadó együttműködik majd könyvtárakkal, az Azolo (Az olvasás órája) programmal, valamint az UNICEF-fel is. Közös élménynapot szervez továbbá a Magyar Színházzal Harisnyás Pippi 80. és Fekete István 125. születésnapja alkalmából.
Kép: Fortepan/Album004