„Vittem már gyerek után otthon felejtett uzsonnát, két kiló disznófület házhoz, mert a kutyus arra vágyott, minisztériumi okiratot hivataltól hivatalig, fontos dokumentációt, szinte mindent. Motoros futár vagyok, de csak így ismernek a piacon: »a mókusos«. Szombatonként, ha tehetem, beugrok – néhány órát játszom.
Csepeli gyerek vagyok, anyám egyedül maradt velem meg az öcsémmel. Nem volt egyszerű életünk. Kiskamasz voltam már, amikor anyám azt mondta, talán össze tudna spórolni nekem egy hangszerre valót. Mindenáron zenélni akartam, kétévesen már dalokat játszottam. Mire zeneiskolába kerülhettem volna hatodikos koromban, a felvételiztető tanár szerint túlkorosnak számítottam. Egy évig tanítgattak később szívességből, de a javát magam szedtem fel. Hallás után tanultam és hangszereltem zongorára slágereket. Nagyon vágytam szerepelni, mert kerestem a visszajelzést. Nem más ez, mint egyszerű szeretetéhség.
Tudom a helyem: nem vagyok művész. Lelkes zenebolond vagyok, szívből játszom. Orchideák, Meseautó, régi filmzenék az időseknek, mesék betétdalai a szatyrokat cipelő gyerekes anyukáknak, Guns N’ Roses a keményebb arcoknak. A piac népe elhalmoz apró gesztusokkal – van, hogy a virágárus néni hoz egy csokrot. De nem ezért csinálom. Csakis a kapcsolódás öröméért.
Anyám későbbi élettársát Mókuszpapának hívtuk, ugyanis a munkájával együtt járt némi rendhagyó kafetéria: mogyorót kapott. Anyám, Mókuszmama 2018-ban halt meg. Ekkor nőtt a vállamra Mókuci, aki az otthoni játékunkban számára én voltam. Ő az én állandó társam és navigátorom. A vállamon ül a piaci zongoránál is. Ha akarom, egy applikáció segítségével beszél is. Minden ajtót kinyit.
Mókuci majdnem elintézett magának egy próbafelvételt az Operaház igazgatójánál, és vele a vállamon kerültem be a tizenkét kiválasztott produkció egyikeként egy japán televízió riportfilmjébe is. Arra voltak kíváncsiak, Kodály országában milyen az utcai zenélés. Ott volt velem, amikor egy kézbesítés után a kedvemért felnyitották a Zeneakadémia csodálatos Steinway hangszerét, és játszhattam rajta. A vakok intézetében is mindig a vállamon ül. Itt néhány éve koncertezhetek ZongoráZooo néven. Becsületkasszás. Nem akarom, hogy a zene valaha is megélhetéssé váljon. A piacon szeretet vesz körbe. Csak ezért csinálom.”
• • •
Bemutatjuk a „mókusos” futárt, aki koncertteremmé varázsolja a piacot
Aki járt már a Fény utcai piacon szombaton, alighanem hallotta játszani ZongoráZOOO-t, aki koncertteremmé varázsolja a piac emeletét. A nagyportrénk Farkas Zoltánról ide kattintva érhető el:
• • •
Sorozatunk első része: „Tulajdonképpen ezekből a beszélgetésekből élünk” – Piacportrék 1. / János bácsi:
