I. István király egyetlen fiának és örökösének halálát vadászbaleset okozta 1031-ben. „István király fia, Imre, az oroszok hercege, akit egy vadászaton vadkan hasított fel, siratni való módon szerencsétlenül meghalt” – számolt be róla igencsak tömören 1031-ben a Hildesheimi évkönyv. A 18. században Pray György jezsuita szerzetes, történetíró azonban nem volt hajlandó elfogadni ezt a tényt, szerinte ugyanis a vadászszenvedély összeegyeztethetetlen Szent Imre befelé forduló, szűzies alakjával. Egyetlen racionális érve az volt, hogy más forrásban nem találkozunk ezzel a verzióval. Ez igaz is, hiszen a lengyel–magyar krónika, amely még foglalkozott a trónörökös halálával, vadkanról és vadászatról nem tesz említést, de az ott leírtak nem zárják ki a vadászbalesetet: „Nemsokára a nemes Imre, Sclavonia hercege gyengélkedve nyolc napig bágyadozott; a kilencedik napon, a kilencedik órában kilehelte lelkét, amelyet a szent angyalok osztályrésze szerint maguk közé fogadtak.”
Emellett felmerült még az a lehetőség, hogy egy besenyő törzsfő, Tonuzoba ölte meg a herceget. A feltételezés szerint a Hildesheimi évkönyv szerzőjét Imre haláláról értesítő magyar hírnök a tettes vagy a tettesek egyikének nevét is latinra fordította. Egyes nyelvészek szerint pedig a Tonuzoba név magyar megfelelője disznóapa, vaddisznóapa, tehát vadkan. A pogány törzsfőről gyakorlatilag semmit nem udunk azon kívül, hogy István – az okokat nem ismerjük – élve eltemettette feleségével együtt. A Tonuzoba-monda ilyenfajta értelmezését Bollók János klasszika-filológus meggyőzően cáfolta, valamint a Hildesheimi évkönyvet is kifejezetten megbízható forrásnak tartja a történetírás. Akkor mégis miért kezdték el megkérdőjelezni többen is, hogy egy vadkan gyilkolta meg a trónörököst? – adódik a kérdés.
Janus Pannonius a 15. században, mialatt diplomáciai feladatokat látott el, egy epigrammában figyelmeztette Frigyes német-római császárt, hogy „szent István koronáját” ne tartsa vissza jogos tulajdonosától, Hunyadi Mátyástól, hiszen az soha nem hozott szerencsét a népének. Történelmi példákat is felsorolt ennek alátámasztására, a bajor származású Gizellától született Imre herceggel kezdve: „tanú az ifjúsága virágában megcsalt (ármánnyal rászedett, megkárosított – a szerk.) Imre, akit Istvánnak a kegyes Gizella adott”. Azért is érdekes mindez, mert a lista többi tagja szinte kivétel nélkül erőszakos halált halt vagy kétes körülmények között vesztette életét. Nem tudhatjuk, Janus Pannonius egyáltalán gondolt-e arra, hogy Imre valamiféle összeesküvés áldozata lett, mindenesetre Szegfű Lászlót ez indította a Tonuzoba-monda és a herceg halálának összekötésére. Emellett nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy Gizella bátyja, II. Henrik 1024-es halálával a bajor uralkodócsalád férfiága kihalt, s akár Imre is örökölhette volna a trónt, így veszélyt jelenthetett II. Konrádra, a Száli-dinasztia első császárára, ez pedig sokak szerint már elegendő indok lehetett egy merénylethez.
A teljes cikk alább olvasható:
Krónikák és konteók | Magyar Krónika
Összeesküvés-elméletek már azelőtt felütötték a fejüket, mielőtt a mai értelemben vett média létezett volna. A magyar történelem híres halálesetei közül hármat vizsgáltunk meg, lehet-e alapjuk a hozzájuk fűzött alternatív magyarázatoknak.
