Mindössze tízesztendős volt, amikor először kezébe vette a citerát, hegedűn nem sokkal később, még mindig az általános iskolát koptatva kezdett el játszani, majd a vajdasági Topolyában született zenész Budapest felé vette az irányt. Felvették a Dresch Quartettbe, ezzel elindult a karrierje, a többi pedig már – miként közhelyesen mondani szokás – történelem.

Lajkó Félix kapcsán nem lehet kifogyni a jelzőkből, a soron következő különleges koncert kapcsán a szervezők mások mellett úgy hivatkoznak rá, mint

,,a kortárs magyar és nemzetközi zenei színtér Paganinije! A szabadkai hegedű- és citera-virtuóz, zenekarvezető, zeneszerző, dzsesszes és etnós, magyar és balkáni, keleti és nyugati, improvizatív és klasszikus, tradicionális és kísérleti, aki következetesen valamennyi besorolás alól rendre kibújik, alkotói egyénisége pedig immár Kelebiától Japánig, Belgrádtól Londonig és Budapesttől Berlinen és New Yorkon át Pekingig nem csak, hogy ismerős, de a legjobbakkal és legkiválóbbakkal a különböző toplistákon a legnagyobb elismerések közepette ünnepelt zenei alkotó.”

Ennek a páratlan életművének minden oldalát nyilvánvalóan nem lehet egyetlen koncerten prezentálni, Lajkó Félix mégis kísérletet tesz rá Kurina Michael cimbalomos, Kurina Ferenc nagybőgős és Layra, azaz Tóth Eszter énekes-dalszerző társaságában.

Kiemelt kép: Lajkó Félix (Forrás: Facebook)