Ha jól emlékszem, 2002-ben vásároltuk meg az első számítógépünket, apa még támogatásra is pályázott hozzá az iskolában, ahol akkor tanított. Pentium 4-es gép volt, ennyit tudtunk róla összesen. Amikor a szüleim hálószobájában összeszerelték, első dolgom volt a két testvéremmel átnézni, hogy milyen játékok találhatók rajta. Csalódnunk kellett: izgalmasabb élményre számítottunk, mint amit az aknakereső vagy a flipper tudott nyújtani. A kezdeti lesújtottság után hamar feltaláltuk magunkat, és a baráti társaságunk is a segítségünkre sietett.
A kölcsönkapott cd-k és a Tescóban vásárolható demójáték-gyűjtemények gyerekkorunkra gyakorolt hatását a szüleink nem különösebben értékelték, így hamar szabály lett a napi egy óra játékidő. Ez alól kivételt jelentett, amikor egy ismerős házaspár jött látogatóba, ilyenkor a testvéreimmel birtokba vettük a szülői szobát, amíg a felnőttek a nappaliban beszélgettek. Többek között ezeknek a gyakran éjszakába nyúló közös számítógépezéseknek köszönhetem, hogy az érettségi után történelem szakon kötöttem ki.
Azt már nem tudom felidézni, hogy kitől kaptuk, de arra tisztán emlékszem, hogy a Huszár Games által készített, 1848 elnevezésű videójáték alapozta meg a szabadságharc iránti rajongásomat. A játék grafikája már a kiadás évében, 2005-ben sem számított szépnek, de az élmény kárpótolt mindenért: esélyem nyílt megnyerni a szabadságharcot!
Az 1848 körökre osztott stratégiai játék, ami dióhéjban annyit jelent, hogy hasonlít egy klasszikus társashoz, az egyik játékos lép, majd átadja a lehetőséget az ellenfélnek, ami egyjátékos-üzemmódban a mesterséges intelligenciát jelenti.
A játéktér az 1848–49-es Magyar és Horvát Királyság, valamint annak közvetlen környezete. A térképen az egységek a történelemhez hű mennyiségben és minőségben, a valódi tisztek vezetésével vártak a parancsra. Figyelni kellett az ellátmányra, a morálra és a csapatok készenlétére, valamint a terepviszonyokra is megérte ügyelni, hiszen ezek mind szerepet játszottak egy-egy csata vagy manőver sikerében.
A tábornokokat a készítők három tulajdonság mentén értékelték: kezdeményezőképesség, támadás és védekezés, így a vezetők személyét is érdemes volt az adott szituációhoz igazítani. A legtehetségesebbnek természetesen Görgei Artúr számított, akivel gyakran mértem súlyos vereséget a valóságban is inkább közepes képességű Windisch-Grätz herceg túlerőben lévő seregére Győr környékén, hiszen nem voltam hajlandó feladni Budát és Pestet. A mai napig fel tudnám sorolni azokat a városokat, amelyeket a fejlesztők toborzóközpontnak jelöltek ki. Ezek jelentették a folyamatos utánpótlás forrását a magyarok számára, hogy egyáltalán esélyünk legyen legyőzni az osztrák csapatokat, illetve az őket támogató, főként délszláv és román népfelkelőket, valamint a nehézségi szinttől függően a több mint kétszázezer orosz cári katonát.
A játékban a másik oldalról is megközelíthettük a szabadságharcot, az osztrák hadsereg főparancsnokaként vereséget mérhettünk a lázadó magyarokra, de ezt sosem próbáltuk ki, mert árulásnak gondoltuk. Hasonlóan kihagytuk a többjátékos-módot is, a családi békesség megőrzése érdekében egymás ellen nem játszottunk, meg egyébként sem választotta volna egyikünk sem az osztrák és orosz csapatokat.
Csak ne lett volna olyan piszkosul monoton és idegesítő a zenéje, még most is hallom a dobot meg a trombitát: „tü tüttüdü di tü tü tü”.
„Nem volt énbennem semmi katonai zseni. Az csak mese, magyar legenda, mint annyi más. Rendet tartottam a katonáim között, ez az egész, és a fickók derekasan viselték magukat néhányszor. A többi lárifári” – vallott katonai talentumairól a játékban legtehetségesebbnek számító hadvezér, Görgei Artúr az 1890-es években Mikszáth Kálmánnak.
Egy hely, amely az otthonból kilépve is otthonos, ahol érkezéstől távozásig beszélgetésből beszélgetésbe csöppen az ember. Nem csak vasárnaponként. Zámbó András és Zámbóné Ivanics Hajnalka lelkész házaspár több mint huszonöt éve végzi gyógyító szolgálatát a Káposztásmegyeri Református Egyházközségben. Titkuk nincs, csak egy időtálló recept: teret adnak Isten lelkének.
A szép nevű, nagyvonalú Hunyadi Julianna nem csak a sütemények titkát ismerte. Mentálhigiénés jártasság nélkül is tudta, hogyan érdemes élni. Hulej Emese tárcája.
Érdekes hozománya a „mi időnknek” a múltunk iránti vágyakozás, az egykorvolt feltárása és megismerése. Túldigitalizált jelenünk harmadik helyeinek, megtartó közösségeinek keresése az elmúlt századok természetes kapcsolódásaihoz is elvezetett minket. Összeállításunkban a társadalmi élet meghatározó helyszíneit vesszük sorra.
Országszerte egyre népszerűbbek az egyedi atmoszférájú termelői piacok, ahol minőségi, helyi élelmiszert, szezonális gyümölcsöt és zöldséget vagy éppen csoda szép kézműves portékákat tudunk beszerezni. Ezeket a helyeket a közösségi élmények teszik még varázslatosabbá. Úgy, mint a piliscsévi Apis-Farmot.
Itt játszd az agyad! – ez a QuizNight jelszava, és pontosan erről van szó. Észjátékról minden hétfő este. Földrajzról, rajzfilmekről, irodalomról, képrejtvényekről. Negyvenöt kocsmában, bisztróban, kávézóban merednek a csapatok a képernyőre, majd írják le a megoldásokat a lapokra. Gondolkodnak, örülnek, bosszankodnak, esznek, isznak. Játszanak. Bennfentes tudósítás következik.
Négy embert kérdeztünk meg arról, hogy az intézmény, illetve kezdeményezés, amelynek életében, szervezésében részt vesznek, hogyan válhat harmadik hellyé. Milyen feltételek szükségesek ahhoz, hogy egy közösségi kert, egy múzeum, egy könyvtár vagy egy táncház képes legyen élettel megtölteni a teret?
