A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.

Több mint 20 alkotás most először látható ingyen a platformon, köztük a teljes Hunyadi-sorozat, a Roncsfilm, A Viszkis és a Hugó, a víziló című rajzfilm.

Az NFI streamingplatformján az immár hagyományos, év végi akció keretében ezúttal olyan filmes legendák előtt tisztelegnek, mint a száz éve született Makk Károly, Darvas Iván és Kállai Ferenc, valamint a 90 éve született Törőcsik Mari: ingyen lehet megnézni az ünnepi készülődés közben, vagy az ünnepek alatt például a Szerelem, a Ház a sziklák alatt és A tanú című filmet is.

Klasszikus magyar krimik és vígjátékok is ingyenesen elérhetők, így például a Liliomfi, A tizedes meg a többiek, A Pogány Madonna, a Dögkeselyű és a Csapd le csacsi! is szerepel a kínálatban.

A kortárs alkotások közül öt héten át ingyenesen elérhető egyebek mellett Enyedi Ildikó Arany Medve-díjas filmje, a Testről és lélekről, továbbá Nemes Jeles László Oscar-díjas alkotása, a Saul fia is.

A dokumentumfilmek kedvelői ingyen hozzáférnek például az Aranycsapat és a Made in England: Powell és Pressburger filmjei című alkotásokhoz. A gyerekekek pedig olyan meseklasszikusokat nézhetnek meg, mint a Hugó, a víziló, Az erdő kapitánya, vagy épp a Szaffi, valamint a Macskafogó című animációs akció-vígjáték.

A témában ajánljuk még:

Nyitókép: port.hu