Az álomgyűjtő
A magyar sajtóban a Konsten-botrány után először 1929-ben találkozhatunk Szittya nevével. A Friss Újság nevű bulvárlap arról számol be, hogy egy nemzetközi csavargószervezet (tiszteletbeli tagjai: Gorkij, Knut Hamsun) kongresszust tart Stuttgartban, az esemény legérdekesebb alakja pedig „Szittya Emil, aki Európa összes államait végigcsavarogta és akinél alaposabb ismerője nincs az országutnak. Ő írta meg a csavargók bibliáját és összeállította azt a címkönyvet, amely magában foglalja az összes gazemberek, utonállók és csavargók adatait. Pontosan megjelölte, hol érdemes csavarogni, hol talál a csavargó segítséget stb.”. Szittya a húszas-harmincas években is változatlan intenzitással működött: megfordult Bécsben, Lipcsében, Berlinben, majd Párizsban telepedett le; kritikákat, esszéket, monográfiákat szentelt a kor képzőművész- és költőnagyságainak, regényeket és drámákat írt, de megjelent az öngyilkosság témáját feldolgozó, nagy ívű kötete is; emellett maga is festett, Christian Weinek szerint „részben naiv, részben fantasztikus expresszionista” stílusban. Festői pályakezdését illetően bizonytalanok az információk, maga Szittya egy halála évében született levelében arról ír, hogy ötven éve foglalkozott festéssel, és több száz képet készített. Első kiállítását csak 1958-ban rendezték meg, Magyarországon a Kassák Múzeum 1989-es tárlatán ismerkedhetett meg negyven grafikájával és festményével a közönség. „Szittya egységes és jellegzetes stílust alakított ki. Relatíve kis méretű, zsúfolt, erősen kolorista kompozíciókban gondolkodott. Képei ritkán jutnak el a teljes absztrakcióig, többnyire mozgalmas, de perspektívát nem ismerő alakok, arcok bontakoznak ki a káoszból” – állapítja meg egy tanulmányában Rockenbauer Zoltán.
A németországi náci hatalomátvétel után Die Zone néven hét számot megérő, élesen Hitler-ellenes folyóiratot adott ki. Franciaország német megszállása alatt Limoges-ban élt, és az ellenállással is kapcsolatban volt. Háborús éveinek érdekes „regénye” a franciául írt 82 rêves pendant la guerre 1939-1945, amiben a társadalom legkülönbözőbb rétegeiből származó ismerősök és ismeretlenek álmait gyűjtötte egybe, ezekben megragadva a háború valóságát. A könyvet nemrég újra kiadták Franciaországban, a neves író, Emmanuel Carrère írt hozzá előszót, amelyben rámutat: az elmesélt álmok óhatatlanul unalmasak szoktak lenni, nem így a Szittya által leírtak, akinek stílusa valódi írói tehetségre utal.
A háború után Szittya és felesége szerény körülmények között élt Párizsban. Az életmű kutatását a nyolcvanas években elindító Bodri Ferenc idéz egy beszámolót, miszerint Szittya – aki Cendrars-nak állítólag még Arany János nagyságáról áradozott – ekkoriban már azt sem volt hajlandó elismerni, hogy valaha tudott magyarul. Hogy Szittya mikor járhatott utoljára Magyarországon, nem egyértelmű: mint Gucsa Magdolna rámutat, Erika Szittya útlevelének tanúsága szerint 1939-ben, de lehet, hogy utána is. Kassák Lajos 1963-ban, egy évvel Szittya halála előtt írt egy Elporzott évek című, feltehetőleg a régi csavargótársat megidéző verset, amelyben egy tíz évvel azelőtti találkozást emleget. E költemény egyébként a Szittyával való megbékélés szép dokumentuma: „A legfényesebb csillag / éppen házunk felett ragyogott / hű kutyám a küszöbön feküdt keresztben / átléptük / én is / ő is / s a kapun túl / megcsókoltuk egymást.”
„Szittya pályáját követve megfigyelhetjük, milyen emancipációs lehetőségek, integrációs nehézségek, választások adódtak egy erős társadalmi meghatározottságokkal (zsidó, szegény, képzetlen), de tanulni és alkotni akaró ember számára a huszadik század első felében” – mondja Gucsa Magdolna. Szittyáé egyszerre siker- és a politikai-történeti körülményekből adódó, elkerülhetetlen kudarctörténet: a német művészközeg fogadta be elsőként, párizsi letelepedése után a francia és a német kultúra között igyekezett közvetíteni, ám a második világháború után a német nyelvről le kellett mondania. „Megúszta a zsidóüldözést, megmenekült a családja, de franciául kellett újrakezdenie, és mindennek ellenére hátrahagyott nagyjából kétszáz festményt, húsz német és tíz francia könyvet.” Gucsa hozzáteszi: a nemzetközi színtéren határozottan elindult Szittya festői és írói munkásságának újrafelfedezése. A tervek szerint kiállítások, publikációk foglalkoznak majd vele, zajlik német nyelvű kéziratainak kiadása, a Furcsaságok kabinetjének pedig készül a francia fordítása.