Mint korábban megírtuk, Herendi Gábor új filmjének, a Futni mentem középpontjában a gyászfeldolgozás, illetve annak egy igencsak különös módja áll. A történet főszereplője, Vera (Udvaros Dorottya) a férjével (Csuja Imre) közösen teljesít egy bakancslistát és már csak egyetlen tétel marad hátra, amikor a férfi váratlanul meghal. Az asszony ekkor úgy dönt, a kihívást a lányaival hajtja végre és váltóban lefutják a maratont. Ugyanakkor egyikük sincs fizikailag felkészülve a sportteljesítményre, mentálisan meg pláne, mindegyikük más-más magánéleti és munkahelyi problémákkal küzd.

Nem mindennapi páros énekelte el Herendi Gábor új vígjátékának főcímdalát | Magyar Krónika

Hat év után a Valami Amerika-trilógia rendezője visszatért a romantikus vígjátékok műfajához, a novemberben a mozikban debütáló Futni mentem című filmnek a frissen megjelent főcímdalát pedig a Quimby frontembere, Kiss Tibi és Tarján Zsófi Honeybeastből énekelte fel.

A közelgő november 21-ei premier kapcsán pedig a Mozinet videósorozatot indított Bakancslista-beszélgetések címmel, amelyben Dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológus kérdezi a film színészeit arról, van-e saját bakancslistájuk, illetve miként viszonyulnak a korábban elért vagy jövőbeli céljaikhoz. A szériában Bányai-Kelemen Barna, Csányi Sándor, Ember Márk, Lovas Rozi, Tenki Réka, Trill Beatrix színművészek és a filmben szereplő Góg Anikó triatlon olimpikon is sorra kerül majd.

Az első videóban azonban fordított a felállás, hiszen az alkotás egyik szereplője, Ember Márk kérdezi a pszichológusnőt arról, miért is készítünk bakancslistát. Mindemellett többek között szóba kerül az is, melyik az egészségesebb, ha a céljaink befolyásolják az identitásunkat vagy ha fordítva alakul mindez, illetve hogy egy bizonytalan ember miként ismerheti fel, ha nem a valós, belülről jövő vágyait próbálja elérni.

Kiemelt kép: Jelent a beszélgetésből (Fotó: Bajkov Aurél Valentin)