Honnan jött az indíttatás, hogy édesanyáknak tartsatok önismereti és készségfejlesztő képzéseket?
Detti: Nagycsaládos édesanyákként a saját családunk számára kerestünk megoldásokat. Mindketten elvégeztük a Semmelweis Egyetem mentálhigiénés szervezetfejlesztő képzését, és arra jöttünk rá, hogy az olyan fejleszthető készségek, mint a konfliktuskezelés, a stresszkezelés vagy időmenedzsment nemcsak szervezetek számára fontosak, hanem a családok számára is, hiszen a család is egy szervezet. A mi családunknak sokat segített, ami tanultunk, ezért arra gondoltunk, hogy ezzel a tudással segítünk más anyukáknak is.

A mentálhigiénés képzésen ismerkedtetek meg?
Kinga: Igen, a nagy előadóban a hátsó sorban szoptattuk mind a ketten az ötödik gyermekünket az előadás alatt. Innen indult a barátság, a közös gondolkodás és a szervezetfejlesztő, valamint a pszichodráma- és teamcoachtovábbképzéseink. Együtt eszméltünk rá, hogy milyen jól használhatók a családi rendszeren belül azok a tudásanyagok, amelyekhez rendszerint céges miliőben jutnak hozzá a munkavállalók. Innen jött az ötlet, hogy „lefordítsuk” a témákat a családi működésre, és hogy elvigyük a tapasztalatainkat az édesanyákhoz és az édesapákhoz. Évről évre igyekszünk fejlődni és folyamatosan tanulni, hogy frissen tartsuk tudásunkat, és rugalmasan tudjunk alkalmazkodni a változó körülményekhez.

Milyen szemlélettel dolgoztok, a családok menedzselése van a középpontban vagy inkább a lelki dolgok, a megélések, mintázatok, sebzettségek?
Detti: Ezek összefüggenek egymással. Az édesanya, a család jóllétének megvalósításához a szervezetfejlesztési tudás adja az eszközöket. De az alap az a szemlélet, hogy fontos a jóllétünk, és érdemes érte tennünk.

Kinga: Nagyon fontos számunkra a prevenció. Azzal, amit tanítunk, abban szeretnénk segíteni, hogy a család egyre jobban működjön, miközben mélyülnek a családon belüli szeretetkapcsolatok.

Érdemes lenne a pároknak már a gyerekvállalás előtt tanulni erről?
Kinga: Ideális lenne, de valójában nem reális, mert még nem tudják, hogy mi az, ami nehéz lesz, mert rengeteg minden a gyerekekkel érkezik meg. Át kell mennünk a nehézségeken, el kell érnünk a határainkig ahhoz, hogy megérezzük, miben kell fejlődnünk, változnunk.

Detti: A gyermek érkezésével önmagunk olyan verziójával találkozhatunk, amit korábban elképzelni sem tudtunk. Annak a megélése, hogy teljesen elfogy a türelmem, az energiám, folyamatos mókuskerékben vagyok és csak az önmagammal szembeni elégedetlenséget érzem, rányomja a bélyegét a mindennapjaimra, ugyanakkor azt is megmutatja, hogy miben kell fejlődnöm. A kamasz gyerekek is olyan kihívás elé tudnak állítani minket, hogy azt érezzük, itt a vége, idáig tudtam eljutni önerőből, de most kell egy kis tudatosítás, segítség, fejlődés ahhoz, hogy tudjam, merre tovább – és nem csak a gyerekeimmel, saját magammal is dolgom van ilyenkor. 

Hogy látjátok, hogy mi az, amivel leginkább küszködnek az édesanyák?
Kinga: A kimerültséggel, a megfelelési kényszerekkel, a maximalizmussal. A külvilágból jövő elvárásokkal, a közösségi média által sugárzott ideális nő- és anyaképpel.

Detti: A nem vagyok elég jó érzéssel. Olyan mintákkal, amiket az eredeti családunkból hozunk magunkkal csomagban, és amik nem nyújtanak elégséges megoldást arra, amikor már mi vagyunk szülőszerepben, például a konfliktuskezelési képesség vagy képtelenség. A mi generációnk nagy része nem tanulta meg, hogy hogyan lehet asszertíven kommunikálni, hogyan lehet nemet mondani, hogyan lehet kérni, hogyan lehet dicsérni.

Kinga: Nem tanulta meg azt sem, hogyan lehet a dicséretet elfogadni, a kritikával mit kezdeni, visszajelzést adni. Mindezek a mindennapi életünk részét képezik, mégsem tudatosan állunk hozzájuk. Az ösztönös reakcióink pedig sokszor nem a legkonstruktívabb megoldások.

Detti: Sokszor, ha úgy érezzük, hogy kevés az energia, az idő, ösztönösen még jobban megfeszítjük magunkat, még többet akarunk kihozni magunkból, az időnkből, az energiánkból – ez vezet a kiégés fele. Attól fosztjuk meg magunkat, ami a töltődés, a pihenés és a rendszerbe való visszatöltés lenne.

Kinga: Amikor az időgazdálkodásuk tudatosítására hívjuk az édesanyákat, azzal nem az a célunk, hogy azt tanítsuk meg, hogyan tudnának még egy mosással többet berakni, hanem azt, hogy hogyan teremtsék meg az időt arra, ami a küldetésük, amiért jelen vannak a világban. Ehhez az első lépcsőfok, hogy az édesanyák megértsék, a töltődés nem luxus vagy úri hóbort, hanem alapvető szükséglet ahhoz, hogy valóban jelen tudjanak lenni szeretteik számára a mindennapi mókuskerékben.

Mennyire képesek a szülők arra, hogy őszinték legyenek önmagukkal?
Kinga: Az a tapasztalatunk, hogy akik hozzánk jönnek, azok már belátták, hogy elkerülhetetlen az őszinte szembenézés ahhoz, hogy elindulhasson a változás. Nem könnyű lépés, de megéri, mert a változással jobbá tehetem azt, amiben vagyok. Lehet, hogy nehéz és fájdalmas a folyamat, de attól még jó. Ezzel a gyerekeinknek is megtanítjuk, hogy attól, hogy az utunk során nehézségeken kell keresztülmenni, még nem lesz vége a világnak. Sőt ez az utunk része, mely lehetővé teszi, hogy valami nagyobb jó születhessen. Sokan nálunk lépnek először az önismeret útjára, de olyanok is vannak, akik az önismereti útjuk egy újabb állomásaként térnek be műhelyünkbe.

Milyen csoportjaitok vannak?
Detti: A Szájkaratétól az asszertivitásig című öt alkalmas képzésünk során havonta egy napot töltünk együtt az édesanyákkal, és konfliktuskezelést, asszertivitást tanítunk nekik. Azért jó, ha havonta találkozunk, mert az alkalmak között gyakorolhatják az anyagot, amit vettünk, hogy megszilárduljon a tudásuk. Dramatikus elemekkel, saját példán keresztül, minél gyakorlatiasabban dolgozunk, és igyekszünk mindenkinek mindig a saját következő lépését megtalálni. A másik, szintén ötalkalmas képzésünk címe Feszülőkből rugAnyók, ezen többek között stresszről, energia- és időmenedzsmentről, illetve az említett „elég jó vagyok-e?” érzésről tanulunk. A VIP-csoportunkat olyan édesanyák számára indítjuk, akik már jártak hozzánk, és tovább akarják vinni az önfejlesztést. Igény esetén pedig egyénileg és párokkal is dolgozunk. 

Kinga: Van egy egyalkalmas képzésünk, amelyen személyiségtipológiát tanítunk, mert ez nekünk nagyon sokat jelentett a családi működésben. Arra nézünk rá, hogy milyen objektív keretei lehetnek annak, hogy különbözőek vagyunk a családban. Nagyon fontos, hogy rálássunk ezekre az okokra, mert akkor sokkal könnyebb elfogadni azt, hogy a másik másként működik, mint ha azt gondolnánk, hogy a különbözőségével minket akar bosszantani. Minden képzésünk középpontjában annak az elfogadása áll, hogy a másik lehet másmilyen, gondolhat mást, láthatja máshogy a dolgokat. Ha ezt el tudjuk fogadni, akkor tudunk majd előrelépni, beszélgetni, szempontokat megosztani, közelíteni az álláspontokat, sőt akár egyetértésre is jutni. Minden tudásátadással, készségfejlesztéssel az a célunk, hogy az édesanyák napról napra jobban tudjanak szeretni. Jobban tudják szeretni önmagukat, a házastársukat és a gyerekeiket.  

Hogy látjátok, az édesanyák katalizátorként továbbviszik mindazt, amit tőletek tanulnak a családjukban, vagy érdemes az édesapáknak is részt venni a képzéseken?
Kinga: Azért foglalkozunk édesanyákkal, mert azt gondoljuk, hogy ők fontos katalizátorok a családban. De elindítottunk egy férfiképzést is: két apuka tanítja konfliktuskezelésre az édesapákat, akiket legtöbbször a feleségük küld, miután ő már elvégezte nálunk a tanfolyamot. Meg persze olyan édesanyák is akadnak, akik miután tőlünk hazamennek, esténként megtanítják a férjeiknek, amit nálunk tanultak. De visszatérve az édesanyák katalizátorszerepére, azt gondoljuk, hogy ha az édesanya képes a változásra, egyre tudatosabbá válik, a gyerekei már ezt a működési módot tanulják meg. Úgy nőnek fel, hogy otthon a kommunikáció egyre tisztább, a szülők tudnak beszélni a nehézségeikről, reflektálni azokra, mernek őszinték lenni, tudnak kérést megfogalmazni, bocsánatot kérni vagy éppen nemet mondani anélkül, hogy nyomasztó bűntudatuk lenne. És persze azt is, hogy el tudják fogadni, ha esetleg nekik mondanak nemet, anélkül, hogy azt gondolnák, hogy már nem is szeretik őket. Az a fő missziónk, hogy mindezt a gyerekek szinte az anyatejjel szívják magukba otthon.

Detti: Ha rendszerszemléletben gondolkodunk, és a rendszer egyik eleme, az édesanya változik, akkor az óhatatlan változást okoz az egész rendszerben. Ez persze nem azt jelenti, hogy csak az édesanyának kell magán dolgoznia, és utána minden rendben lesz, mert mindenkinek a saját jogán érdemes magán dolgoznia, de fontos, hogy anyaként van egy példaadó és egy katalizátorszerepünk.

Ti anyaként mivel küszködtetek a legjobban, és milyen változásokat sikerült elérnetek?
Kinga: Nekem nagyon sokat jelentett, hogy ráláttam az áldozatszerepemre. Beláttam, hogy nem várhatom el a környezetemtől, hogy gondoskodjon rólam, sokkal felelősségteljesebb az anyai viselkedésem, hogyha a saját jóllétemet én tartom a kezemben, felismerem, hogy mire van szükségem, tudom kommunikálni és tudok tenni érte. Nagyon sokat segített, hogy fejlődött a kommunikációm, megtanultam a gyerekeimet jól meghallgatni, és már nem akarok mindent megoldani helyettük, hanem azon vagyok, hogy meg tudjam adni nekik a korosztályuknak megfelelő szabadságot abban, hogy ők hozzák az életükben a saját döntéseket. Fejlesztem magamban, hogy ennek a feszültségét kibírjam, és minél kevésbé borítsam rájuk. Dolgozom a maximalizmusommal, hogy ne terhelje meg a kapcsolataimat se másokkal, se önmagammal.  Tehát úton vagyok én is. 

Detti: Számomra a legnagyobb felismerések közé tartozott, hogy nem vagyok egyedül, és nem kell mindent nekem megoldanom. Azt a gátat is át kellett ugranom magamban, hogy a rossz dolgokat nem lehet megemlíteni. Egy olyan partnerkapcsolatban, amit a férjemmel vagy a gyerekeimmel ki tudunk alakítani, mindenről lehet és kell is beszélni – nyilván életkornak és érzelmi állapotnak megfelelően –, és nem kell feltételezésekbe bocsátkoznom arról, hogy mit gondolhat a másik, mert ha beszélünk róla, azzal nagyon sok konfliktus megoldható. 

Csoportokkal dolgoztok, hatalmas erőforrás lehet a résztvevők számára, ha hallják, hogy mások is hasonló problémákkal küszködnek.
Detti: Iszonyú nagy ereje van annak, hogyha meglátják azt édesanyák, hogy a másik is ugyanazzal kínlódik, ugyanolyan gondolatai vannak, mint amivel ők küszködtek magányosan úgy, hogy még csak nem is mertek beszélni róla. Hatalmas megkönnyebbülés a csoporton belül, hogy erről lehet beszélni, itt értik mivel küszködök, validálják az érzéseimet.

Kinga: Erőt ad, motivál a csoport, de mindannyiunknak más az élethelyzete, más az, amivel dolgunk van, ezért arra inspiráljuk a résztvevőket, hogy a csoportos munka során azt keressék, hogy mi a saját életükben a következő lépés. Hónapról hónapra találkozunk, így mindig meg tudjuk kérdezni, hogy sikerült-e, és ha nem sikerült, akkor keressük tovább a megoldást. Olyan jó látni, ahogy elindulnak édesanyák, mert általában csak az első lépés nehéz, utána, ha megértik azt, hogy megéri rászánni arra az időt, hogy saját magukért is tegyenek valamit, már viszi őket a folyamat tovább.

Ti mivel töltődtök?
Detti: Nekem a sport nagyon sokat segít, a futás, hegymászás – egyedül vagy a férjemmel – mindig kikapcsol.

Kinga: Nekem is a mozgás, valamint az elcsendesedés a fő erőforrásom. Fontos lépése volt az önismereti utamnak, hogy a prioritási listámon ezek a tevékenységek az utolsó sorból előre lépjenek a legfontosabbak közé, mert ezekre nagy szükségem van ahhoz, hogy minden más működjön. 

Hogyan lehet jól fejlődni?
Kinga: Fontos, hogy reális célokat tűzzünk magunk elé. Sok elégedetlenségérzés, frusztráció, kimerültség és végső soron düh származhat abból, ha figyelmen kívül hagyom önmagam realitását. Arra biztatunk mindenkit, hogy olyan célokat tűzzön maga elé, olyan énideált alakítson ki, ami összhangban van a személyiségével, az értékeivel a küldetésével, és aminek szívesen megfizeti az árát. Mert mindennek ára van. Vágyhatok én patikatisztaságú otthonra, de ha a személyiségemből, a talentumaimból ez nem fakad, akkor csak nagyon nagy idő- és energiabefektetés árán fogom tudni azt megteremteni, ami valószínű, hogy hiányozni fog olyan tevékenységekből, amiket fontosabbnak vagy értékesebbnek tartok. A kulcs, hogy a saját énideálom magam alakítsam, és ne a környezetem. Ehhez önismeretre, tudatosságra, sőt asszertív kommunikációra is szükség van, de így válik leginkább lehetővé, hogy harmóniában éljek önmagammal és a világgal.

Detti: Fontos felismerés, hogy milyen szerepideálnak akarok megfelelni, mert kívülről érkeznek elvárások, illetve a közösségi médiából is olyan képek és történetek formájában, amelyek azt mutatják, másoknak tökéletes élete van. Pedig mindenkinek meg kell küzdenie a saját nehézségével, és mindenki életének van olyan része, ami küzdelmes és fejlesztendő. Fontos az is, hogy a szülők egymás barátai tudjanak lenni, tudjanak beszélgetni, tudják egymást segíteni abban, hogy a saját hozott puttonyaikat lepakolják, vagy legalábbis abból minél kevesebbet adjanak tovább a gyerekeknek.

Mit lehet tenni, ha egy pár tagjai nem tudnak együtt közösen fejlődni?
Kinga: Nagyon jó, ha a pár egyik tagja fejlődésével inspirálja a másikat is a fejlődésre. Sajnos olyat is tapasztalunk, hogy a párnak csak az egyik tagja indul el az önismeret útján, és ez a szétfejlődés krízishez vezet. Itt is nagyon fontos a prevenció: fontos, hogy már akkor tudjunk segítséget kérni, amikor még mind a ketten akarunk küzdeni a kapcsolatért. Bár jellemző, hogy a párok nehezen kérnek segítséget, úgy látjuk, generációváltás zajlik ezen a téren is: van, hogy a fiatal párok már jegyesként elmennek párterápiába, hogy egy kicsit dolgozzanak a kapcsolatukon. Minél korábban megtanulunk együtt gondolkozni a kapcsolatunkról, annál biztosabbá válik az alapunk és az, hogy lehet segítséget kérni, beszélgetni, utakat keresni később is. 

Detti: Szemléletváltásnak kell bekövetkeznie annak érdekében, hogy ne azt gondoljam, a terápia arról szól, hogy sérült vagyok. Arról szól, hogy nekem most egy kis támogatásra van szükségem ahhoz, hogy úgy tudjam vinni az életemet, ahogy szeretném – és ez egy jó dolog.

Kinga: Abban is szemléletváltásra van szükség, hogy rálássunk, a terápia során nem adjuk át a gyeplőt, hanem segítséget kapunk arra, hogy a gyeplővel a kezünkben újra irányítás alá tudjuk vonni az életünket. Segítséget kapunk ahhoz, hogy erőforrásainkat felfedezve mi magunk küzdjünk meg a nehézségeinkkel. Tehát továbbra is mi maradunk a megoldás kulcsa, de úgy, hogy közben van mellettünk egy támasz, egy segítőtárs egy edző-drukker.

Milyen visszajelzéseket kaptok?
Kinga: A legtöbbek számára mérföldkő a nálunk töltött idő. Sokan akkor jönnek hozzánk, mikor a legkisebb gyerekük is elkezd intézménybe járni. Ilyenkor az otthon töltött évek alatt leromlott önértékelésük és az önbecsülésük visszaszerzése a katartikus élmény. Mások a munka-család egyensúlyban keresnek kapaszkodót vagy épp a kamaszkorral való küzdelemben. Ezen életszakaszokban nagyon gyakorlatias segítség számukra mind a stresszel való megküzdésben való fejlődés, mind a konfliktuskezelési készségek fejlesztése. 

Detti: Szemléletformáló az is, hogy hogyan tekintünk egy-egy konfliktusra. Már nem félnek tőle, nem menekülnek előle, nem a békességet akarják mindenképpen őrizni, hanem beleállnak és megnézik, hogy mit is akar valójában a másik, és hogyan tudnak ebből valami jót kihozni. Fontos visszajelzés szokott lenni, hogy amit tanultak, akkor működik, ha gyakorolják. Néha érdemes elővenni a jegyzeteket, leülni és átgondolni, hogy miről is tanultunk, mert a mindennapok mókuskerekében sokszor átveszik az aktuális tűzoltások az uralmat fölöttünk, és ebből érdemes visszatalálni. 

Kinga: Az édesanyák életében általában egy szakasz, amíg hozzánk járnak, ugyanakkor vannak nagy visszatérőink is. Akik az új életszakaszba kerüléssel szeretnének ismét rátekinteni arra, hogy amit korábban nálunk tanultak, hogyan értelmezhető az új kihívásaik közepette. Ezért is hoztuk létre a VIP-csoportot, hogy bármikor vissza lehessen jönni, ismételni, töltődni, inspirálódni.

Detti: Azt, hogy mennyire érvényes ez a minden életkorban fejlődni akarás és fejlődni tudás, mutatja, hogy jó néhány nagymama is volt már velünk, aki a felnőtt gyerekeivel vagy az unokáival való kapcsolatot kereste. 

Kinga: Külön örülünk ennek, mert nagyon jó az a csoport, ahol több generáció van együtt. Sokat tudunk tanulni egymástól, jobban érthetővé és ezáltal könnyebben elfogadhatóvá válnak a generációs különbségeink. Sokat gyógyulhatnak ezek a családi kapcsolataink is a csoportban megtapasztalható megélések által. Mindezek miatt is hiszünk a csoport erejében.

Fotók: ncshm.hu