A Varsóban született, de magyar gyökerekkel rendelkező Piotr Anderszewskit a nemzedékének egyik legjelentősebb zongoraművészeként tartják számon részben az elmélyült, igényes, de kísérletező kedvű játékstílusa miatt. Már az 1991-es londoni debütálása után elindult a világhírnév felé, a The Independent kritikusa azt írta róla, hogy mélyen megindító és megbabonázó élmény volt hallgatni. A művész azóta rendszeresen járja az olyan neves koncerttermeket, mint a Royal Festival Hall, a londoni Queen Elizabeth Hall, a Wiener Konzerthaus, a New York-i Carnegie Hall vagy a tokiói Suntory Hall, miközben világhírű zenekarokkal és karmesterekkel dolgozik együtt: mások mellett a Berlini és Londoni Filharmonikusokkal, a Royal Concertgebouw-val, Bostoni és Chicagói Szimfonikus Zenekarral, Claudio Abbadoval, John Eliot Gardinerrel, Bernard Haitinkvel és Charles Dutoittal.
Már a legelső önálló albumával, a Bach, Beethovennel 1996-ban elnyerte a Lengyel Kritikusok Díját, és egy teljes Bach-sorozatot eredményezett, 2001-ben pedig Beethoven Diabelli-variációiból készített felvételt, amellyel számos francia díjat bezsebelt, a kritikusok pedig egymásra licitálva méltatták. A zenekari koncertjei eredményeképp elnyerte a Királyi Filharmóniai Társaság (Royal Philharmonic Society) díját, amelyet a legjobb hangszeres előadónak ítélnek oda, így olyan jelentős elődökkel került közös társaságba az elismeréssel, mint Murray Perahia, Itzhak Perlman és Schiff András. Mindemellett 2002-ben Szymanowski Díjjal is kitüntették a zeneszerző műveinek előadásáért.
„…Bach előadásakor a legnagyobb feladat a saját értelmezés kialakítása, s ennek átültetése a gyakorlatba. Előadóművészként elsősorban a magam művészi elvárásainak kell eleget tennem, utána pedig magától értetődően a közönségének”
– nyilatkozta Piotr Anderszewski, mindezt a mentalitást pedig hamarosan meg is tapasztalhatjuk a Müpában.
Kiemelt kép: Piotr Anderszewski (Fotó: Simon Fowler / Warner)
