
Június 5-én derül ki, hogy melyik lesz idén az év múzeuma
Az Év Múzeuma 2023 jelöltjeiként a legjelentősebb eredményeket felmutató öt-öt intézmény versenyez a címért két kategóriában.
Budapest fénykorának általában a századforduló környékét, a késő dualizmus korát tartják, s építészeti értelemben is ez az időszak, illetve a két háború közötti nagyjából húsz év hagyta rajta a legmélyebb nyomokat. A főváros arculata azonban a 20. század derekától kezdve jelentősen megváltozott: a második világháború utáni újjáépítéseket követően több ikonikus épület is új funkciót kapott, és a kommunista diktatúra építészeti ízlése is láthatóan érvényre jutott. Ezeket a változásokat követte nyomon a Kass János grafikusművész és Mácsai István festőművész által készített Budapest-térkép is, amelyet Kuti Zoltán adott ki tavaly újból, illetve egy albumot is szerkesztett hozzá Budapesti időutazás címmel.
A szerző – aki egyébként egy élelmiszeripari cégnél dolgozik külkereskedőként, és hobbiból kezdett könyvfordításba, majd -kiadásba – gyermekkorában találkozott először az említett térképpel. „A nagymamámnál találtam rá 1975 környékén, amikor a könyvek között keresgéltem, hogy mit lehetne olvasni. Hatalmas méretű térképről van szó, kisgyerekként pedig még inkább annak tűnt. Leterítettem a padlóra, és attól kezdve nem lehetett onnan engem elvinni, csúsztam-másztam rajta, bogarásztam, olvasgattam a feliratokat, mutogattam nagyapámnak, hogy »itt már voltunk!«, »oda vigyél el!«. Papírból buszokat, villamosokat vágtam ki, majd tologattam őket az utcákon, így közlekedtem. Aztán a nagyszüleim elhunytak, és a térkép is eltűnt” – meséli.
A megvalósítást tovább nehezítette, hogy a két grafikus hagyatékában nem találták meg az eredeti rajzokat, így a Kuti Zoltán által beszerzett, egy gyűjtemény mélyén összehajtva heverő darab lett a minta. A hajtásnyomok jelentették a legnagyobb kihívást a kiadó grafikusa számára: fél évig dolgozott azon, hogy a körülbelül tízezer négyzet-centiméteres térképet négyzetcentiről négyzetcentire digitálisan restaurálja. A végeredmény mindenben megegyezik az eredetivel, kivéve a szövegtartalmat, ugyanis az eredetileg háromnyelvű volt, angolul, németül és oroszul is feliratozták, hiszen a kiadvány akkor hivatalos térképnek számított, a Kartográfiai Vállalat engedélyével jelent meg. Egyedül az 1987-es kiadás nem kapta meg a hivatalos térkép minősítést – nem tudni, miért –, így grafikai ábrázolásként került a boltokba. A mostani kiadás is ezen a címen jelenhetett meg, hiszen az elnevezések már megváltoztak, és az ábrázolt épületek közül sem létezik mind. A csak magyarul megjelenő feliratokat leszámítva a térkép teljes mértékben tükrözi az 1972-es állapotokat – szögezi le Kuti.
Honnan jött az ötlet annak idején egy ilyen léptékű munka elkészítéséhez? Az inspiráció egy hasonló stílusú Párizs-térkép volt, azt viszont nem tudjuk, ki találta ki a dolgot. Mácsai és Kass a felkérést a Képzőművészeti Alap Kiadó Vállalatától kapta. Ez a vállalat foglalkozott akkoriban művészeti reprodukciókkal, képeslapokkal, kiadványokkal. 1963-ban ötvenezer példányban jelent meg a térkép. A grafikákat Mácsai és Kass főként fotók alapján készítette, maguk is fényképeztek, illetve helyszíni bejárásokat tartottak, gyakorlatilag házról házra átnézték az egész várost. A hagyatékukban a tervezési fázisból maradtak is fenn fotók, illetve jó néhány skicc.
A Budapesti időutazás szövegeit Kuti Zoltán saját kutatásai alapján írta meg. A kötet kerületenként mutatja be a város több mint hetven ikonikus épületét, illetve a könyv végén két fejezet taglalja például a Margitszigetet, illetve egy-két nem konkrét területhez kapcsolódó történetet. „A BAH-csomópont környékén, a Schweidel utcában, a Kis-Gellért-hegy oldalában található egy félköríves épület. Ez volt a szocializmus idején a légvédelem központi parancsnoksága, ma pedig a katonai hírszerzési szolgálatnak az épülete. Az alatta lévő bunkerrendszerről semmit nem lehet tudni. Fölvettem a kapcsolatot a Honvédelmi Minisztériummal is, de nem kaptam válaszokat. Egyszer besétáltam az épületbe, az őrség gyanakodva méregetett, hogy mit akarok én ott. Mondtam, hogy szeretném megnézni az épületet belülről is, de nem engedték. Végül a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálattól kaptam egy hivatalos levelet, amelyben közölték, hogy az épület nem kutatható, szigorúan titkos – osztja meg az egyik legérdekesebb történetet a szerző. – Ha megvizsgáljuk az épület rajzát a térképen, akkor láthatjuk, hogy teljesen másképpen lett megrajzolva, mint ahogy valójában kinéz, ugyanis az elhelyezkedése és kinézete katonai titoknak számított.” Érdekes felfedezést tett egy rejtélyes torony kapcsán is, amely a Vérmező szélén szúrt neki szemet. „Sokat gondolkodtam rajta, mégis mi lehet. A torony mellett látható egy bódé is, de ez sem segített a megfejtésben, hiszen egyik sincs már ott. Hónapokig kutattam, mire rájöttem, hogy akkor építették a metrót, aztán a térképen több helyen is találtam hasonló tornyokat. Három másik helyre – a Moszkva, a Blaha Lujza és a Deák térre – is berajzolták ezeket a lejáratokat, amelyeket még a vízszintes alagutak fúrása előtt alakítottak ki. Ezek ugyanolyan függőleges aknák, amilyeneket bányászati területeken szokás ásni, rajtuk keresztül jutottak le az emberek, szellőztettek, hozták fel a törmeléket.”
Kuti gyermekkori élményeinek fontos helyszínei is helyet kaptak a könyvben: mivel fiatalon úszott és vízilabdázott, nem hagyta ki például a budapesti uszodákat, és a dollárboltokról is találunk ismertetőt. A zárt szocialista kereskedelem idejében a nyugati valuta valóságos kincs volt, hiszen azzal lehetett megvásárolni olyan eszközöket, amelyekből importra szorult az ország, és a többi KGST-országban sem lehetett hozzájutni. A fővárosban tartózkodó számos akkreditált diplomata, üzletember – köztük több magyar – devizában kapta a fizetését. A kereskedelmi minisztériumban támadt az ötlet, hogy ha már van egy csomó deviza az országban, amelyen pár ezer ember ül, adjanak nekik lehetőséget arra, hogy ne külföldön költsék el, hanem itthon. Ehhez viszont olyan választékot kellett létrehozni, amire valóban érdemes volt elkölteni a pénzt. A Konsumturist és Konsumex boltokba csak engedéllyel juthattak be az emberek. Nyugati játékokat, csokoládét, italokat és cigarettát is lehetett kapni a hivatalosan vagy feketén szerzett dollárokból, hogy aztán a boldog vevő hetekig vagánykodjon a különleges Legóval vagy a Bounty csokival, amiről tízből kilencen azt sem tudták, hogy micsoda. Az ilyen üzletek általában pályaudvarokon, szállodák halljában működtek, a legnagyobb diplomata-áruház az Arany János utcában volt, a Goldberger-házban, az Open Society Foundation mai archívuma helyén.
Az Év Múzeuma 2023 jelöltjeiként a legjelentősebb eredményeket felmutató öt-öt intézmény versenyez a címért két kategóriában.
Mintegy hatvan programmal, többek között zenés és prózai előadásokkal, táncprodukciókkal, gyerekeknek és felnőtteknek szóló koncertekkel, tematikus sétákkal várja a közönséget június 1. és szeptember 17. között a Városmajori Szabadtéri Színpad.
Június első szombatján a Tapolcai-medence ékköve, a Balaton-felvidék legszebb tanúhegye újra megtelik élettel, és olyan pincék is kinyitnak, amelyeket máskor nem lehet látogatni. Piknik, zene, vulkáni bor, balatoni naplemente és telihold – szó sincs giccsről, ez a 6. Szent György-hegy hajnalig valósága. Irány Hegymagas!
A múzeum műtárgyállománya az ötéves zárvatartás alatt is kiemelkedő szerzeményekkel bővült, amelyet a Zárvatermő című kiállításon tekinthetnek meg az érdeklődők.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.