Nemrég mutattuk be az első magyarországi kínai étterem, a Zichy Géza utcai „lovagvárban” a második világháború után Berczy Géza színművész által megnyitott Tong San történetét. A cikk végén utaltunk rá, hogy a Berczy ellen indított támadásnak voltak előzményei – most ezeket meséljük el.
A kínai éttermet sötét lebujként leplező Szabad Nép-cikk így mutatta be a tulajdonost: „Berczy Géza volt színész, – az artisták szabadszervezete kizárta tagjai sorából”. Nos, Berczy olyannyira nem volt „volt színész”, hogy akkor a Vígszínház társulatának tagja volt, később még számos teátrumban, így a Nemzetiben is megfordult, és a filmesek is foglalkoztatták: szerepet kapott többek között az Állami áruházban, a Tanár úr kérem-ben, A Noszty fiú esete Tóth Marival-ban, a Katonazenében, az Elveszett paradicsomban, a Pacsirtában.
De mi volt az említett szervezetből való kizárásának oka? A sajtóban megjelent híradások alapján a következő történet rakható össze – noha sok részlet homályba vész.
1945 márciusában a lapok hírül adták, hogy nem helyezik vissza a városligeti cirkusz élére Fényes Györgyöt, aki 1935-től egészen 1943-ig bezárásig vezette az intézményt, s aki a cirkusz bérletét annak idején – a Népszava megfogalmazásában – „ellenforradalmi érdemei elismeréseképpen” kapta meg. A Mai Nap néhány hónappal későbbi cikke azonban arról tájékoztatott, a szabad szervezetet alapító artisták szeretettel gondolnak vissza egykori igazgatójukra.
Ezekben a napokban, 1945 nyarán Fényes azért küzdött, hogy visszatérhessen a cirkusz élére. A Demokrácia nevű kisgazda lap több cikket is közölt róla, azt állítva, hogy 1919-ben ellenforradalmi tiszt volt, amiről később lelkendezve emlékezett meg egy hetilapban megjelent cikkében, gyerekeit német birodalmi iskolába járatta, illetőleg ő volt a tulajdonosa a Plasztikon nevű viaszbábu-gyűjteménynek is, amelyben méltató szövegek kíséretében lehetett megtekinteni Mussolini, Ribbentrop, Hitler vagy éppen Jaross Andor szobormását. Igaz, Sztálin is helyet kapott a kiállításon, de őt pocskondiázták.
A Demokrácia másokkal is foglalkozott, így a rendre eredeti, sváb nevükön is említett, szerintük szélsőjobboldali érzelmű városligeti mutatványosokkal, illetve Kopcsó Jánossal, az Angol Park (ez volt a vidámpark korábbi neve) 1945-ben kinevezett igazgatójával, aki a mutatványosok igazolóbizottságának elnöki posztját töltötte be – e bizottságnak kezdetben Fényes is tagja volt. Azt állították, Kopcsó „az Angolpark bevételének nagy részét eltulajdonítja, az üzemeket áron alul adja bérbe és az árkülönbözetet zsebrevágja”, az Angol Park volt igazgatójának, Zay Andrásnak – a Nyugatra menekült, német származású tulajdonos, Meinhardt Court Frigyes vejének – a lakását pedig „szabályszerűen kirabolta”.
Fényes György visszautasította a vádakat, hangsúlyozva, hogy mindig is baloldali volt, a német megszállás idején kapcsolatba lépett az ellenállással, a háború után pedig belépett a szociáldemokrata pártba. A Plasztikont – állította – édesanyja bérelte, a bérlet örökségként szállt rá. Tény, hogy Fényes részt vett Szegeden, Horthy Miklós oldalán a nemzeti hadsereg szervezésében, sőt egészen 1925-ig a vezérkari főnökségnél szolgált, mint az Szilágyi György 1996-os, az Új Magyarországba írt cikkében olvasható. Jegyezzük meg azonban:
1939-ben a vérmesen szélsőjobboldali Pesti Ujság amiatt tiltakozott, hogy (a szerintük zsidó) Fényes teljesen háttérbe szorítja a keresztény magyar artistákat, és a kabarészámokban is csupa zsidó előadót foglalkoztat, mint például Komlós Vilmos, Herczeg Jenő vagy Zoli bohóc.
Kopcsó János előtörténete nemkülönben izgalmas. „Kopcsó 10 és fél évet töltött különböző fegyházakban baloldali politikai magatartása miatt” – írta még az Angol Park vezetőjévé való kinevezésekor, 1945 áprilisában az MTI. 1932-ben a Felsőmagyarország „híres miskolci kommunistaként”, a Tanácsköztársaság „legfanatikusabb kommunistáinak” egyikeként hivatkozott Kopcsóra. A cikk Miskolc jellegzetes figurájaként „furcsa kis gnómként”, „kis púpos könyvkereskedősegédként” mutatta be őt, akit „nyomorék testalkata” meghasonlottá tehetett önmagával szemben.
A kommün miskolci kereskedelmi biztosaként terrorisztikusan lépett fel még saját elvtársaival szemben is – írták a cikkben, hozzátéve: a börtönben aztán „buzgón ájtatoskodott, több ízben kijelentette, hogy teljesen kiábrándult a kommunizmusból s ha kiszabadul, hazafias és vallásos életet akar élni”. Ennek folytán amnesztiával szabadulhatott, de hamarosan ismét illegális kommunista körökben érték tetten.
A Felsőmagyarország cikkének apropója az volt, hogy Kopcsó távozott a városból, miután közeli barátainak elárulta: Moszkvába készül, méghozzá pontos elképzelésekkel: az ott megjelenő Sarló és Kalapács című lapnál szeretne elhelyezkedni. Hogy a következő években mi történt vele, nem tudjuk, mindenesetre valószínűtlen, hogy valóban a Szovjetunióba utazott volna.
A Mai Nap 1941-ben a következő kishírt tette közzé:
Bánhidai (Kopcsó) János grafológust a proletárdiktatúra után kommunista bűncselekményekért hosszabb szabadságvesztésre ítélték. Szabadulása után is fenntartotta összeköttetéseit a kommunistákkal, 1939 szeptemberében az Angol Parkban többek jelenlétében olyan kijelentéseket tett, amelyekért izgatás miatt vonta felelősségre a büntetőtörvényszék ötös tanácsa. A főtárgyalás adatai alapján a bíróság kéthónapi fogházra ítélte Bánhidait, akinek büntetését a Kúria már jogerőre emelte.
Mit tudunk meg a hír alapján? Azt, hogy Kopcsó a Bánhidai nevet is használta, íráselemzőként kereste kenyerét, munkavégzésének egyik színhelye bizonyára az Angol Park volt, a rendszert pedig szabadulása után is hangosan bírálta.
Fényes György erőfeszítései a cirkusz visszaszerzésére nem jártak sikerrel, az év végén a népbíróság három évre eltiltotta Magyarország területén cirkusz vagy hasonló üzem vezetésétől. Fényes az „Árvai-Göndör-társaság” mesterkedésének tulajdonította besározását – értve ez alatt a cirkusz új vezetőit, Árvai Rezsőt és Göndör Ferencet. Kopcsó János pedig, akit Fényesnek az igazolóbizottságba való „leigazolása” miatt kértek számon, augusztusban arról nyilatkozott, hogy a volt cirkuszigazgató ügyében Árvai és Berczy Géza volt az informátor.
Utóbbinak Kopcsó – a háború utáni időszakot jól jellemző fordulattal – még kéretlen tanácsot is adott: az ő helyében „nem alkalmazná nyilvános tömeghelyen testvérbátyját, Ostermannt, aki nyilas magatartása miatt internálva volt és jelenleg is rendőri felügyelet alatt áll”.
Berczy egy válasznyilatkozatban tagadta, hogy Fényessel kapcsolatban információkat adott volna át a sajtónak. De hogyan keveredett bele az ismert színész a városligeti mutatványosok zűrzavaros ügyébe? Berczy felesége a korábban a városligeti barlangvasutat, dodzsemet, illetve a Royal Varietét működtető, eredetileg egyébként állatorvos képesítésű Reymetter Árpád lánya, Mária volt. A háború után Berczy kapta meg – bizonyára családi összeköttetésekre is támaszkodva – a barlangvasút bérletét.
A „többi munkáspályázó orra elől” happolta el ezt a lehetőséget – állította 1945 szeptemberében a kommunista Szabadság erősen lejárató célzatú cikkében, felidézve, hogy az előző évben a színész még a Gellért szállóban lakott, Gestapo-kémekkel és hasonló kiválóságokkal költötte el pezsgős vacsoráit, miközben „félszemmel a baloldalra is kacsintott”, ezért – persze jó pénzért – üldözötteket bújtatott. (Arról korábban még hasonló vádaskodások nélkül tájékoztatott a sajtó, hogy Berczy mentette meg a Vígszínház korábbi és későbbi művészi igazgatója, Jób Dániel és felesége, az első magyar szépségkirálynő, Simon Böske életét, Amerikai úti villája pincéjében bújtatva őket.)
A Magyar Mutatványosok Egyesülete fellebbezett a barlangvasút bérletét Berczynek juttató döntés ellen, az Angol Park igazgatósága azonban, amelyet a fellebbezés véleményezésére kértek fel, a Szabadság szerint „híven a jó régi bürokratikus szellemhez” július óta ült az aktán, s így továbbra is a színész üzemeltethette a barlangvasutat.
A színművész úr magánélete különben most sem változott meg. Ő a típusa annak az embernek, aki minden időben »jól él« és minden rendszerből hasznot tud húzni. Ma ismét luxusvillában lakik a Városligetben, komornyik és megfelelő személyzet áll rendelkezésére, pezsgős vacsorák, hajnalig tartó pazar soirék, előkelő vendégek […] Reméljük, hogy az illetékesek utánanéznek Berczy úr viselt dolgainak és hamarosan fényt derítenek üzelmeire, amit jó »hátvédjei« eddig sikeresen eltakartak
– zárta cikkét a kommunista lap.
E cikk megjelenése után Berczy nyilatkozatot tett közzé a Magyar Nemzetben, amelyben kifejtette: huszonöt éves művészi múltja által feljogosítva érzi magát arra, hogy a nyilvánosság előtt tiltakozzon amiatt a hajsza ellen, amit a „Városligeti Mutatványosok Egyesületének cégére alatt” indítottak ellene, „kezdve a hamis városházi beadványokon, folytatva az újraigazolási eljáráson és alaptalan feljelentgetéseken a politikai rendőrségen, mindent megpróbáltak, hogy engem tönkre tegyenek […] A hónapok óta tartó hajszában végkép elfáradva az Igazságügy Miniszter Úrhoz fordultam, hogy a legszigorúbb vizsgálatot indítsa meg ellenem és ha a rágalmak beigazolódnának, torolja meg azokat, de ha nem, úgy nyújtson védelmet és vessen véget a hajszának, melynek végső és egyedüli célja üzletem megkaparintása”.
Olybá tűnik, Berczynek Kopcsóval lehetett vérre menő konfliktusa – erre utal az is, hogy a Demokráciának a Városligettel foglalkozó egyik cikkében a színművész és felesége egy nyilatkozatával támasztották alá az Angol Park igazgatójának sötét ügyleteivel kapcsolatos vádakat: „Alulírottak bizonyítják, hogy Kopcsó János 1945. április havában az Angolpark területéről bérbeadta volna a Hernyó elnevezésű üzemet hamis elszámolás mellett, amely az ő részére lett volna kifizetendő. Miután mi ebbe belemenni nem tudtunk, az üzlet visszament.”
De akkor miért késlekedett Kopcsó állást foglalni annak a fellebbezésnek az ügyében, amit a barlangvasút bérbeadásával kapcsolatban tettek a mutatványosok? Rejtély.
Mi folyt tulajdonképpen az üzengetések és gyanúsítgatások hátterében? Üzleti rivalizálás, a legnemtelenebb, de a háború utáni időkben oly megszokott eszközöket felhasználó, egymás kétes múltját felhánytorgató, politikai kapcsolatokra támaszkodó pozícióharc.
Az ostrom alatt jelentős károkat szenvedő Angol Park 1945. május 5-én nyitotta meg újra kapuit. A jó városházi kapcsolatokkal rendelkező Berczy megkapta a barlangvasút üzemeltetésének jogát, és tárgyalt az Angol Park egyéb attrakcióival bérbevételéről is Kopcsóval, aki azonban nemcsak vele, de a cirkusz új vezetőivel, Árvai Rezsővel és Göndör Ferenccel is összekülönbözött. Amikor Kopcsót azzal támadták, hogy a mutatványosok igazolóbizottságába a „reakciós” Fényes Györgyöt is bevette, azzal védekezett, hogy Berczy és Árvai a volt cirkuszigazgató múltjának kiteregetésével az ő lejáratására törnek.
Hogy a Magyar Artisták Szabadszervezete (vajon ez azonos lenne a Magyar Mutatványosok Egyesületével, illetve a Városligeti Mutatványosok Egyesületével?) miért zárta ki tagjai sorából a színészt? Mint említettük, az artisták pozitívan nyilatkoztak Fényesről azokban a hetekben, amikor az a cirkusz visszaszerzéséért küzdött, Berczy Géza iránt pedig már csak azért sem viseltethettek túl nagy rokonszenvvel, mert hírbe hozták Fényes besározásával.
Vajon valamiféle érdekszövetség állhatott fenn Fényes és Kopcsó között? Utóbbi már évekkel korábban is a Városligetben forgolódott, ismerhette őt a szórakoztató intézményeket működtető régi gárda. S hiába kommunista mozgalmi múltja, aligha bírhatott túl szilárd elvtársi támogatással, különben nem távolítják el rövid úton az intézmény éléről.
Kopcsót ugyanis sikkasztás miatt letartóztatták, méghozzá bizonyos Bánhidai Antallal együtt. Emlékezzünk: őt magát 1941-ben „Bánhidai (Kopcsó) Jánosként” nevezte meg A Mai Nap. Talán féltestvére lehetett Bánhidai Antalnak Kopcsó, aki olykor anyja nevét használta? Biztosat nem állíthatunk, ahogyan Kopcsó további sorsáról sem rendelkezünk információkkal. De 1946 februárjában hirdetések jelentek meg a Debreczen nevű lapban, amelyek azt tudatták: Debrecenben tartózkodik „Bánhidai János, Európa leghíresebb grafológusa. Csodákat beszélnek róla! Okvetlen keresse fel még mа.”
Egy évvel később pedig a Magyar Nép közölte az alábbi szöveget:
Szerencsétlen házasságok és minden más hétköznapi életben előforduló bajok okait – pillanatok alatt megállapítja Bánhidai János grafológus. A neves, európai hirü psychológus rövid itt tartózkodása alatt már sok lelki megnyugvást szerzett egymást meg nem vagy félreértett házasfelek között. – Üzleti vállalkozásai, képesség megállapításai az igazi tudás legjavát adják. A Hozzáfordulók azzal az érzéssel távoznak el Uj-ucca 4. sz. alatti lakásáról, hogy nem hiába keresték fel, mert tényleg olyan tudással rendelkezik, mely csak elismerést érdemel.
Nyitókép: Fortepan
