Mostani lapunk több szempontból is különlegesnek számít. Készítésének idején, egy és negyed évszázaddal ezelőtt még kevés színezett képeslap készült, csak később jöttek divatba. Az is ritkaság, hogy életből ellesett jelenetet örökítenek meg, a legtöbb lap inkább nevezetes házakról, tájakról készült, ahogy később is történt. Ráadásul valódi életképről van szó, nem beállított jelenetet látunk. Az urak csupáncsak hagyták magukat „lekapni”, nem igazán törődve a fotográfus masinájával. Urakról van szó, ez a viseletükön látszik, ahogy leghátul azon a széles kalapos emberen is, hogy ő nem úr, hanem talán a vezetőjük, aki ismeri a járást, tudja, hol érdemes vadat keresni. A Hortobágyon nagy vad akkor sem sok volt, leginkább kacsára lehetett menni a tavakon, bár azért nyúl is, fácán is akadhatott. Vadászat után lehetnek már, a kutyák fáradtan fekszenek az asztal alatt. Talán áldomást isznak, a cigánnyal húzatják, de csak mértékkel, ez most nem a duhaj mulatás ideje. Inni azért csak kell, a lány hozza is a flaskákat, ki tudja, estére nem kerekedik-e úri murivá a csendes délután.
Mindez csupán elképzelés, abban viszont biztosak lehetünk, hogy a lapot nem ők küldték, postabélyeg híján bizonyára borítékban, az ismeretlen címzettnek. Ehhez elég elolvasni a feladók sorait:
Nagyságos Asszonyunk! Kedves Gyula bácsi! Nagy örömünkre szolgálna, ha a december 16-án d.e. 10 órakor, vagy a december 31-én Szilveszter estéjén a kistemplomban magyar nyelven tartandó istentiszteleten részt venni szíveskednének, mely alkalommal mi káplánok tartjuk a szentbeszédet. Kézcsókjaink s a legmélyebb tiszteletünk nyilvánításával maradunk alázatos szolgái, Krafofer Lajos s. lelkész, Klinckó Pál ev. káplán
Kapcsolódó írásaink:
A TISZA-TÓ ÉS A HORTOBÁGY | Magyar Krónika
A puszta és a Tisza. Hány költőnket hányszor ihlette meg e kettő! A Hortobágyot be- és a Tisza-tavat körbejárva mi is hagytuk, hogy hasson ránk a zabolátlan, az emberi akarattal sokszor dacoló, azt figyelmen kívül hagyó vagy átformáló táj. Utunk során olyan helyiekkel beszélgettünk, akik természetet, hagyományt, régi recepteket őriznek és örökítenek tovább.
