Nagyböjtben is töltődjünk a teremtett világ szépségéből

Amikor a beszélgetés időpontját egyeztettük, említette, lehet, hogy az utolsó pillanatban halasztanunk kell, mert dúlaként éppen egy kisbaba születését várja. Emellett néprajzkutató, számos könyv szerzője, nem mellesleg pedig kilenc gyermek édesanyja. Hogyan találta meg az utat a különböző hivatásokhoz?

Kislánykorom óta vágytam nagycsaládra. A házasságunkban a férjemmel apránként ismertük fel, hogy nekünk ez az utunk, mi nagycsaládban érezzük a legjobban magunkat. Természetesen vannak nehézségek, de a gyerekek rengeteg örömöt adnak, nagyon szépek a mindennapjaink, szeretünk mindent együtt megélni. A néprajzkutatás szintén régi álmom volt, a gimnázium óta foglalkoztat egy kis szibériai nép, a nganaszanok mitológiája, ez lett a doktori disszertációm témája is. Rengeteg új ötletem van, és mindig nyitott vagyok a másokkal való közös munkára. Egy barátnőmmel a legújabb tervünk egy edzésprogram kialakítása. A gyakorlataihoz szentírási igéket választottunk, hiszen emberként test és lélek egysége vagyunk, ezért mélyreható üzenetet hordoz számunkra a mozdulat és az ige összekapcsolódása. Mindezt az anyósom segítsége nélkül nem tudnám megvalósítani, nagyon hálás vagyok neki, csodálatos nő. Ha én sokat dolgozom, akkor ő rengeteget: az egész Kárpát-medencére kiterjedő karitászhálózatot tart fenn, orvosmisszióval jár a szórványmagyarság területeire, közben az unokákkal is van ereje és szíve foglalkozni. Huszonkét éve, amióta a legidősebb lányunk megszületett, hetente legalább egyszer elviszi a gyerekeket, hogy tudjak dolgozni.

Úgy tűnik, kilenc gyerek mellett ön is rengeteg mindent csinál – hogyan tudja ezt a sokféle szerepet összeegyeztetni a mindennapokban?

Ennek az a kulcsa, hogy azt kérem a Szentlélektől, hogy ahhoz adjon időt, teret és erőt, amit szeretne, hogy valóban megvalósítsak. Igyekszem kihasználni az időm, ha van egy szabad órám, megírok néhány oldalt az új könyvemből, vagy hegedülök a templomi énekkarban. Arra nagyon figyelek, hogy semmi ne menjen a gyerekek rovására, mert úgy érzem, hogy az elsődleges feladatom, az Istentől kapott élethivatásom a család, minden mást én találtam ki.

Többször megtörtént, hogy erős hívást éreztem egy feladatra, de úgy tűnt, hogy idő híján nem fogom megvalósítani, végül mégis sikerült.

Például fontosnak tartottam, hogy a disszertációmba be tudjam tenni az oroszországi archívumokban gyűjtött kéziratokat, de olyan lassan haladtam a gépelésükkel, hogy rá kellett jönnöm, nem fogok időben elkészülni. Úgy éreztem, ebben már az Úr sem fog tudni segíteni, ám váratlanul üzenetet kaptam az online orosz szótár szerkesztőjétől. Erre a felületre írtam be azokat a szavakat, amiket a nyomtatott szótáramban megtaláltam, hogy ne kelljen újra kikeresnem. Megkérdezte, hogy mivel foglalkozom, hogy ilyen fura szavakat írok be. Miután válaszoltam, rákérdezett, hogy segíthet-e, mert régi orosz kéziratok gépelésével foglalkozik.

Folyamatosan azt tapasztalom az életemben, hogy amit az Úr szeretne, az akkor is megvalósul, ha hóbortos ötletnek vagy a nagycsalád mellett megoldhatatlannak tűnik, mert ő adja hozzá az időt, az erőt és a körülményeket.

Viszont azt is el kell fogadnom, hogy ha ő nem szeretné, nekem bármennyire tetszik is egy ötlet, nem fogom tudni megvalósítani – a szülésznőképzést például nem tudtam elvégezni a kisbabám mellett.

Említette, hogy egy szibériai népcsoport keltette el fel az érdeklődését. Miként vezetett az útja a nganaszanok mitológiájától a magyar népi hiedelmekhez, szokásokhoz, hagyományokhoz?

Az egyetemen magyar és finnugor szakon végeztem, de mindig foglalkoztatott az etnográfia is. Érdekelt, hogy hogyan látja, strukturálja a világát egy nagyon távoli népcsoport, de gimnazistaként erről semmilyen szakirodalmat nem találtam, ezért elhatároztam, hogy majd én megírom. Így vezetett az utam az említett szakokhoz, de hamar rájöttem, hogy a tudományos kutatásokhoz el kell végeznem a néprajz szakot is. A magyar néprajz gyakorlatilag beszippantott, igaz, a családom révén már korábban be voltam oltva ezzel a témával. Ekkor kezdtem el rítusokkal, szertartásokkal, szimbólumokkal foglalkozni, több mint húsz éve jelennek meg ismeretterjesztő néprajzos tanulmányaim A Szív újságban.

A ma emberének is segíthetnek a rítusok, szertartások?

Igen, sőt számomra az kapcsol össze mindent – a dúlaságot és az ismeretterjesztő könyveimet is –, hogy az életünkben megtaláljuk azokat a szimbólumokat, egyéni szertartásokat, kapaszkodókat, ünnepi időszakokat, amelyek segítségével lelkileg utolérhetjük magunkat. Ha rátalálunk ezekre a kis megállópontokra, kiemelkedhetünk a hétköznapokból, erőt meríthetünk belőlük, feltöltődve haladhatunk tovább. Ennek minden kultúrában gyönyörűen megvolt a rendszere, és még most, a városi jelenünkben is kialakítunk olyan apró rítusokat, amelyeket önkéntelenül követünk, hogy jól induljon és teljen a napunk. Ha pedig ezeket lelki tartalommal is össze tudjuk kapcsolni, akkor még sokkal jobb lesz.

Érdemes a népszokásokból visszacsöpögtetni a mindennapjainkba, tanulni a régi kultúrákból, de kitalálhatjuk a saját ünnepeinket, megalkothatjuk a családi hagyományainkat is.

Azt gondolom, hogy nem az a legfontosabb, hogy felelevenítsünk egykor működő formákat, hanem hogy a mostani életünk kihívásaira megtaláljuk a válaszokat.

A családok az adventhez kapcsolódóan számos rítust eleveníthetnek fel, de a nagyböjti készülődés esetében mintha kisebb lenne a választék.

Az adventre gyakorlatilag egy iparág épült, ami már október közepétől kezdve eláraszt mindent karácsonyi, téli dekorációval – bár nem azzal az irányultsággal, ami az ünnepi készülődést segíti. A nagyböjt valóban bensőségesebb, jobban befelé figyelő lelki időszak lehet, de megfigyelhetjük, hogy most már teljesen profán diétákat is ajánlanak erre az időszakra, mert felismerték, hogy a tavaszi megtisztulás nemcsak lelki, hanem testi szinten is hasznos. De fontos különbséget tenni egy sima napindító arcmosás és aközött, ha közben elmondhatunk egy imát arról, hogy most „megtisztítom a szememet, hogy a te szemeddel tudjak látni, megtisztítom az arcom, hogy a te arcod ragyoghasson rajtam keresztül”. Ugyanígy, bár egy léböjtkúra hatásos lehet, és mivel a test és a lélek szorosan összekapcsolódik, még lelki hatásai is lehetnek, tisztában kell lennünk azzal, hogy a böjt más. A böjt elsősorban az Isten felé irányuló lemondás, az iránta érzett szeretetből teszünk vagy nem teszünk meg dolgokat ebben az időszakban.

Erre vonatkozó ötleteket is találhatunk a néphagyományban?

Elődeink rögtön hamvazószerdán kisúroltak minden edényt, hogy megtisztuljon a zsírtól, és attól kezdve csak olajos vagy pedig úgynevezett harmaton nőtt eledeleket ettek. Voltak helyek, ahol még fehér ételt – tejtartalmú túrót, vajat – sem ettek, és semmiféle állati eredetűt nem fogyasztottak. Mi is beemelhetjük az olyan hagyományos böjti ételeket, mint a savanyított levesek vagy a tésztaételek a családunk táplálkozásába. Mára sokat lazult a böjt, szinte csak annyiból áll, hogy pénteken nem szabad húst enni, de kipróbálhatjuk, hogy a nagyhéten semmilyen állati eredetű ételt nem fogyasztunk. A hamvazószerda és nagypéntek a két szigorú böjti nap, amikor háromszor szabad enni, egyszer jóllakásig, és kétszer, hogy erőt merítsünk.

Ennek nem az a lényege, hogy kicentizzük, hány falatot kaphatunk be és mennyit hagyjunk a tányéron, hanem hogy megtapasztaljuk, mi töltheti ki a hiányt.

Például, ha éhes vagyok, akkor jusson eszembe az, hogy kiért vagyok éhes, mintha egy szentelt gyertyát gyújtanék meg magamban. Valahányszor meglátom a lángot, tudom, hogy kiért van.

A befelé fordulásban, lelki megtisztulásban milyen népszokások segíthetnek?

Hajdan a nagyböjtben nem lehetett táncos mulatságokat tartani, de ez volt az ideje a leány- és női karikázótáncoknak. Európa-szerte elterjedt szokás volt, hogy tavasszal körben táncolnak a lányok és az asszonyok, áldást hozva ezzel a határra, mert a körnek védőereje van. Közben énekelnek; a gyimesi csángók körében írták le, hogy mindenkinek megvolt a saját dallama, dala, ami szinte az ő sorsát mesélte el, az ő belső fájdalmáról, megéléséről szólt.

Annak, hogy a felgyülemlett fájdalmat kiénekeljük magunkból, a tavaszi megújulás során külön jelentősége van.

Nálunk, Vácon például eleven ez a szokás, bárki csatlakozhat, és jöhet karikázót táncolni virágvasárnap. De ha az eredeti formát nem is elevenítjük fel, kialakíthatunk olyan családi hagyományt, ami segít a lelki megtisztulásban. A családtagok felírhatják kis papírvirágokra, hogy miért hálásak, és papírhópihékre azt, amit el akarnak engedni. A virágok szirmát behajtogatják, beteszik egy tál vízbe, és közben a hópihéket elszórják, így ami azokon szerepel, eltávozik, a virágok viszont a víz hatására apránként kinyílnak, és megőrzik azt, amiért hálásak vagyunk.

Miért fontos, hogy negyvennapos a nagyböjt?

Jézus negyven napon keresztül böjtölt a pusztában. Negyven nap számunkra kellőképpen hosszú ahhoz, hogy több mélyponton átessünk, rengeteg szép élményt szerezzünk, új szokásokat alakítsunk ki. A kisgyerekek viszont még nem látnak át egy ilyen hosszú időtartamot, ezért érdemes úgy készülnünk, hogy két hét után új elemeket hozunk be, amelyekkel számukra elevenebbé tudjuk tenni ezt az időszakot. Az adventi koszorú mintájára kitehetünk hat lila gyertyát, amelyeket hetente meggyújtunk, vagy készíthetünk nagyböjti utat, amelyen például egy bárányformájú mágnessel jelöljük, hogy hol tartunk. Fontos, hogy ne a Golgotán legyen vége, hiszen nem a kereszthalált várjuk, hanem a feltámadást.

Kisgyerekes családoknak mit tanácsol még a nagyböjtre?

Az ételről való lemondás helyett a jó cselekedetek gyűjtését, az egymásért szolgáló szeretet megtapasztalását ajánlanám. Lehet rajzolni töviskoronát, amelynek töviseire minden jóság után egy kis virágot ragasztunk, hogy a nagyböjt végére virágkoszorúvá változzon. Hasonló a jóságlisztgyűjtés, amely során minden egyes jóságnál egy kiskanál lisztet teszünk egy üvegbe. Számolhatunk azzal, hogy a nagyböjt végére rengeteg lisztünk lesz, ezért az ebből sült kalácsot osszuk majd szét. Hajdanán húsvétkor a megszentelt kalácsot, a kókonyát sem vitték haza a templomból az emberek, hogy magukban eszegessék meg, hanem a nagymise után szétosztották. Ha ezt a népszokást felelevenítjük, és a szentelt kalács az egész nagyböjtben gyűjtögetett jóságainkból jött létre, akkor még sokkal értékesebb. Készíthetünk lila szalagokat, amelyeket kitűzünk az otthonunkban, miután ráírtuk a heti vállalásunkat. Találjunk ki minden hétre mást – például, hogy mindennap másfél órás kütyümentes időszakot tartunk, vagy mindennap nyolc órát alszunk – és vezessük rá a gyerekeket arra, hogy ők maguk is találjanak ki ilyen célokat, hiszen közös erővel sokkal könnyebb a lemondás. Jobb haladni a lelki úton is, ha vannak hozzá társak.

Megélhetjük a tavasz örömét a nagyböjtben?

Igen, menjünk ki a természetbe, töltődjünk a teremtett világ szépségéből. Fájdalmas a nagyböjt, a legtragikusabb esemény a történelemben a húsvét, de ne hagyjuk, hogy ez teljesen lenyomjon minket. Figyeljünk befelé, tartsunk bűnbánatot, de mindez fakadjon abból az örömből, hogy nekünk olyan Istenünk van, aki a végsőkig szeret minket. Ne csüggedjünk, különösen ne tavasszal, hanem menjünk és nézzük körül, és tapasztaljuk meg a természet ébredezésében a feltámadást, és töltekezzünk fel belőle már húsvétig is.