A Zeneakadémia közleménye szerint pénteken Réti Balázs zongoraművész, az intézmény általános rektorhelyettese, valamint Cselényi Máté muzikológus, a Liszt Múzeum igazgatója helyez el koszorút az Irányi utca 1. szám alatt található emléktáblánál. A tábla az egykori Hal tér 4. számú házra emlékeztet, ahol 1875. november 15-én megkezdte működését a Zeneakadémia. Az épületet a múlt század elején bontották el az első Erzsébet híd építésekor, de szellemisége máig meghatározza a magyar zenei életet.
A jubileum alkalmából pénteken a Liszt Múzeumban megnyílik a Liszt vonzásában: Hubay Jenő élete és munkássága című időszaki kiállítás. A tárlat egyszerre több évfordulót is összekapcsol: Hubay Jenő, a Zeneakadémia egykori főigazgatója épp száz éve nyitotta meg az első Liszt-emlékszobát, míg a Liszt Múzeum 2026-ban ünnepli fennállásának 40. évét. A kiállítást Fekete Gyula nemzetközi és tudományos rektorhelyettes, valamint Cselényi Máté nyitják meg.
Zene, történelem, tradíció – jubileumi programsorozat a Zeneakadémián | Magyar Krónika
A 150 éves Zeneakadémia ünnepi évadot hirdet: koncertek, tematikus séták, tablókiállítások és kulisszajárások várják a közönséget, miközben a legnagyobb mes …
Péntek este a Nagyterem ad otthont az ünnepi koncertnek, amelyet a Bartók Rádió élőben, az M5 csatorna pedig 21 órától közvetít. Az M5 már 18:50-től műsorra tűzi a 150 éves a Zeneakadémia című dokumentumfilmet is, amely interjúk és archív felvételek segítségével idézi fel az intézmény kiemelkedő pillanatait.
Szombaton Zarándokévek – Liszt Maraton címmel emlékezik meg alapítójáról az egyetem. A koncerten Farkas Gábor, a Zeneakadémia rektora és Ránki Fülöp, az intézmény oktatója lép színpadra három fiatal tehetség – Rozsonits Ildikó, Paládi Máté és Szaniszló Attila – társaságában, hogy teljes egészében eljátsszák Liszt Zarándokévek című ciklusát.
Mindkét este különleges látvány fogadja a közönséget: a Zeneakadémia homlokzata fényfestésben kel életre, a zenepalota így nemcsak a hangokban, hanem fényben is ünnepli 150 éves történetét.
A Zeneakadémia jövő tavaszi koncertjeire már megkezdődött a jegyértékesítés. Az évforduló alkalmából november 23-ig 15 százalékos kedvezménnyel válthatók jegyek a saját szervezésű hangversenyekre – egyedül a dinamikus árazású események képeznek kivételt.