Az 1974-ben alakult Vujicsics Együttes öt évtizede a magyarországi délszláv zenei hagyományok megőrzésének és népszerűsítésének egyik legmeghatározóbb műhelye. A zenekar nemcsak a szerb és horvát közösségek zenei önismeretét alapozta meg, hanem ezt a hagyományanyagot az egyetemes magyar zenekultúra szerves részévé tette.
December 17-én a pécsi Kodály Központban, január 8-án pedig a Zeneakadémia Nagytermében ünneplik fennállásuk 50. évfordulóját és névadójuk, Vujicsics Tihamér születésének 95. évfordulóját.
Egy mediterrán világpolgár – Vujicsics Tihamér | Magyar Krónika
Rendetlen zseni volt, hangos, indulatos, varázsos. Tíz nyelven beszélt, és minden hangszert meg tudott szólaltatni. Azért kellett meghalnia, mert két pilóta nem értett szót egymással, és nem tartotta be az alapvető szabályokat sem. Negyvenhét évesen így vesztette életét egy földbe csapódó repülőgép fedélzetén.
A Vujicsics Együttes Pomázon alakult az 1970-es években, és már a népzenei revival korai időszakában úttörő módszerrel, „pusztafülű” gyűjtéssel sajátította el a délszláv zenéket. Előadásaikkal kezdetben helyben, majd budapesti táncházakban arattak sikereket, idővel pedig nemzetközi elismerést is szereztek.
A zenekar az elmúlt évtizedek során számos díjjal, köztük Kossuth-, Magyar Örökség- és Príma-díjjal gazdagodott.
A Vujicsics Együttes jubileumi turnéjának vidéki záróeseménye nem is találhatott volna méltóbb helyszínt, mint Pécs. A zenekar tagjait erős baráti és családi kötődések fűzik Baranyához.
A Kodály Központban tartott koncerten hazai és nemzetközi sztárvendégek is fellépnek, köztük a Tanac, a ViGaD, Básits Bránka, valamint az okcitán származású Miqueu Montanaró.
Félszáz év balkáni tektonika – a Vujicsics együttes júniusban Szentendrén is ünnepel | Magyar Krónika
A „régi az új”, hirdeti a szentendrei Kandela fesztivál, ahol az idén ötvenéves Vujicsics Együttes is fellép június 1-jén. A táncházmozgalom délszláv szekcióját a szomszédos Pomázról virgázta be a köztudatba néhány fiatal srác a hetvenes években, akik közül öten ma is az együttes oszloposai.
Az ünnepi év január 8-án zárul Budapesten, a Zeneakadémia Nagytermében. Az esten a zenekar repertoárjának ikonikus darabjai mellett Vujicsics Tihamér kevésbé ismert, de jelentős művei is felcsendülnek, mint például A Tenkes kapitánya főcímzenéje, az Arany János-balladát megzenésítő Népdal, vagy a Sanoborska és a Tri stara madrigala.
A koncerten vendégművészek és zeneakadémiai hallgatók is közreműködnek, így válik az esemény nemcsak a zenekar, hanem névadójuk művészi örökségének ünnepévé is.
Erdélyi koncertkörúton a jubileumát ünneplő Vujicsics együttes | Magyar Krónika
A Kossuth-díjas Vujicsics együttes 50. születésnapját ünnepli idén, és ennek részeként különleges koncertkörútra indul Erdélybe. A november 17-20. között zajló turné során Sebestyén Márta és Michel Montanaro vendégszereplésével hallhatják a zenekart Kolozsváron, Temesváron, Marosvásárhelyen és Nagyváradon.
A Vujicsics Együttes tevékenysége öt évtizeden átívelően szimbolizálja a szerb, horvát és magyar közösségek közötti kapcsolatokat.
Az ünnepi koncertsorozat nem csupán egy zenekar történetét idézi meg, hanem annak a közösségi szellemiségnek és zenei hagyománynak a jelentőségét is, amelyet a Vujicsics Együttes évtizedek óta képvisel.