A Magyar Természetjáró Szövetség szokás szerint október második szombatján rendezi meg a közösségi túranapot, amely immár az 5. lesz. A túrázók együtt, vezetett csoportokban teljesíthetik a napi szakaszokra bontott Országos Kékkört.

Az Országos Kékkör fenntartója, a Magyar Természetjáró Szövetség 2020-ban hirdette meg először, és azóta mindig megrendezi a Kéktúrázás Napját, melynek során a kezdők is szervezett keretek között kóstolhatnak bele a kéktúrázás élményébe, a rutinosak pedig egy jó hangulatú közösségi eseményen pótolhatják a hiányzó bélyegzőlenyomataikat.

Az Országos Kéktúráról készült anyagainkat itt találja:

kéktúra | Magyar Krónika

Olvassa el az Országos Kéktúrával kapcsolatos interjúinkat, riportjainkat.

A hazánk legszebb tájait egy gyalogos túramozgalomban összekapcsoló Országos Kéktúra, Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra és Alföldi Kéktúra 2583 kilométerének 143 vezetett túracsoport vág majd neki, a nyomukban a GPS-es jeladók révén egyetlen nap alatt kirajzolódik az Országos Kékkör teljes nyomvonala a térképen. A 2023-as eseményen már csaknem 4000-en kéktúráztak egyszerre.

A vezetett szakaszok hossza 8-tól 31 kilométerig terjed, így a gyerekes családoktól és a könnyű erdei sétára vágyóktól kezdve a komoly fizikai kihívást keresőkig mindenki megtalálhatja a hozzá illő túrát.

Burger Barna: Kékvándor című fotókiállításáról készült cikkünket itt olvashatja:

A Kékvándor megmutatja az utat – Burger Barna kéktúrás fotográfiáiból nyílt kiállítás Budapesten | Magyar Krónika

A tragikusan korán elhunyt fotográfus, Burger Barna (1965-2017) idén tíz éve váltotta valóra gyermekkori álmát azzal, hogy végigjárta az Országos Kéktúra közel ezerkétszáz kilométerét. A másfél évig tartó vándorlás során mintegy negyvenezer felvételt készített, amelyek közül most száz válogatott fotográfia tekinthető meg a Capa-központ szakmai közreműködésével a Magyar Természettudományi Múzeumban megvalósult, Kékvándor című kiállításon.

Jelentkezni a Kéktúrázás Napjának honlapján lehet, ahol az egyes szakaszokról részletes tájékoztató érhető el. A részvétel ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött. A túracsoportok létszáma korlátozott, de ha valamelyik betelt, várólistára is fel lehet iratkozni.

(MTI)

Fotó: Burger Barna