Kukorelly Endrével beszélgettünk mesterekről és tanítványokról, elfogadott és nem megengedett beszédmódokról, az esztétikai és a politikailag motivált ítéletek összeütközéséről – meg persze az új kötetéről is, az Egy belga revolverről.

Már maga a név is abszolút telitalálat. Kevés olyan együttest tudnék hirtelen említeni, ahol a név és a zene ilyen tökéletesen fedi egymást. A név az „indaszerű játékosságra” utal – ahogy ők maguk is leírják a zenekar honlapján –, valamint arra, hogy egy folyamatosan alakuló, változó, folyton mozgásban lévő zenéről van szó. A Dalinda világa organikus világ, mintha magából a természetből sarjadt volna ki.

Humoros útikönyv csipetnyi irodalommal fűszerezve: Soltész Béla Eldorádótól az Antillákig című kötetének elolvasása után garantáltan mindannyiunknak megjön a kedve a hátizsákos utazáshoz. Csak bátorság kell hozzá, és sorvezetőként a szerző világhálóra feltöltött sok száz fotóját is használhatjuk.

Amikor az ifjú Szentpétery Tibor hetvenkilenc pengő nyolcvan fillérért megvásárolta első fényképezőgépét, talán még nem sejtette, hogy egy életre elkötelezi magát a fotografálás mellett. Hosszú évtizedek során felhalmozott felvételein lelkesen és lelkiismeretesen örökítette meg a természet szépségeit, a magyar történelem kataklizmáit, kulturális örökségünk meghatározó emlékeit.

Térey János posztumusz verseskötete egyesíti a pálya kezdete óta jellegzetesen Téreys lírai motívumokat, a kettős iróniától a polifón megszólalásmódig, és teszi mindezt úgy, hogy az utóbbi idők legközéletibb vállalkozásának mutatja magát.

A Gyula vitéz télen-nyáron meglehetősen merészen piszkálgatja a Kádár-kor egyik kényes kérdését: a rendszernek a nemzettel, a nemzeti érzéssel való tisztázatlan, elfojtásokkal teli viszonyát.

Láng Zsolt tavaly nagy feltűnést keltő és sok más mellett az egyre rangosabb Libri-díjat is elnyerő Bolyai című regénye olyan, mint a mesebeli okos lány, aki hoz ajándékot meg nem is: Bolyai János története inkább szól egy sötét apa-fiú kapcsolatról, a meg nem értett zsenik tragédiájáról és az őrület szubjektív határairól, mintsem arról, miért lehetünk büszkék erre a korát megelőző lángelmére.

Másfél évtized sűrű magyar mikrotörténelme elevenedik meg a fotóamatőr Lissák Tivadar képein, aki 1934 és 1948 között rendkívüli humorérzékkel és intenzitással örökítette meg a hétköznapok rögvalóságát, a családi, baráti együttlétek kivételes pillanatait.

Több mint száznyolcvan év után magyar újítás forradalmasítja a tuba használatát. Egy egyszerű kiegészítő szerkezet segítségével a tubaművész szabadon mozoghat a színpadon, szólistaként pedig nemcsak klasszikus zenei, de rocksztár is válhat belőle.

Az előző századforduló polgári derűbe oltott egzisztencializmusa és egyfajta látomásos atmoszféra egyformán jelen van a magyar festészet egyik megújítója, Ferenczy Károly vásznain.

Háy János irigylésre méltóan nagy munkakedvű író. Nem A cégvezető az idei első kötete: a „karanténvírus” idején készült Ne haragudj, véletlen volt – Szükségnapló már a nyár elején megjelent, ezt követte ősszel a most tárgyalt regény, és már előkészületben van a sorban harmadik mű is.

Szabados György zenéjéhez újra és újra visszatérek. A 2011-ben elhunyt zeneszerző, zongorista – és nem utolsósorban kiváló esszéíró – Szabados a huszadik századi magyar és egyetemes zenetörténet kimagasló alakja volt. Egyfajta áldásnak érzem, hogy jó ideig a közelében élhettem.

A kisszebeni Keresztelő Szent János-főoltár ismét teljes pompájában látható a Magyar Nemzeti Galériában. A hazai múzeumi szakma ez idáig minden bizonnyal a leghosszabb, hetvenöt évig tartó restaurálási folyamaton van túl.

Nagy Lea (2000) költő és szerkesztő. Szolnokon született, a Magyar Írószövetség és az Előretolt Helyőrség Íróakadémia tagja, az írás mellett képzőművészettel is foglalkozik. Első kötete, a Légörvény elnyerte a Magyar Írószövetség Debüt díját 2019-ben

Bonchida Kolozsvártól északkeletre, Szamosújvártól délre található, olyan úgyszintén legendás falvak szomszédságában, mint a táncházmozgalom ihletőjének tekinthető Szék és Wass Albert szülőfaluja, Válaszút.

A svájci származású Schoch Frigyes az Osztrák–Magyar Monarchia egyik jómódú vállalkozója volt. 1900 körül vásárolt sztereokamerájával Erdélytől Budapesten és Ausztria havas hegycsúcsain át az Adriáig rengeteg különleges életképet készített.

Vinni a magyar szót, kultúrát oda is, ahol az nem magától értetődő, természetes része a mindennapoknak: mi lehetne ennél nemesebb feladat egy színész, alkotó számára? A szeptemberben elindult Déryné-program missziója, hogy a legkisebb vidéki települések lakói se maradjanak színház nélkül.

A Szegénylegényekről, a Szerelemről vagy Az ötödik pecsétről nagyjából mindent elmondtak már, amit el lehetett. De mi van filmkultúránk azon darabjaival, amiket a vasárnap délutánok gyomornehéz, figyelemhiányos műsorsávjába utalt a kánon?