Herendi Gábor tagadhatatlanul ért a széles közönség megszólításához, mindezt a számok is jól bizonyítják, ugyanis

az eddigi hét rendezése az elmúlt két évtizedben csaknem két és millió nézőt csábított a mozikba, a rendszerváltás utáni időszak legnézettebb alkotásaiból pedig négy az ő nevéhez fűződik és rajta kívül senki nem mondhatja el magáról hazánkban, hogy nincs olyan filmje, amelyre legalább százezren ne váltottak volna jegyet.

Valószínűleg ezúttal sem lesz ez másként, hiszen a hamarosan a mozikban látható Futni mentem című filmben olyan színészek váltják egymást, mint Udvaros Dorottya, Lovas Rozi, Tenki Réka, Trill Beatrix, Bányai Kelemen Barna, Csányi Sándor, Ember Márk, Csuja Imre, Schmied Zoltán, valamint Gálffi László, Hevér Gábor vagy Trokán Péter.

A történet főszereplője, Vera (Udvaros Dorottya) a férjével (Csuja Imre) közösen teljesít egy bakancslistát és már csak egyetlen tétel marad hátra, amikor a férfi váratlanul meghal. Ekkor az asszony elhatározza, hogy a kihívást a lányaival hajtja végre és váltóban lefutják a maratont. Azonban egyikük sincs fizikailag felkészülve a sportteljesítményre, mentálisan meg pláne, mindegyikük ugyanis különböző magánéleti és munkahelyi problémákkal küzd.

A film főcímdalát Hrutka Róbert szerezte és a Mert az élet szép című dalban először hallhatjuk közösen énekelni Tarján Zsófit a Honeybeastből és Kiss Tibit a Quimby-ből.

A Futni mentem november 21-től látható országszerte a mozikban.

Kiemelt kép: Jelenet a videóklip forgatásáról (Fotó: Bajkov Aurél Valentin)