A budai Várnegyed nemzeti emlékhelyének részévé válhat a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) épülete – jelentette be Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója szerdán Budapesten, Az országos levéltár tornya című kamarakiállítás megnyitóján.
Móczár elmondta, hogy az MNL kezdeményezte: az intézmény épületét a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság vegye fel a nemzeti emlékezet szempontjából kiemelt helyszínek közé. A bizottság támogatását követően Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes jóváhagyólag továbbította az erről szóló törvénymódosítási javaslatot az Országgyűlésnek. A tervezet várhatóan az őszi ülésszakban kerül napirendre, így a levéltár még az idén a nemzeti emlékhelyek sorába kerülhet.
A főigazgató kiemelte: a Magyar Nemzeti Levéltár az államiság és a nemzeti múlt legfontosabb dokumentumainak őrzője, a történelmi emlékezet egyik legmeghatározóbb intézménye, ezért méltán illeszkedhet a budai Várnegyed emlékhelyei közé. A terület már magában foglalja többek között az Országos Széchényi Könyvtárat, a Budapesti Történeti Múzeumot, a Várkert Bazárt, a Mátyás-templomot és a Halászbástyát.
A bejelentés alkalmával Szabó Csaba, az MNL főigazgatója bemutatta Az országos levéltár tornya című új kamaratárlatot, amely az intézmény egykori, rövid életű tornyának történetét dolgozza fel. A kiállítás kapcsolódik az „1945 – Kereszttűzben” című tárlathoz, amely az ostrom 80. évfordulóján az épület háborús szerepét idézi fel.
Reisz T. Csaba kurátor ismertetése szerint a torony történetét archív fotók, tervrajzok és levéltári dokumentumok mutatják be, a tervezéstől a megsemmisülésig. A 76 méter magas torony a második világháborúban több találatot kapott, súlyosan megsérült, és végül lebontották. A tárlaton egy rekonstruált installáció is látható, amelyen helyet kapott az egykori torony díszítéseiből fennmaradt címerkoszorú és három eredeti kődarab.
Avar Anton kurátor felidézte, hogy a torony címereit Keöpeczi Sebestyén József heraldikus tervezte, és a pécsi Zsolnay-gyár készítette majolikából. Bár a torony megítélése a maga korában megosztó volt, ma már a levéltár és a budai Várnegyed történetének fontos emléke.
A kiállítás és az emlékhely-javaslat együtt azt a célt szolgálja, hogy a Magyar Nemzeti Levéltár épülete – mint a nemzeti múlt őrzője – méltó helyet kapjon a magyar kulturális örökség legjelentősebb szimbólumai között.
Fotó: Kocsis Zoltán (MTI)