Felnőni a gótikus, reneszánsz és barokk falak rendszerváltáskori mesekönyvdíszletében: igazi mágikus realizmus. Bárhová sodor is az élet, mindent a gyerekkorom varázslatos tereihez mérek.
Deák tér. Háttérben a néhai evangélikus teológia épülete
Széchenyi tér
Egy zöld pelerin kell csak a súlytalansághoz. Hétéves vagyok, és gyakran álmodom, hogy merészen repkedek vele a belváros felett. Álombeli pelerinem varázserővel bír, a soproni Széchenyi tér parkjának lépcsőin lehet működésbe hozni. Csak bizonyos tempóban, a Széchenyi-szobor felől nekifutva, nekirugaszkodva; harmincöt év távlatából újraélem a madártávlat katarzisát, tisztán látom álombéli Tesz-Vesz utcáim népét fentről, az orsolyiták titokzatos csillagvizsgálóját, a Tűztoronyról rebbenő galambokat vagy a rondella karéját, a városon túl a Szárhalmi-erdő zöldjét, a Fertő nádasát, a Muckot és az Ultrát.
Printz-pihenő
Osztálykirándulás az általános iskola elején a Lőverekbe. Tízórai a Printz-pihenőnél. Printz Ferenc a dédapám, mondom a kelleténél hangosabban, ez az ő emlékműve. Miatta vannak sétautak a soproni erdőkben. Egy szavamat sem hiszik el. A Soproni Városszépítő Egyesület elnöke, a település polgármester-helyettese este aztán rám kacsint százéves fényképéről apám biedermeier szobájában: rá se ránts!
Orsolya tér
A Hámán Kató úttörőcsapat kisdobosai az orsolyiták szent épületében. Az egykori Belvárosi Általános Iskola: Zúg a Volga a templom tövében, málló falak a málló rendszerben. Az első cserkésznyakkendő miatt buzgó énektanárunk vörös fejjel von kérdőre, meghátrálok a történelem zsákutcájában. A Lábasházra néző ebédlő langymeleg gyümölcslevesszaga, a tér rendületlenül ballagó, kortalan öregjei, akiket S. Péter barátommal olyan előszeretettel heccelünk a suli után.
Deák tér
Pompás kilátás Magyarország legszebb és leghosszabb terére az osztályterem műteremablakából, rendszerváltoztatásba fulladó oroszórák a néhai evangélikus teológia – Kellner Sándor Általános Iskola – legfelső szintjén. Az első zsúrok, szerelmek, Lambada, telefonbetyárkodás telefonkönyvből a Martos előtti fülkéből, halló, Oázis étterem?, vizet, vizet! Leomlanak a falak, a város ledobja töviskoszorúját. Páneurópai piknik, keletnémet Trabant-torzók az utcákon. Te depeses vagy?, kérdezi fenyegető tekintettel egy Kőfaragó téri vagány, fogalmam sincs, mire gondol; 1989–90, micsoda évek az Induljon a banzáj!-tól az Enjoy the Silence-ig: már a határon sem lőnek, végre szabadon mehetünk a Muckra. Aztán az első szabad választás. Eredeti Fidesz-zászlómat a BMX-em nyeregcsövéhez kötözöm. Kampánycsend!, nem érted, öcsi?, letöröm a zászlódat, rivall rám egy régi vágású öregúr a Deák tér sarkán, Enjoy the Silence.
Fő tér
Egykerekezni a sok száz éves köveken: tiszta Amerika. Vad és féktelen bringázások a Fő tér környéki utcákban, a Forum Romanum fölé frissen épült vasalóház átjáróiban. Az első pohár ecetízű kékfrankos az 1400-as évekbeli árkádok alatt. Alakuló ülés a Gyógygödör jótékony félhomályában. A soproni éjszakák semmihez sem fogható békéje – a harangok kondulását szépapáink is ugyanilyen reménnyel hallgathatták.
Szent Mihály-templom
Egy Mozart-requiem. A Lacrimosa: életre kel a város rég elhunyt polgársága. Kilépni a Szent Mihály-templomból – egész Sopron a hívők lába előtt hever. Évtizedekkel később, egy jelenkori mindenszentekkor apám, Muray László és Muhr Albert egykori válogatott jégkorongozó mögött ballagok a régi temető felől az újba. Printz Ferenc sírjától Muhr Ottmáréhoz. Dédapámtól dédanyám testvéréhez, aki egyben Muhr Albert nagyapja. A soproni 9. számú gróf Nádasdy-huszárezred parancsnoka 1914. december 11-én reggel halt hősi halált a lengyelországi Limanowában. A limanowai csata az osztrák–magyar lovasság legmaradandóbb emlékű fegyverténye, a soproni Nádasdy-huszárok hazaszeretetének bizonyítéka.
Deák tér, ismét
Limanowai Muhr Ottmárnak ma már újra szobra van a Deák téren. Néhány éve a szüleim is ide költöztek. Az ablakukból bámulom átellenben a régi osztálytermemet, bámulom benne magamat, ahogy a nyolcvanas évekből a jövőt kémlelem… Sopron, időcsapda. Csend van, éjszaka, a GYSEV-pályaudvar hangszórófoszlányait sodorja most is a szél. Kimegyek Ottmár szobrához. Mindig kilépek hozzá, ha hazamegyek. Mi az a hazaszeretet? S mi a hűség? Apám már Szegeden született, ide, a Deák térre járt nyaralni a nagynénjéhez, élete vágya volt, hogy visszatérhessen a nagyapai gyökerekhez, és soproni polgár lehessen. Sikerült neki – én már itt születtem. Harminc éve mégis Soprontól távol élek. De ha Sopronba indulok, ősz fejjel is azt mondom: hazamegyek. Hazamegyek, és felveszem a zöld pelerinemet.
A „bükki füvesember lánya” maradt – édesapja nélkül, a családja kedvéért a világban ingázva is. Lopes-Szabó Zsuzsa kezdettől vállvetve vitte Szabó Gyuri bácsival a Györgytea misszióját. Ma már általa formálódik élethivatás a bükkszentkereszti gyógynövénykertből a következő nemzedéknek.
Magyarország egyik legmagasabban fekvő települése erdők ölelésében, különleges mikroklímával, gyógyító környezettel várja az értékalapú, csendes élet után vágyakozókat. Lovass Adél és Veres Zoltán számára Bükkszentkereszt ennél is többet adott: egy helyet, ahol összekapcsolódva tanulhatnak, fejlődhetnek, alkothatnak.
A Bükki Csillagda az ország egyik legkülönlegesebb tudományos ismeretterjesztő intézménye. Aki ide ellátogat, közelebb kerülhet annak a megértéséhez, hol is van a helyünk a világmindenségben.
Jártunk patakvölgyben, tisztáson, árnyas ösvényen. Szóba kerültek szerzetesek, püspökök, sztárséfek, Elon Musk és a nyíllal megsebzett indiánok. Ettünk, ittunk, elképedtünk, és aki azt hiszi, hogy az erdőben csak a csalán, a kökény meg a gombák ehetők, az nem tudja, mit veszít. Növényvakok, figyelem: Bózsó Gyula erdész varázslata következik.
Az ipari örökség megóvása mellett a helyi közösség is gazdagodott az egykor városnyi területű létesítmény épületeinek rehabilitációjával.
Boldogság, ha az ember báránybégetésre kel, a munkahelye pedig egy Michelin-díjas étterem. Ahhoz azonban, hogy mindezt megteremtse, tíz olyan év kellett, amely alatt mintha húszat élt volna. Kun A. Luca és Pohner Ádám, az Iszkor fiatal tulajdonosai erről meséltek nekünk Mályinkán, ahol a régió legfinomabb fogásai közös akaratból készülnek.
