Egy magyar férfi, aki kivitte az opera műfaját a patinás színházi környezetből. Egy emigráns, aki elindította a Három Tenor-koncertsorozatot, elképesztő összegekhez juttatva a csodás énekeseket – és önmagát. Nem beszélve azokról a tíz- és százezrekről, akik élőben hallgathatták Pavarottit, Domingót és Carrerast. Egy vékonydongájú akrobata, aki túlélte Bergen-Belsent, és 94 éves korában dúsgazdag menedzserként halt meg.

Rudas Tibor története a húszas években a budapesti Operaház melletti Hajós utcából indult, ott élt a családjával. A fűtésszerelő apa és a varrónő anya kisfia gyönyörű szoprán hangjára korán felfigyeltek a szomszédos Ybl-palotában, és már nyolcévesen debütált az egyik opera gyerekszerepében. Ám a hangját hamarosan elvesztette – írják a források; minden bizonnyal a mutálás volt az ok. Így aztán ikertestvérével, Andrással akrobatikát tanultak, és sikeres duóvá váltak.

Fotó: Tibor Rudas Productions

A német megszállás után a fiatal férfit Bergen-Belsenbe deportálták, de túlélte a megpróbáltatásokat. Az újra összeállt duó Tibor feleségével kiegészülve külföldi turnéba kezdett. A Sugar Baba and the Rudas Twins még a londoni Palladiumban is fellépett, majd a házaspár az otthoni változások hatására az emigráció mellett döntött.

Rudas Tibor és első felesége, a Baba becenévre hallgató Anna Ausztráliában telepedett le. Táncstúdiót alapítottak, majd Tibor revük komponálásába kezdett, itt indult el páratlan karrierje a szórakoztató iparban.

1963-ban Rudas már Las Vegasban, a kaszinók földjén állított össze varietéműsorokat zenével, tánccal, bűvészekkel, humoristákkal. Olyan sztárokat foglalkoztatott, mint Frank Sinatra, Dean Martin vagy Bing Crosby. Meggyőző volt, merész, és amit elképzelt, azt keresztül is vitte. Mindenki döbbenetére leszerződtette a New York-i Filharmonikusokat, ez volt az első alkalom, hogy ilyen színvonalú klasszikus együttes fellépett a bűnbarlangok vidékén.

A magyar menedzser Pavarottit is be akarta cserkészni, ez először majdnem lehetetlennek tűnt. A Maestro nem lép fel kaszinóban, kapta a választ, mire egy hatalmas sátrat állítottak fel a szerencsejátékok palotája elé, a jegyeket pedig egy óra alatt elkapkodták.

Luciano Pavarottival. Fotó: Tibor Rudas Productions

Így kezdődött Rudas és Luciano Pavarotti sokat kritizált együttműködése, amely a világ legszebb hangú tenorját a közönség széles rétegei körében is sztárra tette. Megakoncertek sora következett a zenekritikusok számára elborzasztó helyszínekkel: Miami Beach, a tokioi Budokan, a New York-i Central Park, a londoni Wembley. Igaz, az akusztikára sokat kellett költeni, de a népszerű áriák és az énekes hangja garantálta a sikert. Rudas újabb lépésként rocksztárokkal együtt léptette színpadra a nagy tenort, Pavarotti énekelt Bonóval, Elton John-nal, Freddie Mercury-vel, Céline Dionnal. Az opera hagyományaihoz ragaszkodók levegő után kapkodtak.

Emlékezetes volt a londoni fellépés, ahol nem esett, inkább ömlött az eső, és Rudas arra kérte a nézőket, csukják be az ernyőjüket. Ne törődjenek azzal, hogy bőrig áznak, a lényeg, hogy mindenki lássa és hallgassa a zseniális énekest. Lady Diana volt az első, aki ezt megtette.

És Rudasnak még mindig volt új ötlete. Énekeljen együtt a három legnagyobb tenor. És énekeltek is. Karácsonyi dalokat, az Ave Mariát, az O sole miót és az elmaradhatatlan Nessun dormát. Énekeltek, játszottak, versengtek a színpadon, fürödtek a közönség örömében, és persze a csillagászati bevételek is jól jöttek. Énekeltek az Eiffel-toronyból, a futballvébé döntője előtt, hatalmas tereket töltöttek meg, százezreket, milliókat ragadtak magukkal.

A Hajós utcai fűtésszerelő fia vagyonos ember lett. Két feleségétől három gyermeke született, a családnak Európában és Amerikában is volt több otthona. Az egyik Olaszországban, Pavarotti házához közel, így ők ketten nemcsak együtt dolgoztak, de néha együtt is nyaraltak. Szemtanúk szerint gyakran kártyáztak is, de csak azért, mert az énekes rossz alvó volt, olyankor éjjel elővette a paklit.

Rudas Tibor, akinek élete filmre kívánkozik, 2014-ben, 94 évesen halt meg otthonában, Santa Monicában.