Az idei Olasz Filmfesztivál láthatja elsőként a magyar közönség a Miénk lesz a holnap című egyszerre humoros és érzelmes alkotást, amely Olaszországban tavaly több nézőt vonzott a mozikba, mint a Barbie és az Oppenheimer, miközben számos nemzetközi díjat is bezsebelt. A sokszínű programot gazdagítja a megrendítő erejű Szükséges idő is, amely a rendezőnő, Francesca Comencininak és apja, Luigi Comencini viszonyát mutatja be. A film hitet tesz amellett, hogy a filmek akár emberek életét is megmenthetik. Az alkotás egyik főszereplője, Romana Maggiore Vergano idén a Velencei Filmfesztiválon elnyerte a legjobb színésznőnek járó Francesco Pasinetti-díjat.

Szükséges idő (Forrás: MittelCinemaFest)

Szintén a legjobb színésznek járó díjat vehette át Francesco Gheghi dén Velencében A család című, ugyancsak megrázó filmben nyújtott alakításáért. A film szintén szerepel a fesztivál műsorán, ahogy a 2022-es Sziget Fesztiválon fellépett Margherita Vicario énekes-dalszerző-színésznő első rendezése is. Utóbbi, a Gloria! a Berlinalén debütált, az 1700-as évek Velencéjének egyik leányintézetében játszódik és az őstehetséggel megáldott Teresa történetét meséli el, aki az Ancien Régime beporosodott színpadán alkotja meg a lázadó, modern popzenét.

A mások mellett A nagy szépség és az Ifjúság sztárrendezője, Paolo Sorrentino Cannes-ban debütált új filmjét, a Parthenope-t is megnézhetjük végre itthon is, amelyben olyan hírességek váltják egymást a vásznon, mint Celeste Dalla Porta, Silvio Orlando, Luisa Ranieri, Isabella Ferrari és Gary Oldman.

Kiemelt kép: Parthenope (Forrás: Mozinet)