Az izlandi Jón Kalman Stefánssont országának egyik legfontosabb, világirodalmi jelentőségű írújaként tartják számon. Mielőtt tollat, vagy pontosabban billentyűzetet ragadott volna, igencsak változatos munkákat vállalt: dolgozott kőművesként, mészárszéken, halfeldolgozóban, rendőrként a keflavíki reptéren, de volt éjjeliőr is, majd középiskolai irodalomtanár. Eleinte verseket írt, később azonban a próza hozta el számára az elismeréseket sikereket: az első regénye, az Árok az esőben nemzetközi sikereket ért el, a 2005-ös Nyári fény, aztán leszáll az éj című művével elnyerte az Izlandi Irodalmi Díjat, 2011-ben a Menny és pokol-trilógiáért pedig a Per Olov Enquist Irodalmi Díjjal tűntették ki. A sikerei itt nem értek véget, 2017-ben A halaknak nincs lábuk című regényét jelölték a Nemzetközi Man Booker-díjra, majd 2022-es Hiányod maga a sötétséggel az év legjobb idegen nyelvű könyvének járó francia Prix du livre étranger díjat kapott. A regényeit számos európai nyelvre, a legtöbb magyar nyelven is olvasható.

Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál (Forrás: Facebook)

A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon immáron hagyománynak számít, hogy bemutatkozik egy-egy ország, régió kultúrája, irodalma, könyvkiadása. Idén sem lesz ez másként, ezúttal a kortárs francia irodalom lesz a fókuszban, olyan alkotók könyveit vásárolhatjuk meg első ízben, mint Pierre Assouline, Arnaud Dudek, Didier Eribon, Magalie Le Huche, Maylis de Kerangal, Marie-Aude Murail vagy Pascale Robert-Diard és Zanzim. Az említett szerzőket a legváltozatosabb műfajok jellemzik, így az ifjúsági irodalomtól a képregényen és a történelmi regényen át a társadalomtudományi esszéig széles lesz a paletta.

A négynapos rendezvénysorozatot Orvos-Tóth Noémi pszichológus, író nyitja majd meg a Nemzeti Táncszínházban, ezt követően 150 kiállítóval, neves magyar és külföldi írókkal várják az érdeklődőket a Millenárison. A részletes program az esemény hivatalos oldalán található.

Kiemelt kép: Jón Kalman Stefánsson (Forrás: Facebook)