A múzeum az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint kiemelkedően jelentős műtárgyról van szó, amellyel 2022-ben bővült a Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnokának gyűjteménye. Egy bécsi aukción vásárolták meg, ahol egy fiatal oszmán szultán portréjaként szerepelt a táblakép, a képmásban azonban sikerült egyértelműen azonosítani Báthory Zsigmond (1572-1613) erdélyi fejedelem ifjúkori arcképét az 1590-es évek elejéről.

Mint kiemelték, az Egy fejedelem arcai – Báthory Zsigmond ismeretlen képmása című kiállítás középpontjában álló festmény unikális a fennmaradt fejedelmi portrék között. Báthory István fejedelemről – Zsigmond nagybátyjáról – csak lengyel királyként készítettek festményt, Bethlen Gábor mellképei pedig gyengébb kvalitásúak és az egykorúságuk is kérdéses. Az első, igazoltan egykorú erdélyi fejedelmi festményportrék csak fél évszázaddal későbbről, I. Rákóczi Györgyről és Kemény Jánosról maradtak fenn.

A kiállításon a fejedelmi portré mellett a tizenötéves háborúba bekapcsolódó, és ezzel jelentős európai érdeklődést és hírnevet kivívó Báthory Zsigmond más típusú arcképei is láthatóak. Az érmeken, metszeteken és festményeken jól követhető az ábrázolási hagyomány változása és a megélénkülő kora újkori nyugat-európai nyilvánosság képigényének jelentősége – írták a közleményben. A fejedelmi portrén ábrázolt tárgyak közül a kiállításon megtalálható egy hasonló páncél, egy dísznyeregtakaró és több tollas buzogány is.

A festmény megszerzésének, azonosításának és bemutatásának jelentőségét fokozza, hogy a magyar királyi családok portréin kívül – a múzeum tudomása szerint – ez ma a legkorábbi ismert, magyarországi gyűjteményben lévő, magyar személyt ábrázoló festményportré – áll a közleményben.

(MTI)