Szöveg: Meszleny Zita
Fotó: Földházi Árpád
Péliföldszentkereszten nemcsak meg-, hanem újra is alakult a magyar szalézi közösség. A Gerecse békéjében fekvő rendház szellemi erőmű, zarándokhely, kirándulók célpontja, csendes lelkigyakorlatok és derűs ifjúsági események színtere is egyben.
„Itt magasodik mellettünk az Öreg-kő, amelynek sziklái közt fészkel a kerecsensólyom. A hagyomány szerint róla kapta nevét a Gerecse. A hegy barlangjaiban pedig arra utaló nyomokat találtak, hogy egykor ősemberek lakták. Mintha lenne a helynek valami olyan szellemisége, ereje, amit az ember ősidők óta keres, és itt meg is talált” – tart érkezésünkkor rögtönzött idegenvezetést Gadácsi Péter, a szaléziak által működtetett péliföldszentkereszti Gerecse Natúrpark Látogatóközpont vezetője.
Mint megtudjuk tőle, egykor Péliföldszentkereszt mellett haladt el a limes, ami miatt római villa is állt a közelben. Ha elég mélyre ásnak az ekék, néhány cserépdarab ma is kifordul a földből. A 11. században a területet a Pél nemzetség birtokolta, innen a település nevének első fele: Péliföld. Rövidesen pedig a -szentkereszt elnevezésre is magyarázatot kapunk, amikor csatlakozik hozzánk Andrásfalvy János szalézi tartományfőnök. Ő, mielőtt alaposabban megnéznénk a látogatóközpontot, a szomszédjában álló templomon és rendházon vezet végig, megismertetve velünk az épületek alapját adó szalézi lelkiséget.
A környék évszázadok óta spirituális központ – már a középkorban is állt itt templom –, ám akkor vált igazán azzá, mikor 1730-ban csoda helyszíne lett. Egy sántán született gyermek ivott a péliföldszentkereszti forrás vizéből, és meggyógyult. Ekkoriban került ide Jézus keresztjének egy egészen apró darabja, amelynek hitelességét a pápa igazolta 1735-ben, amikor a ma látható templom is épült. Az idők során a hely szellemét pálosok, majd nazarénusok is őrizték, de végül a szaléziak leltek itt otthonra.
Péliföldszentkereszt a magyar szalézi bölcső. Szerzetesei ugyanis 1913-ban érkeztek az országba – tudjuk meg a tartományfőnöktől –, de abban az időben Ferenc József nem engedélyezte új rendek megtelepedését. A bíboros azonban titkon felajánlotta nekik a kis kelet-gerecsei zarándokhelyet, gondolván, hogy az erdő mélyén békében munkálkodhatnak a testvérek. Ennek a mozzanatnak állít emléket a templom bejáratánál, dús fák rejtekében a „Megérkeztünk, 1913” feliratú szikla. A bíborosnak igaza lett, az uralkodó halála után nyilvánosan működhetett a rend, az ötvenes években pedig csaknem háromszáz szalézi szerzetes szolgált itthon.
Hogy mit is jelent a szaléziak esetében a szolgálat, arról János atya már a hívogató, halványsárga templomban mesél. A szerzetesrend alapítása Bosco Szent János, Don Bosco nevéhez fűződik, aki saját és közössége céljává a fiatalok oktatását és nevelését tette. Mindezt egyszerű, derűs, kreatív légkörben, de mély lelki életből táplálkozva képzelte el. „Don Bosco azt tanította, és mi is azt szeretnénk megmutatni a fiataloknak, hogy lehet szórakozni Isten megbántása nélkül is. »Kiabáljatok, ugráljatok, csak bűnt ne kövessetek el!« Így nevelte Isten szeretetére a gyerekeket. Szabadon, mégis az önismeretre, lelkiismeretességre sarkallva, mert tudta, ha önmagukkal tisztában vannak, akkor a többi is menni fog. Ez a hozzáállás az alapítónk hatalmas ajándéka, amit máig csodálunk” – vallja a tartományfőnök.
Don Bosco nevelési stratégiájának – amely alapján a szalézi iskolák, óvodák, ifjúsági közösségek máig működnek – másik fontos eleme a megelőző módszer. „Ennek a jelenlét a kulcsa. Jelen vagyunk a fiatalok tevékenységeiben, a mindennapjaikban, a játékban. Elérhetők vagyunk, ami által ki tud épülni az a bizalom, ami látni engedi az örömeiket, fájdalmaikat. Ezáltal hamar fel tudjuk ismeri, ha valami gond van, és jobban tudjuk kísérni őket a Jóisten felé vezető úton. A fiatalok megtapasztalhatják, milyen egy családias, biztonságos közegbe tartozni, milyen felemelő Don Bosco mellett lenni. Az alapítónk személye a Krisztusra mutató légkör szimbóluma, mi pedig éltetjük őt. Rengeteget mesélünk róla, mintha ma is az életünk része lenne. Szerencsére tizenkilenc kötetben megvan minden viselt dolga, ami segíti érthetővé tenni őt az embereknek.”
A 18. században Péliföldszentkereszten történt csoda színhelyén, a forrásnál ma lourdes-i barlang áll. A szépen kiépített emlékhelynél gyakran tartanak szabadtéri misét
Talán ez az érthetőség az egyik oka, hogy a szalézi a világ egyik legnagyobb szerzetesrendje. Több mint tizennégyezer tagja harmincmillió gyerekkel foglalkozik harmincnégy országban. Itthon harmincegyen vannak öt rendházban, tizenöt intézményt működtetve és körülbelül négyezer fiatalt nevelve. Ez önmagában is, de a történelmi viszontagságok fényében pláne nagy szó. Az ötvenes években ugyanis feloszlatták a rendet. A testvérek bujkálni vagy külföldre kényszerültek, kínozták vagy méltatlan munkákra kötelezték őket. Aztán amikor a rendszerváltás után újra megkezdhették működésüket, nyolcvanhárom testvér tudott visszatérni a közösségbe, amely együtt küzdött azért, hogy visszakaphassa régi alapításait. Köztük a borzalmas állapotban lévő Péliföldszentkeresztet, amely ismét a magyar rend bölcsője lett. A szalézi identitás, a közösség és az épületek újjáépítésének időszaka következett. Ekkor lépett be János atya is.
„Szerzetes szerettem volna lenni, de még nem voltam benne biztos, melyik rendben van az én helyem. A szaléziak akkor alakultak újra, és nagyon megtetszett az újraindulás reménnyel, lendülettel teli hangulata, így érkeztem Péliföldszentkeresztre. Persze annak az időszaknak is megvoltak a kihívásai. Az idős, visszatért testvérek hozták a lelki alapot, őrizték a hagyományt, az újonnan érkező fiatalok tele voltak tettvággyal, de tudtuk, hogy egy csónakban, egyfelé evezünk” – mesél az akkori körülményekről a szerzetes, ahogy a templomot körbeölelő rendházat járjuk végig.
Ez a rendház azóta is – ahogy a szaléziak nevezik – szellemi, lelki erőmű. Időről időre mindegyikük betér ide feltöltődni. A Gerecse erdeinek csendjében tartják nagyobb közösségi eseményeiket is, állandóan pedig öt szerzetes lakja a barátságos rendházat. Három magyar és két missziós – egy vietnámi és egy indiai – testvér. Ők szolgálnak a környező négy falu plébániáin, és közben ellátják a nyergesújfalui iskolát, illetve oratóriumokat, azaz tanítás utáni közösségi alkalmakat és lelki programokat tartanak. A szerzetesek rengeteg tábort, lelkigyakorlatot szerveznek, és itt rendezik meg minden évben az egyik legnagyobb ifjúsági eseményüket, a Boscofesztet is.
Az ifjúságon kívül is sok elvonulni, elmélyülni, feltöltődni vágyó érkezik Péliföldszentkeresztre. „Korábban Budapesten dolgoztam, és amikor először, egy őszi napon kijöttem ide, éreztem, hogy valami furcsa, feszélyező. Napok, hetek teltek el, mire rájöttem, hogy a csönd az. Hogy mennyire nem vagyok hozzászokva. Magával ragadó a Gerecsének, ennek a környéknek a békéje és harmóniája, otthonérzést ad annak is, aki nem innen származik” – fejtegeti a tartományfőnökkel való találkozó után Gadácsi Péter a hely varázsának magyarázatát, miközben ismét a Gerecse Natúrpark Látogatóközpont felé vesszük az irányt.
Ez a közös tapasztalat is indította a szaléziakat arra, hogy elköteleződjenek a látogatóközpont létrehozása mellett. Olyan természetbe illeszkedő helyet álmodak ide, amely a rend és a hely szellemiségét egyszerre tükrözi. Mint Gadácsi fogalmaz: „A szerzetesek az evangelizációs módszerüket a Gerecse szépségeinek bemutatásával és a természetismerettel ötvözve, azzal összhangban szerették volna megvalósítani.” A szándék egy teremtésvédelmi kiállítás formájában öltött testet. A látogató itt találkozhat a teremtői tervvel, az ember és a világ teremtettségének gondolatával, és ezen keresztül szemlélheti a hegységet is. „Szeretnénk, ha a hely szellemi, lelki és fizikai síkon is feltöltené a látogatókat. A kiállításon kívül ezért vendéglátóteret is működtetünk, számtalan természeti tematikájú programot szervezünk, illetve turistaútjelzéseket is festünk. A cél, hogy jó legyen itt, a szaléziak közelében, a természetben lenni. Ez is egyfajta evangelizáció” – mondja az intézményvezető.
Ahogy vendéglátóinkat hallgatjuk, és egyre mélyebben megismerjük az itt zajló élet rétegeit, úgy tűnik, a natúrpark jelmondata – „Ahol a források vize és a zarándokutak csendje a sasbércek világával találkozik” – tökéletesen jellemzi a Gerecsét. Ám ami Péliföldszentkereszten történik, jóval több mint egyszerű találkozás. A természet és a benne munkálkodó nem csupán egymás mellett vannak jelen, hanem tökéletes harmóniát alkotva erősítik és éltetik egymást.
Ahol bő százötven éve még szőlőt műveltek, ott száztíz éve Karinthy kávézott, ma pedig kulturális városközpont működik. A Bartók Béla út tragédiák, szerencsés együttállások és nem kevés tudatosság nyomán nyerte el mostani formáját.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
