Apó az első öt évét főként a szoba-konyhás kis lakásban töltötte. A korra jellemző berendezések élénken megmaradtak az emlékezetében. Vaskályha, mosókonyha a padláson mosóteknővel és üsttel, szenes vasaló, melyet anyja, hogy felhevítse a parazsat, nagy karlendítésekkel lóbált. Nagyapám hivatásos óvodakerülő volt, minden reggel kínkeservesen indultak el a „vesztőhelyre”. Az egyik szigorú óvónőtől annyira félt, hogy egyszer kiszökött a kapun és hazáig futott az óvodából. Mikor ezt dédanyám meglátta, úgy gondolta, ennek így nem sok értelme van, és egyébként sem szívesen hagyja fiát olyan helyen, ahol így „vigyáznak” a gyerekekre. Az incidens után nagyapám többnyire otthon volt dédanyámmal. Apó két érdekes dolgot említett az első néhány életévéből. Az egyik Kormoska esete.
Kormoska egy fekete plüsscica volt, melyet egy játékbolt kirakatában látott meg nagyapám. Lassan, fillérről fillérre, pengőről pengőre gyűlt össze Kormoska ára, mely Apó legnagyobb kincse lett. Egy esti séta során aztán Kormoskát nagyapám kishúga, Piroska kidobta a babakocsiból, melynek hiányát dédszüleim csak otthon vették észre. Apó életében az egyik első nagy törést jelentette az eset, melyért még a karácsonyra kapott új, szürke plüssmacska, Cilike sem jelentett kárpótlást.
A sorozat előző része itt olvasható:
Kormoska elvesztése előtt történt egy másik tragikus esemény is ebben az időszakban, mégpedig az, hogy Magyarország belépett a háborúba. Apó ebből kezdetben csak annyit érzékelt, hogy rokonok tűnnek el, majd katonaruhában jelennek meg ismét. Ekkor a lakásuk a Sas-hegy lábánál, egy katonai laktanya közvetlen közelében állt. Ez egyrészt nagyon érdekes volt nagyapám számára, mivel minden este hallgathatta a takarodót fújó trombita hangját, másfelől viszont a háború előrehaladtával a laktanya és térsége kitűnő katonai célpontot jelentett. Mikor Piroska 1942-ben megszületett, s dédanyám épp a kórházban volt, Budapestet első ízben érte légitámadás.
Légiveszély, légiveszély, Budapest!
Szaggatott sziréna: zavaró repülés. Váltakozó hangmagasságú jelzés: légiriadó. Egy hosszú hangjelzés: a riadó lefújása. Ezeket a jelzéseket 1942-ben mindenki megtanulta, hiszen az emberek mindennapjaihoz tartozott Budapest bombázása. A felnőttek és a gyerekek napirendjének részévé vált a rendszeres be- és kivonulás az óvóhelyekre.
Nagyapám számára azonban ez eleinte rendkívül szórakoztató volt. Dédapámmal kiálltak a Bocskai úti lakásuk erkélyére és figyelték a magasban zajló eseményeket. Légvédelmi ágyúk fényszórói pásztázták a sötét eget, s ha ezek a fénynyalábok „megfogtak” egy ellenséges gépet, lőni kezdték azt. Minden ötödik, tizedik lövedék egy olyan nyomjelző rakéta volt, mely pirosan világítva mutatta a lövések útját. Ez Apó szemében felért egy ünnepi tűzijátékkal, főleg, ha a lövések gépet is értek. Az ezt követő tompa robbanás és felcsapó vörös láng igazán látványos volt.
Feltételezem, hogy a kedves olvasóban felmerül a kérdés, mennyire volt felelős hozzáállás dédapám részéről ez az apa-fia program? Akárhogy is, a történések újdonság erejével ható mivolta nem tartott sokáig. Rövidesen már saját bőrükön érezték a helyzet komolyságát. Mivel a tőlük nem messze lévő Sas-hegy tetején is elhelyeztek egy légvédelmi ágyút, a lövedékek visszahulló repeszei közvetlen veszélyt jelentettek a környéken élőkre, ezért légiriadó esetén kötelező volt mindenkinek az óvóhelyekre vonulni. Apóék házának azonban nem volt komoly pincéje, csupán egy egyszerű fatárolója, ezért nekik a szomszéd ház alatt lévő, vastag páncélajtóval zárt bunkerbe kellett átvonulniuk minden egyes riadó alkalmával. Később, mikor a légitámadások az éjszaka közepén is menetrendszerűvé váltak, már egy állandó készenléti táskával kellett az óvóhelyre sietniük, melyben a legalapvetőbb személyes tárgyak és értékek voltak.
Az emberek hamar hozzászoktak, hogy a rádiókat állandóan bekapcsolva kell tartani, melyben rendszeresen felhívták a figyelmet ezekre a támadásokra. „Légiveszély, légiveszély, Baja-Bácska! Légiveszély, légiveszély, Sopron! Légiveszély, légiveszély, Kiskunság!” Apóéknak nyilván az volt az érdekes, amikor Budapest került terítékre.
