Szöveg: Meszleny Zita
Fotó: Földházi Árpád
Az igazából el sem veszett, a közelmúltban előkerülő Szent Orbán-ereklye sokáig Tokaj-Hegyalja egyik méltatlanul elfeledett kincse volt. Néhány lelkes asszony fáradozásának hála, a szőlőművelők, kádárok és kocsmárosok védőszentjének kultusza lassanként újjáéled a vidéken.
„Ha Orbán nevet, a szőlő sír” – a népi megfigyelés összekapcsolja ugyan Szent Orbánt a jó terméssel, az, hogy ki is volt ő, és mi köze a szüret milyenségéhez, már szinte kikopott a közös emlékezetből. Ha pedig megkérdeznénk, hol találhatók a szent földi maradványai, a többségnek biztosan nem jutna eszébe a helyes válasz: Monokon. Hiszen mégis miért őriznék egy világszerte tisztelt pápa ereklyéit épp az ezerötszáz fős tokaj-hegyaljai falucskában?
A válaszért néhány száz évet vissza kell ugranunk az időben. A monoki birtokokkal rendelkező Andrássy grófokat a 18. században többször fogadta XIV. Kelemen pápa, és ilyenkor rendszeresen tokaji aszúval ajándékozta meg őt a nemesi család. 1771-ben azonban Andrássy István gróf szégyenszemre a várt nedű nélkül érkezett. A szentatya kérdésére elpanaszolta: a kora tavaszi fagyok ellehetetlenítették a borkülönlegesség elkészítését. Ennek hallatára Róma püspöke a magyar főúrnak adományozta az addig Elzászban nyugvó Szent Orbán ereklyéjét, hogy az megóvja a tokaji szőlőt a hasonló csapásoktól. Andrássy gróf nagy örömmel fogadta az ajándékot, és elhelyezte a monoki kastélykápolnában; a 222-ben trónra került, majd 230-ban vértanúhalált halt I. Orbán pápát ugyanis a szőlőművelők, a kádárok és a kocsmárosok védőszentjeként tisztelték már akkor is. Sőt akkor még inkább.
A kultusz gyökere kettős. Egyrészt ő volt az, aki elrendelte, hogy a szentmisén az áldozati bort csak ezüst- vagy aranykehelyben mutassák fel, másrészt ünnepnapja, május 25. egybeesik a szőlő virágzásának kritikus időszakával, amikor egy váratlan fagy felbecsülhetetlen károkat okozhat. Ezért is tartják őt számon a negyedik fagyosszentként. Nem véletlenül érezhette hát úgy XIV. Kelemen, hogy Orbán közbenjárása lehet az aszú biztosítéka.
A tokaji borok híre alapján a szent a következő évszázadokban nem is fordította el óvó tekintetét Tokaj-Hegyaljáról, és a szőlőművesek sem feledkeztek meg védőszentjükről. A Mád melletti Urbán-dűlő neve előtte tiszteleg. A 19. és 20. század fordulóján pusztító filoxéravész idején azonban nemcsak a szőlő, de a hozzá kapcsolódó kultúra jó része is megsemmisült. Valószínűleg ennek esett áldozatul az addig virágzó Szent Orbán-kultusz. Így történhetett, hogy az időközben a monoki plébániatemplomba kerülő, oroszlánlábakon álló, üvegfalú, aranyozott fatartóban elhelyezett ereklye örök nyugalmát sem zarándokok, sem kíváncsi turisták, de még a környékbeli hívek sem igen zavarták. Noha a földi maradványok megvoltak, emlékük eltemetődött. S így is maradt ez egészen a múlt évtizedig.
A mádi Pulszky-ház falán található Szent Orbán-dombormű Petrás Mária alkotása
Épp tíz éve, 2012-ben a Tokaji Borvidék Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetének vezetője és munkatársa a Szőlő-levél című lapban Megtaláltuk Szent Orbánt címmel elevenítette fel a szent történetét és helyi kötődését. „Igazán el sem veszett, de mégis elfelejtették a borászok, hogy valójában hol is van Szent Orbán ereklyéje. […] Nagy fájdalmunk azonban, hogy a borvidék ezt nem fedezte fel. Ez lehetne akár egész Hegyalja marketingjének a gerince. Lehetne búcsújáró hely, hatalmas vallási és akár szakmai turizmust lehetne köré építeni. […] Itt tehát a feladat, építsünk erre a kincsünkre!” – írták.
Néhány lelkes helybéli nő szerencsére komolyan vette a szavakat. A monoki polgármester, illetve a közösségépítésre és a borvidék hírnevének öregbítésére szövetkező Tokaji Borbarátnők Társasága úgy döntött, feltámasztja Szent Orbán kultuszát. Restauráltatták az ereklyetartót, amelyet már kikezdett az idő, és 2013-ban megszervezték az első tokaji Szent Orbán-zarándoklatot. A visszaemlékezések szerint ítéletidőben indult el a szent csontokat szállító autó Monokról, de ahogy településről településre ért, úgy oszlottak szét a viharfelhők és sütött rá a nap az ünneplő tömegekre. A szőlőművelők pártfogójának erején, úgy tűnik, nem fogott az idő.
A zarándokok azóta is évről évre útra kelnek Szent Orbán-nap táján, igaz, már nem a teljes csontozattal, hanem csupán egy utazó ereklyetartóba foglalt darabjával. Ám ez cseppet sem tompítja az esemény fényét. Mára már szinte az összes tokaj-hegyaljai település bekapcsolódott az ünneplésbe, műsorral fogadja a híveket. A szent kultusza hosszú szünet után lassanként valóban újjáéled. Egyre több műalkotás állít neki emléket a falvakban, Monokon sétányt neveztek el róla, a kastélykápolnát pedig, ahová az egykori pápa maradványait eredetileg helyezték, a nyár eleje óta felújítva csodálhatják meg a látogatók. Igaz, aki a szent csontjait is látni szeretné, annak csalódnia kell, ugyanis az eucharisztikus kongresszuskor elvitték. Reméljük, hogy lassan visszakerül az eredeti helyére, közeleg ugyanis a szüret ideje, amikor a hívők szerint nem árt a közbenjárás. De nem csak a Tokaj-Hegyalján élőknek van szükségük a szent segítségére, az ereklye sem lehet jobb helyen, mint egy olyan közösségben, amely magáénak érzi és ápolni szeretné az emlékét.
Pillanatképek helyekről, amelyek nincsenek fent a térképeken. Lugasokról, pincékről, megtáltosodó öregekről és kvaterkázó tanyamacskákról. Mámoros beavatások és szőlőhegyi kiteljesedések. Együttlétek, amelyek örökre belénk ivódtak.
Országszerte egyre népszerűbbek az egyedi atmoszférájú termelői piacok, ahol minőségi, helyi élelmiszert, szezonális gyümölcsöt és zöldséget vagy éppen csoda szép kézműves portékákat tudunk beszerezni. Ezeket a helyeket a közösségi élmények teszik még varázslatosabbá. Úgy, mint a piliscsévi Apis-Farmot.
Négy embert kérdeztünk meg arról, hogy az intézmény, illetve kezdeményezés, amelynek életében, szervezésében részt vesznek, hogyan válhat harmadik hellyé. Milyen feltételek szükségesek ahhoz, hogy egy közösségi kert, egy múzeum, egy könyvtár vagy egy táncház képes legyen élettel megtölteni a teret?
A digitális ember kontaktokat gyűjt, miközben az életében egyre kevesebb az igazi találkozás. A Fény utcai piac megőrzött valamit abból a korból, amikor a piacozó ismert minden arcot a standokon – és nemcsak vásárolni, hanem beszélgetni is lejárt. Itt nem arctalan tömeg hömpölyög: az emberek keresik egymás tekintetét. Szatyraikban történetek lapulnak – csak meg kell állni, és el is mesélik. János bácsi portréja.
Érdekes hozománya a „mi időnknek” a múltunk iránti vágyakozás, az egykorvolt feltárása és megismerése. Túldigitalizált jelenünk harmadik helyeinek, megtartó közösségeinek keresése az elmúlt századok természetes kapcsolódásaihoz is elvezetett minket. Összeállításunkban a társadalmi élet meghatározó helyszíneit vesszük sorra.
A pátyi pincehegy mindig is a falu közösségéről mesélt, és most sincs ez másként. Noha szőlő már alig van, valami talán ennél is értékesebb születik ma a föld alatti boltívek között.
