1873. november 17-én egyesítették Pestet, Budát, Óbudát és a Margitszigetet, valamint ezen a napon vette át az ügyek irányítását a főváros tanácsa, így ezt a dátumot tekintjük Budapest születésnapjának. A város pedig mindig fontos szerepet játszott a Cotton Club Singers életében, egy külön albumot is szenteltek annak, hogy a huszadik század magyar, a településről szóló utcadalait bemutassák, most pedig fel is köszöntik a 151. évfordulója alkalmából. A 2000-ben kiadott Ó, Budapest! című lemez a legnagyobb anyag, amely zeneszámokon keresztül mutatja be a várost, Kabos Gyulától Kern Andrásig átfogó képet kínálva annak múlt századi hangulatáról, a formáció pedig most újra színpadra állítja a korongot.

Így ismét együtt láthatjuk az együttes öt legmeghatározóbb énekesét: Szűcs Gabit, Kozma Orsit, Zsédenyi Adriennt, azaz Zsédát, Fehér Gábort és László Boldizsárt. A fellépéseket Körmendi Vilmos hangszerelte, a narrátor pedig a Jászai Mari-díjas, érdemes művész Hirtling István lesz és közreműködik a Cotton Club Band is.

Az „Ó, Budapest 151!” elvezésű duplakoncertre október 13-án a MOMkultban kerül sor délután fél négykor és este fél 8-kor.

Kiemelt kép: Cotton Club Singers (Forrás: MOMkult)