Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

Kábítószerezett, bűnözött, öngyilkos akart lenni, majd egy váratlan találkozás megmentette az életét

A nemrég a Filmio kínálatában debütált Szabadító című dokumentumfilm egy végtelenül nehéz életutat mutat meg, mégis felemelő érzést kínál, hiszen erőteljesen prezentálja, kevés olyan mélypont van, amiből ne lehetne kimászni kellő hittel és kitartással.
A nemrég a Filmio kínálatában debütált Szabadító című dokumentumfilm egy végtelenül nehéz életutat mutat meg, mégis felemelő érzést kínál, hiszen erőteljesen prezentálja, kevés olyan mélypont van, amiből ne lehetne kimászni kellő hittel és kitartással.

Kétféle ember van: az egyikük, ha azt látja otthon, hogy a szülei alkoholisták vagy kábítószerfüggők, ráadásul bűnözésből élnek, akkor az ellenkező utat választják. Nyilvánvalóan ők vannak kevesebben, sokkal gyakoribb, hogy az addikciók generációkról generációkra öröklődnek. Lólé Attila sorsa sajnos az utóbbiak közé tartozik: 

szörnyű körülmények között nevelkedtek, a szülei loptak és drogoztak, a testvére öngyilkos lett, közben a fiú is függővé vált tizenéves korában, hamar hajléktalanná lett, és nem legális munkával szerezte meg a szerre valót. 
Szabadító (Forrás: Filmio)

Nyilván nem lett jó vége, összesen tizennyolc alkalommal ítélték el, és hat évet töltött börtönben. Egy alkalommal egy aluljáróban ülve aztán minden megváltozott: épp azon gondolkodott, hogy véget vet az életének, amikor megjelent két fiatal, Anita és Bálint a Szent Egyed-közösségtől, lehajoltak hozzá, Attila pedig hirtelen olyat érzett, amit a borzalmas családi hátterének következtében talán még sosem. Hogy számíthat valakire. Ezt követően ismét bevonult a börtönbe, és leszokott a drogokról, ma pedig már ő segít másokon.  

Azzá válni, akivé megálmodtak minket – a Szabadító rendezőjével beszélgettünk | Magyar Krónika

A börtönből és függőségeitől egyaránt megszabaduló Lólé Attiláról szóló dokumentumfilmet beválogatták az orlandói, keresztény filmek és zeneművek nemzetközi fesztiváljának programjába. A Szabadító rendezőjét, Hajnal Gergelyt kérdeztük.

A hepindhez persze rögös út vezetett, több alkalommal majdnem visszaesett és mint azt A remény rabjai című filmből is tudhatjuk, ha valaki huzamosabb időt tölt a rácsok mögött, akkor borzalmasan nehéz a visszailleszkedés. 

Odabent például nem volt gondja a pénzzel, így amikor szabadult, eleinte egyáltalán nem tudott bánni vele. Jó példa erre, hogy mivel a gyerek- és a fiatalkorában állandóan fázott, az albérletében huszonnyolc fokra tekerte fel a fűtőtestet, aztán csodálkozott, amikor olyan számlát kapott, amit csak nagyon nehezen tudott kifizetni. És büntetett előélettel természetesen munkát sem könnyű találni, de végül kitanulta az asztalosszakmát, és ma boldog házasságban él. Rendszeresen tart iskolákban drogprevenciós előadásokat, valamint a börtönökbe is vissza-visszajár: utóbbit már nem azért teszi, mert a rendőrök viszik, hanem hogy a saját példáján keresztül reményt adjon a raboknak. 

Szabadító (Forrás: Filmio)

Hajnal Gergely rendezése az úgynevezett követéses dokumentumfilm műfajába tartozik, a szabadulás utáni éveket dolgozza fel, nincsenek narrációk, sem interjúk, helyette különböző szituációkban látjuk a főszereplőt. És ez a narratív mód nem feltétlenül válik a Szabadító javára, hiszen Lolé Attila így éppen csak annyit mond el, amennyit szeretne. Talán férfiúi hiúságból, de nem beszél például a korábbi öngyilkossági kísérleteiről, noha a hegeiből egyértelműen látszik, nem egyszer megpróbálkozott vele. A korábbi bűnlajstromáról sem számol be részletesen, nem derül ki, hogy vajon súlyos testi sértést is elkövetett-e, miként az sem, hogy érez-e megbánást az áldozataival szemben. Irányított kérdésekkel sokkal mélyebbre lehetett volna ásni, így viszont egy kissé felszínest portrét kapunk. A szociológiai értékű látlelet és az inspiráló üzenete miatt azonban mégis értékes és fontos alkotás. Miként Hajnal Gergely a vele kédzült interjúnkban megfogalmazta:

,,Mindannyiunknak szükségünk van szabadulásra – kinek ebből, kinek abból. Így van esélyünk valódi megbocsátásra, kiteljesedésre, arra, hogy azzá váljunk, akivé megálmodtak minket.”

Kiemelt kép: Szabadító (Forrás: Filmio)

Hasonló tartalmak

A Semmelweis Magyarország hivatalos nevezése a jövő évi Oscaron

Az életrajzi dráma az elmúlt öt év legnézettebb magyar filmje volt a mozikban a mintegy 350 ezer jegyvásárlójával, majd a Netflixen is tarolt, emiatt is döntött úgy az Oscar-díjra nevező bizottság, hogy Koltai Lajos rendezése képviselje hazánkat a legjobb nemzetközi film kategóriájában.

Tettekre fel! – Mozgalom indult a jövő hazai kertjeiért

Az idei nyár hatalmas károkat okozott a földeken, és talán nem csak az agrárium jövőjével foglalkozó szakértőket hozta közös nevezőre: eljött az azonnali cselekvés ideje. A Patikakert alapítója, Tkacsik Márta tudásmegosztó mozgalmat indított a közös tettekért, a jövő kertjeiért.

Ilyen felnőni egy pszichiátrián, de Hasfelmetsző Jack is beköszön az idei Szemrevalón

Idén tizenharmadik alkalommal rendezi meg a Svájci Nagykövetség, az Osztrák Kulturális Fórum és a Goethe Intézet közösen a Szemrevalót október 10 és 20 között, amely ezúttal is a német nyelvterület legújabb alkotásaira fókuszál. A kínálatban elsősorban irodalmi adaptációk és női rendezők állnak a középpontban, szorongató témákból pedig nem lesz hiány, de egy különleges klasszikust is láthatunk.

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A sütikről bővebben az Adatkezelési tájékoztatóban olvashat. Elfogadás esetén jóváhagyja az Adatkezelési tájékoztatót, illetve a sütik használatát.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.


A weboldalunk fejlesztése érdekében nyomon követjük a felhasználói adatokat.
  • _ga

A Facebook segítségével nyomon követjük a kapcsolatokat a közösségi médiával.
  • _fbp

A weboldalunk fejlesztése érdekében nyomon követjük a felhasználói adatokat.
  • _ga
  • _ga_M1TCWC2EWM

Összes tiltása
Összes engedélyezése

KRoNIKA.HU Hírlevél

Légy részese a történetnek!